4.

Sziasztok!
Köszönjük a sok szép komit a sztorihoz, örülünk hogy ez a  blog is tetszik nektek. Remélem megint kapunk egypár hozzászólást:):):)
Puszaaa
R&A

Egyszerűen olyan ideges lettem, hogy az valami lehetetlen. Úgy gondoltam, hogy muszáj lesz egy kicsit helyrerázni ezt a bolondot.
-Mit gondolsz ki vagy? Neked semmi jogod így beszélni velem, sőt másokkal se. Attól még hogy te vagy Kimi Raikkönen, ne gondold azt, hogy mindent megtehetsz!-szinte már kiabáltam vele, a többiek meg csak némán hallgattak.- És a továbbiakban se fogom megengedni, hogy így beszélj velem. És ha most megbocsátotok, akkor én inkább haza mennék.-mondtam az asztalnál ülő kis társaságnak, majd választ se várva kimentem a teremből, mielőtt még elbőgöm magam.
Tudtam, hogy más lett az évek során, de ez most felülmúlt minden feltételezésemet. Egyszerűen csak sírni volt most kedvem.
Sajnos nem jutottam sokáig, mivel félúton Seb állított meg.
-Hé Rose, minden rendben?-kérdezte a kicsi német.
-Szerinted minden rendben van Sebastian?-kérdeztem, de már potyogtak a könnyeim. Eközben megjött a lift is amibe beszálltunk.- Én most akkorát csalódtam benne.-mondtam még mindig zokogva, de közben Seb átkarolt és vigasztalni próbált.
- Várható volt, hogy ez lesz. Én nem tudom, hogy milyen volt 10 évvel ezelőtt, mert akkor még nem ismertem. De azt tudom, hogy ha iszik akkor irtózatos nagy tapló tud lenni. És amikor elmentél telefonálni Mattival, akkor ő elkezdett inni. Aztán a mellékhatást meg már tapasztaltad.-magyarázta- De ne add fel itt! Nem szabad feladnod ezt a tervet az első csalódásnál. Hidd el, még rengetegszer fogsz csalódni benne, de az lebegjen a szemed előtt, hogy ha Kimi sajtósa maradsz, akkor hozzá tudsz férkőzni Jennihez. Csak ez legyen a szemed előtt!-bátorított.
-Nem is akarom itt feladni, ahhoz már túl sokat szenvedtem Jenni miadt. De most haza szeretnék menni a fiamhoz!-mondtam és beléptünk a szobámba.
-Oké, én nem gátollak. Ez a herce-hurca úgyis csak a megismerkedés miatt volt. De azt azért tisztázzuk, hogy mi honnan is ismerjük egymást, mert Kimi megkérdezte tőlem.
-Tőlem is, csak éppen akkor jöttél a telefonnal. Mit mondtál neki?-kérdeztem
-Azt mondtam, hogy Melanie egyik barátnője vagy és onnan ismerlek. Ennél jobbat nem tudtam kitalálni, ne haragudj.
-Én is valami hasonlót mondtam volna, szóval semmi gond.-válaszoltam, de közben már pakoltam a bőröndömbe.- Te menj nyugodtan vissza a bulira és érezd jól magad. Én az első géppel megyek haza.
-Oké, ha így akarod, akkor megyek. De azért hívj fel, ha megérkeztél. Üdvözlöm Mattit és Nicot-adott a homlokomra egy puszit, majd elment.
Én befejeztem a pakolást és megnéztem, hogy mikor megy a következő járat Zürich-be. Sajnos csak hajnali négykor megy a következő gép, ezért még egy kicsit maradnom kell. Mielőtt azért lepihentem volna, felhívtam Nicot, hogy előbb megyek haza. Két csengés után fel is vette a mobilt. Egy kicsit kómás Nico szólalt bele.
