2013. július 10., szerda

Megállíthatsz, ha eleged van - 25.


Sziasztok!

Meg kell mondjuk, kicsit csalódottan írjuk most ezt a bejegyzést, ugyanis még egy komit se kaptunk a Never be yours előző részéhez. Tudjuk, hogy nyár van, nyaralás meg minden, de azért jól esett volna. De ezt most hagyjuk.
 A Megállíthatsz újabb részével jelentkezünk most :) Végre kirajzolódott előttünk a befejezés és meg kell mondjuk, ebből a történetből már csak pár rész van hátra. Reméljük azért tetszeni fog a rész nektek :)


Pusziii
R&A

 


 (Anna)

Sokat gondolkoztam az elmúlt hetekben. Egyszerre millió érzés kavargott bennem és én nem tudtam közülük kiválasztani a legmegfelelőbbet. Nem tudtam eldönteni, hogy mit akarok az élettől.
Az kétségtelen, hogy nyugodt itt az életem Franciaországban, de valahogy nem teljes. Máskor amikor itt voltam egyszerűen pezsgett itt a környezetem. Most is ez a helyzet, de most én ezt nem tudom kihasználni. Mintha minden érzékem tompa lenne, valami hiányzik az életemből, valami vagy valaki hiányzik erről a helyről. Amikor utoljára itt jártam, még a gondtalan gyermekéveimet töltöttem és az volt a legnagyobb gondom, hogy mit fogok játszani másnap.
De ez mára megváltozott. Ülök a teraszon, csak nézem az udvart és arra gondolok, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha Dominique is itt lenne. Hiába nem láttam jó pár éve a testvéremet, hiába ment el egy szó nélkül, nekem mégis hiányzik a tanácsa. Vele mindig mindent meg tudtam beszélni. Persze Rose is itt van és a múlt héten anyáék is kilátogattak a birtokra. Mióta itt vannak a szüleim, nem olyan üresek a napjaim, de még mindig nem ugyanaz..

-Mi az kicsikém? Áruld már el öreg apádnak, hogy mi nyomja a lelkedet-ült le mellém hirtelen apa, ezzel egy kicsit kiszakítva gondolataimból.

Domi után benne bíztam a legjobban, ezért mesélni kezdtem. De nem úgy mint az edzőnek, vagy Rose-nak. Apa tudta jól, hogy mit érzek, valahogy mindig is ismert....bárkinél jobban. Észre se vettem, hogy mikor kezdtem el sírni, de valahogy most megkönnyebbültem ettől. Úgy éreztem, ha nem is az egész, de valamennyi tehertől a szívemen megszabadultam.

-Nos Anna, ismerlek. És ha hiszed, ha nem máskor is előfordult ez már veled. Emlékszel amikor Dominique-nak megvettük azt a labdát, ami már régóta tetszett neki? Óriási nagy hisztit csaptál azért a labdáért, mert te is azt akartad. Emlékszek kislányom, hogy legalább két napig csak sírtál érte a szobádban, majd Dom neked adta, mert nem szerette, ha sírsz. Utána mit éreztél, amikor azzal a labdával játszottál?-kérdezte.

Az elején még nem értettem, hogy mit akart mondani ezzel  a történettel apa, de az utolsó kérdés elgondolkodtatott és rájöttem mi volt ezzel a célja. És igaza volt.

-Bűntudatom volt. Rá se tudtam nézni a labdára, mert tudtam, hogy Domi szomorú-mondtam lehajtott fejjel és rájöttem, hogy Ikerrel kapcsolatban is ez lenne.

Soha nem tudnám magamnak megbocsátani azt, hogy Saranak ekkora fájdalmat okozok ezzel.

- Mindig is buta voltál hugocskám. Én örültem, hogy nem sírsz, mert tiéd lett a labda és mint kiderült ez volt életem legjobb döntése. Azóta a röplabda az életed.-hallottuk meg  a rég nem hallott hangot, mire mindketten ijedten fordultunk hátra.


Szinte fel se tudtuk fogni, hogy őt lássuk ott az ajtóban. Régen volt már, hogy láttuk, de egy cseppet sem változott.

-Dom, tényleg te vagy az?-kérdeztem, miközben már előtte álltam és  a nyakába borultam sírva.

