2014. április 1., kedd

Ami nem megy…

Sziasztok!

Nos, a cím azthiszem elég beszédes, mivel rájöttem, hogy ez nekem nem megy. Legalábbis jelenleg semmiképpen sem. Hónapok óta szinte csak haldoklik ez a blog, én csak ígérgetek, de nem nagyon tudom betartani ezeket az ígéreteket.  Valahogy az utóbbi hónapokban, szinte időm sincs feljárni ide és töredelmesen be kell vallanom ihlethiányban is szenvevedek. Őszintén megmondva nem szeretném túlerőltetni ezt a dolgot. Pár évvel ezelőtt, amikor elkezdtük ketten ezt a blogot, úgy kezdtük el (legalábbis én), hogy szerettem írni és élvezettel használtam a fantáziám, amit utána papírra  vetettünk/gépeltünk. Úgy érzem, az írás szeretete, és az a szenvedély, amivel ezt csináltam már egy jó ideje megkopott, elveszett.
Ezért úgy döntöttem, hogy mindenképp szüneteltetem a történetek írását. Hogy ez végleges, vagy csak rövid ideig szól, nem tudom. Mindenesetre csak akkor fogom folytatni az írást, ha újra megtaláltam, azt a bizonyos „szenvedélyt”. Szerintem nélküle felesleges ez az egész. Lehet, hogy egyszer még visszatérek a történetekkel, de az biztos, hogy nem most lesz.
Mindenesetre szeretnék megköszönni mindent azoknak, akik még olvasták  a blogot, kommenteltek, esetleg még részt is vártak. Nemtudom, hogy mikor, de remélem egyszer még visszatérek úgy igazán, tisztességesen. Addig is legyetek jók!

Pusziii

Ani :) :) :)