-Mi az Riina, mi a baj?-kérdezte.
Csak ő hív Riinának és csakis akkor, ha ketten beszélgetünk
-Csak felhívtalak, hogy holnap kicsit korábban érek haza. Olyan 9 körül érek haza. Amúgy bocsi, hogy felébresztettelek.
-Nincs semmi gond, nemrég aludtunk el. De mi az, hogy kilenckor már otthon leszel? És te miért nem vagy még a bulin? Mi történt?-halmozott el a sok kérdéssel
-Nincs semmi baj, nem történt semmi...csak éppenséggel hiányzik Matti.-próbáltam hazudni neki, remélve hogy nem kérdezősködik tovább.
- Ez nem igaz, még mindig ezt játszuk? Tudod jól, hogy nekem nem tudsz hazudni. Most rögtön mondd el, hogy mi történt, vagy kérdezés nélkül verem be Räikkönen képét!-na ez megint nem sikerült.
Nico egyszerűen olvas a gondolataimban, már vagy ezer éve ismer és tudja, hogy mikor hazudok. Ezért nem is kerteltem tovább, inkább elmondtam neki az egész sztorit, persze a vége megint sírás lett.
- Én megölöm! Hiába tiltakozol ellene...én egyszer megölöm Räikkönent. Már akkor meg kellett volna verjem, amikor úgy becsapott téged! Nem tudom, hogy miért véded a mai napig azt az állatot, amikor lépten-nyomon megbánt téged, még ha nem is tudja, hogy ki vagy.-hallottam a hangján, hogy nagyon ideges.
-Nico, nyugodj le. Nem csinálsz semmit se. Az eddigieket is túléltem, ezt is túl fogom. Na de most megyek is pihenni, te is feküdj vissza. Majd holnap találkozunk. Szia!
-Szia Riina!-köszönt el majd bontottuk a vonalat.
Ezután én is elálmosodtam és elaludtam egy kis időre. Persze hajnali háromkor ébredtem is, hogy elérjem a repülőgépet. Szerencsére zökkenőmentesen zajlott az út, egész idő alatt aludtam.
Kb. nyolc óra lehetett, amikor leszálltam a Zürich-i reptéren. Matti ilyenkor már suliban van, szóval autóba ültem és haza vezettem. Nem is volt már meglepetés, hogy a házban Nicoval találtam szemben magam,ugyanis ő a szomszédom, kulcs van a lakáshoz és nem mellesleg az én házam sokszor olyan mint egy átjáróház. Unokatesómra a nappaliban találtam, éppen focit nézett.
-Szia Nico!-köszöntem neki, majd két puszival üdvözöltük egymást.
-Szia Riina! Mondd te hányasi géppel jöttél, hogy már ilyenkor itthon vagy?
-Hát négykor indult a gépem Londonból.-válaszoltam szűkszavúan.- Mattival nem volt semmi gond? Sikerült eljutni időben a suliba?
-Persze, én is nemrég jöttem meg. A kis krapekkal meg rendben van minden. Egy szent, mint a keresztapja.-kaptam egy telihold vigyort, ugyanis ő volt a fiam keresztapja.-Jól elvoltunk.
-Azt el tudom képzelni-mosolyogtam én is- Most mondd meg az őszintét. Hány takarítót hívtál, hogy itt rend legyen? Mert azt tudom, hogy egyikőtök se híres a rendrakásról.
-Hááát...-vakarta a fejét, tudtam hogy volt itt egypár takarító.-Oké, elmondom, csak ne nézz így rám. Hárman voltak.