-Na hugi, azért még élni akarok – nevetett, miközben én még mindig szorosan öleltem. Nem akartam elengedni, féltem, hogy ha megteszem akkor eltűnik. De mintha ő a fejembe látott volna ezt suttogta a fülembe – Nem megyek most már sehova. Vigyázok rád-súgta, mire engedtem az ölelésemből és átadtam apának és anyának őt.

Mintha anya is teljesen megváltozott volna. Miután Domi elment teljesen belefeledkezett a munkába és csak annak élt. Hiába mentünk hármasba nyaralni, ő még Costa Ricán vagy az Alpokban is megtudta találni  a módját, hogy fel tudja venni a kapcsolatot a divatcéggel. Szerintem saját kudarcának élte meg azt, hogy a fia eltűnt egy szó nélkül és ezért temetkezett a munkába. Úgy érezte ha arra koncentrál, akkor a magánéletben nem lesz ideje hibát elkövetni. De most, hogy visszajött, amint meglátta a dolgozószobája ajtajában,  lerakta a telefont és átölelte Domi-t. Majd vagy egy órán keresztül beszélgettek kettesben, mire kijöttek a szobából. Én addig Rose-sal főztem a vacsorát, míg apa belemélyedt egy üzleti könyvbe. Ahogy a konyhából kinéztem az ablakon, az ő arcán is láttam, hogy nem nagyon tud koncentrálni a könyvre...legalábbis nemhiszem, hogy a számok és statisztikák miatt bújkált ott az arcán a mosoly.


-És honnan tudtad, hogy itt vagyunk?-kérdeztem már a közös vacsora közben. Ilyen  vacsorára is már rég került sor, már a napjára sem emlékszem.

-Hát ez is egy bonyolult történet – vakarta meg a fejét mosolyogva.  Először hazamentem Párizsba...

-Na várj, haza a családi házba vagy hozzánk a lakásba?-kérdeztem két falat között.

- A lakásba, ahol először Ingrid jól rám vágta az ajtót, amit megjegyzem meg is érdemeltem, hiszen pár éve csak úgy ott hagytam. Gondoltam te nem vagy itthon ezért benéztem az edzőközpontba. Na ott tudtam meg, hogy te már Madridba játszol...mellesleg gratula hugi. Mivel először veled akartam beszélni, ezért elutaztam Madridba...na ott meg egy portugál, vagy nemtudom milyen gyerek meg egy bongyorhajú brazil azt mondta, hogy hazajöttél. Na  a fejemben így keletkezett egy kis káosz. Utána vissza Párizs és anyuékhoz mentem. Ott Luis azt mondta, rólad nem tud semmit, de apáék itt vannak. Ezért jöttem ide és lám téged is itt talállak-mosolygott – Amúgy nem is kicsit bolond az a brazil gyerek, már nem is tudom mi a neve...-nevetett

- Biztos Marcelo volt, de Crisről te honnan?

-Éppen utánad kérdezősködtem az új edződnél, amikor meghallhatta, mert utána leszólított és elmagyarázta, hogy nem talállak meg most Madridban és hát beszélgettünk rólad.

-És mit mondott?-kérdeztem félve. Még csak most jött haza a bátyám és nem akartam rögtön egy dráma közepébe rángatni.

-Mindent.-motyogta teli szájjal. Valahol érzékelhette, hogy nem ezt akarom hallani.

 - Mi mindent Dominique?-kérdeztem félve.

-Mindent....A-tól Z-ig, Iker-től Cat-en át Saraig.-mondta, miközben ugyanolyan zavartalanul evett tovább. Tudtam, hogy ennyivel nem fogom megúszni ezt a beszélgetést.

- Esküszöm, hogy amint Madridba érek én kinyúvasztom Cristianot- mondtam dühösen, mire szüleink csak értetlenül néztek minket.

-Ne! Ő csak félt téged és kétségbe van esve, de erről majd később beszélünk – nézett rám jelentőségteljesen.

-Dominique úrfi, ha magának megfelel, akkor előkészítem a régi szobáját – jött ki Rosa pár perrc múlva – Megfelel?