-Jézusom, mi lehetett itt. Inkább nem akarom megtudni. De jobb, mint ha disznóólra jöttem volna haza, köszi. Nagy baj lenne ha én most felmennék aludni egy kicsit? Hulla fáradt vagyok, háromkor keltem
-Menjél csak, látom rajtad, hogy fáradt vagy. Mattiért hányra menjek a suliba?-kérdezte.
- Rendes vagy, de szeretném meglepni. Beállítom az ébresztőt és majd megyek érte. Köszi mindent drága unokatesóm, szeretlek.-öleltem meg és kapott egy puszit is az arcára.
Én tényleg nagyon szeretem az unokatesómat, mindig mindent megtett értem és úgy szeressük egymást mint két jó testvér. És olyan jól bánik Mattival. Szinte olyan, mint ha az apja lenne. Tudom , hogy egyszer kíváló apuka lesz belőle.
Miután kiölelgettük magunkat felmentem a szobába és úgy ahogy voltam beestem az ágyba és aludtam. Délután egykor ébredtem fel a telefonom ébresztőjére. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, egy kis smink és már pattantam is be az autóba. Úton Zürich felé azon gondolkoztam, hogy mit csináljak abba az egy órában ami még maradt, mielőtt még a fiam végzett volna.  Két lehetőség volt. Egy: megnézni,  hogy hogyan állnak a munkálatok a leendő éttermemben, kettő: elmenni bevásárolni, hogy utána egyből mehessünk haza. Végül a kajavásárlás mellett döntöttem. Már tudtam is, hogy mit fogok főzni ma, Matti nagy kedvenceit. Már vagy fél órája róttam a köröket az üzletben és azon tanakodtam, hogy mi hiányzik még az ételhez. Mert abban biztos voltam, hogy valami hiányzik.
-Ááá, a portói!-csaptam a homlokomra, mikor rájöttem, hogy nincs otthon Portói borom, ami kell az én spagetti receptemhez.
Szerintem a körülöttem lévő emberek nem nagyon gondolhattak normálisnak, a hangos homlokracsapás miatt. Na de nem is érdekelt engem az ilyen,inkább gyorsan a boros részleghez mentem, megkeresni a nekem való vörösbort. Meg is találtam a bort, csak egy bökkenő volt a dologban. Ezek az ökör boltosok éppen a legfelső polcra rakták a portóit. Nem tudom, hogy mit hisznek azok az emberek, akik kitalálták ezeket a polcokat. Kérem szépen egy nő is szeretne vásárolni bort! Már vagy 10 perce ágaskodtam felfelé, de még mindig nem értem el azt a nyamvadt üveget.
Szerencsémre a 11. percben segítségemre jött valaki, mivel csak azt vettem észre, hogy valaki a hátam mögül felnyúl és leveszi nekem a bort.
-Köszönöm-mondtam reflexszerűen, de mikor megfordultam, hogy meglássam jótevőmet rögtön lefagytam. Kimivel találtam szemben magam-Igazán nem kellett volna, inkább szóltam volna valami elárusítónak-vetettem oda neki fagyosan és indulni készültem, de Ő megragadta a karomat.
-Légyszíves Rose, kérlek bocsáss meg nekem. Tegnap nagyon bunkó voltam. Sajnálom!-mondta, mire én azt se tudtam hogy mit reagáljak.
Most teljesen más volt,sokkal kedvesebb, nem úgy mint tegnap...

3.

Szerencsére az este folyamán többet nem nagyon jött elő ez az ,,ismerős vagy nekem" téma. Tudtam, hogy egyszer még elő fogja hozni ezt a témát és végig kell majd hazudnom, hogy mit csináltam mielőtt találkoztunk volna. De most nem akartam erre gondolni. Nem is jött még el ennek az ideje.

Olyan fél óra múlva csatlakozott még az asztalunkhoz Christian, Tommi Pärmäkoski és Mark Arnall is. Mint megtudtam Mark és Tommi, Kimi és Seb személyi edzői. Biztos most felmerült mindenkiben a kérdés, hogyha Sebbel annyira jóban vagyok akkor miért nem ismerem az edzőjét. Nos a válasz egyszerű, nem akartam, hogy még egy ember tudjon a titkomról, ráadásul egy finn...amit Seb meg is értett és sose hozta magával Tommit, amikor hozzánk jött. Tudom az, hogy eljön még nem ok arra, hogy elmondjuk neki a titkom, de nem akartuk, hogy kényelmetlen legyen a helyzet, ugyanis amikor összeülünk mi barátok, akkor nincs köztünk titok és nem tabu téma a múltam.

Ettől függetlenül most nem bánom, hogy megismertem a srácot. Mindkét edző szimpatikus nekem, szerintem a munkámon belül nagyon jól ki fogunk jönni egymással.

Ahhoz képest, hogy milyen csendben zajlott az első pár perc a találkozásnál...elég jól elbeszélgettünk. Én legalábbis jól elbeszélgettem Christiannal, Sebivel, Markkal és Tommival. Kimivel valahogyan nem ment a dolog, nem tudtam, hogy most miről is kéne beszélgetnünk. Jó persze, a munkáról, de szerintem egy bulin mégse illendő munkáról beszélni. Kicsit hülyén jönne ki a dolog.

Éppen Kimi akart Sebtől kérdezni valamit, amikor a kicsi németnek megcsörrent a telefonja. Ránézett a kijelzőre, majd egy pillanatra rám, utána pedig felállt az asztaltól.

- Bocsánat, de ezt most fel kell vennem-mondta gyorsan, majd elhagyta a társaságunkat.

- Mindegy. Rose, akkor tőled kérdezem meg-fordult hirtelen felém a Jégember.

- Nem tudom mit fogsz kérdezni, de ha tudok válaszolok-mondtam neki félve, volt egy olyan érzésem, hogy megint az előbbi témánkkal lesz kapcsolatos.

- Ti honnan ismeritek egymást Sebbel? - igazam lett, lottóznom kéne.

Na ez volt az a pont, amit nem nagyon beszéltünk meg Sebastiannal. Nem beszéltük meg, hogy mit is mondunk a csapatnak, hogy honnan is ismerjük egymást. Pedig gondolhattam volna erre. Az elején nem tudtam, hogy mit fogok neki mondani, de már kezdett körberajzolódni egy jó kis sztori a fejemben. Éppen nekikezdtem volna a kitalált történetemnek, amikor Seb visszaért és felém nyújtotta a mobilját.

- Igen Seb?

- Téged keresnek Rosie.

- Fontos?- kérdeztem reflexszerűen, de gondolhattam volna, hogy az, mert otthon mindenki tudta, hogy most hol vagyok.

- Az, tudod a vonal másik végén életed legfontosabb férfija várakozik rád- mondta, mire mindenki tekintete rám szegeződött.

Biztos azt hitték, hogy a pasimról vagy a férjemről van szó, de mi ketten tudtuk, hogy a fiamról, Mattiról van szó. Azért nagyon hálás voltam Sebnek, hogy így fogalmazott...nem nagyon kéne kiderülni annak, hogy van egy fiam. Azért nagyon izgultam, hogy ne legyen semmi baja a kisfiamnak.

- Óó, értem. Akkor, ha megbocsájtotok, akkor egy kicsit eltűnnék.-mondtam az asztalnál ülőknek.

- Persze Rose, menj csak - mondta Christian én meg siettem is egy nyugodt helyre.

Amint olyan távolságba kerültem, ahol már biztos nem hallanak, a fülemhez emeltem a mobilt és beleszóltam.

- Szia kisfiam, minden rendben? Miért hívtál? Ugye nincs semmi bajod?-támadtam le talán egy kicsit túlságosan is.

-Dehogy anyaaaaa, nincs semmi, csak szerettem volna beszélni veled-szólt bele Matti is.

- De tudod Matti, hogy most Sebbel mentünk dolgozni.

- Ja, tudom.-ezek a bő válaszok, mindig is szerettem őket- Anya figyi, most minek kell az apámmal dolgoznod? Eddig is megvoltunk ketten. Tudom, hogy nem akarod neki elmondani, de nem kéne ezt-komolyan mondom, hogy néha elgondolkodom azon, hogy az én fiam tényleg 9 éves . Néha olyan beszédeket tart, amit egy felnőtt tartana.