-Köszönöm Rosa néni, de azt hiszem Anna szobájában fogok úgyis kidőlni. Sok megbeszélni valónk van.-mosolyog a házvezetőnőre, majd felém fordul – Megyünk?- kérdezi, mire felállunk mindketten az asztaltól és elbúcsúzunk  a szüleinktől.

Ők csak mosolyogva megrázzák a fejüket, kifejezve, hogy korunk ellenére még egyáltalán nem nőttünk fel. Régebben is mindig így volt, ha valami fontos témánk volt. Ugyanis mi mindig megbeszéltük mindent. Tudott az első pasimról, Alexről és minden érzésemről, ami fordítva is ugyanígy volt. Azon kevés emberek közé tartozott, aki ismer minden gondolatomat és én is ismerem az övéit. Most például amikor belépünk a szobába, megakad a szeme egy közös képen Ingriddel. Tudom jól, hogy ha tehetné újracsinálná a dolgot, mert neki is nagyon tetszett a barátnőm régebben és hát meg kell adni, ez kölcsönös volt köztük.

-Ha még mindig ugyanazok az érzéseid, akkor meg fog bocsátani. Neki okoztad a legnagyobb csalódást. Mondd miért csókoltad meg, ha tudtad, hogy másnap már messze leszel?-kérdeztem, miközben a képet figyelte.

-Nemtudom-jött a tömör válasz – Minden olyan hirtelen jött.-vonta össze a szemöldökét.

 - És azt gondoltad, ha nem beszélsz róla akkor nem tudjuk meg, hogy megbuktál a záróvizsgán?-kérdeztem, ugyanis én kiderítettem, hogy miért mehetett el.

-Nem mertem hazamenni. De Amerikában sikerült.

-Mondok neked 2 érvet is, amiért nem kellett volna elköltöznöd. Egy: nem is anyuéknál laktál, hanem nálam. Kettő: itthon is megcsináltad volna. Én tudod hányszor azt mondtam  a pályán, hogy abbahagyom?

-Jóóó, most már én is tudom, hogy hülye ötlet volt. De ne aggódj, visszaszerzem Ingridet. De most térjünk át rád drága hugocskám. Most mit tervezel? Életed végéig itt fogsz bújkálni és egy életjelet se adsz magadról? Mert akkor te se leszel jobb, mint én.

-Hogy egy örök klasszikust idézzek ,,Nem tudom” – idéztem a szavait – Dom, ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.

-Pedig muszáj lesz választanod. Ebben te és Iker is tönkre fogtok menni, nem jó ez a semmilyen állapot. Vagy legyetek együtt, vagy ne...de ne ilyen köztes megoldásokat válasszatok- állapította meg

- Tudsz róla valamit?-kérdeztem

 - Cristiano azt mondta, hogy ő sincs jól. Sőt, egyik barátod sincs jól. Anna, nem tudják, hogy mi van veled. Én azt mondom, holnap felülünk az első gépre és visszamegyünk Madridba....rendezni kell a dolgokat.

- És mi ez a többesszám? Neked nem éppen a barátnőmet kéne visszahódítanod?

 - Ráér. Első a hugom. És amúgyis, most én is ott fogok dolgozni. A cégemnek ott is vannak kihelyezett irodái, szóval ott is tudok dolgozni. Ugye befogadod tékozló bátyádat?

- Nem.-válaszoltam fa arccal, mire meglepődött – Te olyan hülye vagy Dom! – nevettem el magam, miközben fejéhez vágtam egy párnát.

Így elkezdődött egy párnacsata, majd kicsit vidámabb témákról beszélgettünk. Megvitattunk mindent, ami velünk történt az évek során. Ahogy szoktuk, most is csak az álom tudott véget vetni a beszélgetésünknek. De most végre úgy hajthatom álomra a fejemet, hogy ő visszatért és itt van velem. Most már tudom, hogy akárhogyan is döntök, ő itt lesz nekem és mindentől megvéd majd...

3 megjegyzés:

  1. szia ez csúcs de én nem értem annat ha szereti ikert szerezze meg domnak ebben igaza van puszy

    VálaszTörlés
  2. Szia, most kezdtem olvasni a történetet, és nagyon tetszik! :)) Lécci ne várjatok sokáig a kövi résszel! :D

    VálaszTörlés
  3. Imádom!!! :DD Remélem hamar hozzátok a kövi részt! ;)

    VálaszTörlés