-Matti, ezerszer megbeszéltük már...Mire megy ki ez?

-Oké, lebuktam. Anyuuu...gyere hazaa. Hiányzol!-hallottam meg.

A szívem majd megszakadt, olyan szomorúan beszélt. Nem sűrűn szokunk távol lenni egymástól és nekem is nagyon hiányzott már.

-Jajj kicsim, nekem is hiányzol, de nagyoon. Igérem holnap, amikor hazajösz a suliból én már otthon leszek. Okés?

-Okés-vágta rá már jó kedvvel- És ugye főzöl nekem valami finomat?-szinte már láttam magam előtt a boci szemeit.

Tudtam, hogy erre megy ki a játék, felnevettem.

-Most ez milyen kérdés? Mint hogyha csak néha napján főznék neked. Jó hogy nem azt mondod, hogy éheztetlek-mondtam neki viccesen.

-Tudom, anyuu...de már két napja nem ettem a kajádból és amit Nico főz, hát arról inkább ne beszéljünk. Tésztát eszünk már második napja-panaszkodott

- Hééé...fiatalember ezt ám hallottam-mondta a háttérből Nico - Nem kell leszólni a főztömet, igazán jó kajákat ettünk eddig - mondta durcásan, mint egy sértett kisgyerek-A fiad csak túlságosan el van kényeztetve a sok változatos kajától-kiabálta valahonnan.

-Jólvan, jólvan...el tudom képzelni, milyen harcok mennek otthon - nevettem a telefonba.-Vigyázzatok magatokra, majd holnap találkozunk. Most mennem kell vissza!

-Oké, sziaa anyu. Szeretlek, siess haza, holnap találkozunk.

-Én is szeretlek Matti, szia. És fogadj szót a nagybácsikádnak. Értve?

-Értve!-mondta majd inkább le is rakta a mobilt, nehogy itt meghallgatja, az ő szerinte ,,prédikálásomat".

Miután befejeztük a beszélgetést, visszamentem az asztalhoz. Mindenki jó kedvű volt, kivéve Kimit. Ő valamiért bunkó lett és már volt előtte egy két üres kupica. Na ez az a helyzet, ami régen nem volt, de állítólag mostanában ez már szokásos nála.

-És otthon minden rendben?- kérdezte meg a csapatfőnök.

Christian igazán kedves, szerintem nagyon jó csapatfőnök is.

-Persze, minden rendben. Köszi a kérdést.

-Na a pasid megnyugodott, hogy még élsz?-kérdezte gúnyosan Kimi.

Fel tudtam volna pofozni, olyan hangnemben beszélt.

-Na ahhoz neked semmi közöd Raikkönen!-kezdtem dühös lenni. Hogy engedhet meg magának ilyen hangnemet, akár ismer, akár nem…

2.

10 évvel később

-Biztos ezt akarod?-kérdezte meg Seb, mielőtt beléptünk volna a terembe.-Még mondhatod azt, hogy nem kell ez a munka. Még nem találkoztatok.-próbált meg védeni az egyik legjobb barátom.

 Most ugyanis itt állunk egy hotel bálterme előtt, ahol Red Bull Racing F1-es csapat tartja évnyitó rendezvényét több okból is. Először is Sebet ünneplik, akinek sikerült másodszorra is elhódítani a világbajnoki címet, a másik ok pedig az, hogy Kimi Räikkönen, szintén világbajnok lesz jövőre a csapat másik pilótája. Mielőtt még mindenki feltenné a kérdést, én válaszolok: Igen, Ő az a bizonyos Kimi, aki Riina szerelme, vagyis az enyém volt. Tíz év telt el azóta a bizonyos nap óta, volt, hogy gyűlöltem, volt hogy szerettem...de valójában nem tudom megmondani, hogy mit is érzek most iránta. Azóta a nap óta minden megváltozott.

Én új életet kezdtem, és úgy alakult ahogy terveztem. Új külső, új barátok, új célok. De nem csak az én életem változott meg ez alatt az idő alatt. Kimi feleségül vette Jennit, jóképű, piszkosul gazdag, világverő pilóta lett belőle. De ahogy megfigyeltem a tévén keresztül és a barátaim elmondása alapján, belsőleg is megváltozott. Egy bunkó, arrogáns fickó lett belőle, akinek legnagyobb életcélja a bulizás....Pedig Ő nem ilyen volt, biztos vagyok benne, hogy a drága kis felesége változtatta meg. De már mit is érdekel engem, már jó ideje nem kötődöm ehhez az alakhoz.

 Amikor leszálltam, arról a gépről tíz évvel ezelőtt 2 tervem volt: egyik volt az  új élet és a másik, hogy ha megerősödöm tönkreteszem Jennit. Eddig az első tervem jól alakult. A múltamból csak egyetlen egy ember maradt meg, Nico Rosberg, az unokatestvérem.Ő is ugyanúgy forma1-es pilóta. Azóta vele élek Svájcban, bár egy-két éve már külön házban élünk, de ettől függetlenül szomszédok vagyunk. Rosszul fogalmaztam az előbb, még egy ember maradt a múltamból...vagyis ő nem létezett a múltamban, de nagyon is emlékeztet arra. Ő a fiam. Ugyanis pár hónappal költözésem után kiderült, hogy terhes vagyok ... és ki mástól, mint Kimitől. Akármennyire is megvetem Őt, egy szempontból hálás vagyok neki. Hálás vagyok, mert megadta életem legnagyobb ajándékát.

Szóval ott tartottunk, hogy kiderült a terhességem, emellett lett új munkám, mint szakács és még egyetemre is jártam. Az évek során sikeresen végeztem sportkommunikáció szakon. De ez nem jelentette azt, hogy feladom legnagyobb vágyamat, egy saját éttermet. Sőt, ha minden jól megy, akkor nemsokára étteremtulajdonos leszek.

Szóval új munka kipipálva a listáról. Emellett még ott volt az új külső és barátok. Ha nagyon belegondolok, külsőleg nem lett sok változtatva rajtam. A hajam sötétbarna lett, kicsit vékonyabb lettem és más ruhákat hordok, mint azelőtt. Bár ez nem sok változtatás, de teljesen meglátszik rajtam. Aznap, amikor újdonsült külsőmmel haza akartam menni, Nico be se akart először engedni a házba, mert nem ismert fel. És akkor még tegyük hozzá, hogy aznap kaptam meg az új személyimet Rosaline Lambrick néven. Egy darabig azt hittem tényleg nem enged be.

És most jöjjenek az új barátok. Nem mondhatni, hogy sok van belőlük, de akiket felsorolok azok igaz barátaim. Nekem nem volt elég egy hülye pilóta (Nico személyében), lett három. Ugyanis még megismertem Jenson Buttont és Sebastian Vettelt. Nicon kívül csak ők tudnak a titkomról...illetve még Nicole, az én bolondos barátnőm. Hát mit ne mondjak elég szűk a barátválasztási körzetem, mivel Nicit is az F1 keretein belül ismertem meg. Ő Jenson csapattársának, Lewis Hamiltonnak a barátnője. Bár a tenyérbemászó pasiját utálom, attól még Nici marad a legjobb barátnőm. Ők négyen (Nicoval együtt) sosem árulnák el a titkom...tudom, már kismilliószor bizonyították nekem.

És persze, hogy megint ne legyen olyan egyszerű a dolog, akadt egy kis bibi Sebi gyereknél. Ahogyan egyik ember sem választhatja meg a sorsát, úgy a német se tudta. Ugyanis ő Kimivel nagyon jó barátok lettek, még mielőtt megismert volna engem. Persze napokig győzködnöm kellett a szöszit, hogy én nem haragszok rá ez miatt.

Mondhatni elég veszélyes játékot űztem az elmúlt években. Forma 1-es barátaim vannak és hála az égnek még egyszer se kellett találkoznom Vele.

De most eljött ennek is az ideje. Eljött a tervem másik fele, tönkretenni Jennit. És Jennihez igazán Kimin keresztül tudok eljutni. A sors is nekem dolgozik, ugyanis Kiminek, egy sajtósra volt szüksége, Seb meg rögtön beajánlotta Hornernek és Kiminek egyik jó barátját, vagyis engemet. Egy személyes interjú a főnökkel és máris megkaptam az állást.

És most ezért is állok itt Seb mellett és indulunk el a tömegbe, megkeresni leendő főnökömet, Kimi Räikkönent.

-Seb, Rose, sziasztok, már hiányoltalak titeket. Kimit keresitek?-talált meg először minket, a nagyfőnök Christian Horner.

-Hát igen. Illene találkoznunk vagy mi a fene.-mondtam, mire mindhárman felnevettünk.

-Mivel a sajtósa és asszisztense vagy, azthiszem ez elengedhetetlen-mondta Christian, majd megmutatta merre találjuk Kimit.

Nem tudtam felkészülni erre a találkozásra, nem tudtam mit fog kihozni belőlem, hogy újra látom. Amikor megláttam újra megrohamoztak az emlékek. Legszívesebben ordítani tudtam volna lelki fájdalomtól és csak menekülni tudtam volna előle. De tudtam, hogy nem lehetek ilyen gyáva és nem menekülhetek el. Inkább felvettem az évek során kifejlesztett műmosolyomat. Tíz év alatt annyira megtanultam uralni az érzelmeimet az arcomon, hogy ma már ha akarják az emberek, akkor se tudnak semmit se kivenni az arcomból...csak a bűbájos mosolyt. Nem engedem, hogy akárki kutakodjon az érzelmeimben!

-Nos Kimi, bemutatom az új sajtósodat.-zökkentett vissza a valóságba Seb.

-Nagyon örülök Mr. Räikkönen, én Rosaline Lambrick vagyok.-próbáltam hivatalosan beszélni, ami valljuk be nem egy egyszerű dolog. Főleg, ha az ember lánya egy olyan személyhez akar hivatalosan beszélni, akit egykor szeretett.

Miközben kezet fogtunk, Ő valamiért elkezdte fürkészni az arcomat. Csak remélni tudtam, hogy nem ismert fel.

-Én is nagyon örülök, kérlek tegeződjünk.

-Rendbe. Hívjon..vagyis hívj nyugodtan Rose-nak, ahogy mindenki

-Engem meg Kiminek-mondta, majd újra pár másodperc csönd lett. Basszus...még mindig az arcom fürkészi!-Ne haragudj, de nem ismerjük mi egymást valahonnan? Mintha már láttalak volna valahol...-szakította meg a csöndet.

-Nem Kimi, nem ismerjük egymást. Még sose találkoztam veled ezelőtt-hazudtam neki szemrebbenés nélkül...

1.

  Történt már veletek olyan, hogy egy hozzátok nagyon közeli ember elárult és becsapott titeket? .... Velem már megtörtént. Az én nevem Rosaline Lambrick, de nem Rosaline-t árulták el. Akit piszkosul elárultak, az Riina Laine volt.

 Riina egy mindig vidám és mosolygós, 18 éves lány volt, aki egész addigi életét egy finn városkában, Espoo-ban élte. Az emberekben könnyen megbízott, mindenkiben csak a jót próbálta meglátni, már-már naivnak is gondolhatta volna az ember. Sajnos ez a tulajdonsága lett a veszte.

  Apukájával és kisöccsével éltek egy családi házban, mivel édesanyját öccse születésekor elvesztették. Anyja halála után sokáig elzárkózott a külvilágtól, már a barátnőivel sem találkozott többé, akik szépen lassan elfordultak tőle. Csak egy barátnője maradt, a nála két évvel idősebb Jenni. Ő mindig megértette a lányt, hiszen pár évvel ezelőtt Jenni is elvesztette az édesapját, így pontosan tudta min megy keresztül Riina. Riina megbízott Jenniben, minden titkát elárulta neki. Csak ő tudott róla, hogy Riina beleszeretett a szomszéd srácba, Kimibe, akivel már egy ideje randizgatnak is. A fiú nála négy évvel volt idősebb és autóversenyző volt, nagyon keveset volt otthon. De mégis, talán valami csoda folytán, de összejöttek. A jelek szerint jó párnak mutatkoztak, nagyon szerették egymást. Mikor a lány bemutatta Kimit barátnőjének, valahogy minden megváltozott. Ha jobban belegondolok  ott kezdődött minden.

Attól a pillanattól fogva Jenni csak akkor járt át barátnőjéhez, amikor biztos volt benne, hogy Kimi is ott van. De hogy a sztori ne legyen ennyire ,,egyszerű", időközben egyre többet találkozgatott a két lány szülője. Végül oda jutottak, hogy összeházasodtak és Jenni az anyukájával együtt a Laine családhoz költöztek. Ez volt az a pont Riinának, ahonnan már csak lejjebb vezetett az út, Jenni teljesen megváltozott.

Szépen lassan belopta magát Riina apja és öccse szívébe majd jöhetett a lejárató hadművelet. Állandóan a bajt csinálta, veszekedéseket szított, amiknél mindig Riinát állította be gonosznak, hibásnak. A lány tényleg nem értette, hogy Jenni miért lett ilyen és egyik napon vette a bátorságot és rákérdezett a miértekre barátnőjétől. Erre Jenni csupa gúnnyal válaszolt:

,, Kettőnk közül mindig te voltál a szebb, az ügyesebb,  téged jobban szeretett a családod, mint engem az anyám. Persze ez még neked nem is volt elég Riinácska. Neked kellett a tökéletes pasi és lám-lám meg is szerezted. De ennek mostantól vége drága barátnőm. Most rajtam van a sor és te fogsz szenvedni. Hidd el, mindent el fogok venni tőled. Apád és az öcséd már úgyis a tenyeremből esznek, ha belegondolok nem is volt nehéz őket az én oldalamra állítani. Az anyám? Ő meg mindig is túl buta volt ahhoz, hogy észrevegyen dolgokat. Szóval már csak a te drága autóversenyző pasid, Kimi van hátra. De ne félj kicsi Riina, se perc  alatt ő is az enyém lesz."-mondta, majd otthagyta Riinát leforrázva, aki nem tudta elképzelni, hogy a barátnője miért lett ennyire gonosz.

És hát sajnos amit mondott, az mind egytől egyig be is vált. Ha még ennyi szenvedés nem volt elég a családjából, hát kapott többet. Pokollá vált az élete, mindenért őt hibáztatták, szinte utált otthon lenni. Egyedül csak Kimi maradt neki. Legalábbis egy darabig.

Egyik nap Riina éppen a városban volt, amikor találkozott Kimi bátyjával Ramival. Megtudta tőle, hogy szerelme egy nappal előbb jött haza a versenyről és már otthon van. A lány nagyon örült és eldöntötte, hogy rögtön Kimihez siet. Be is szállt kocsijába és meg sem állt házukig. Onnan egyből a szomszéd házhoz ment. A bejárati ajtó nyitva volt és mivel jól ismerte már a járást, ezért rögtön felfutott a lépcsőn és Kimi szobája felé vette az irányt. Ott viszont nem várt ,,meglepetéssel" találta szemben magát. Kimi épp Jennivel csókolózott, amikor benyitott a szobába, akik észre se vették, hogy benyitottak a szobába. Riina teljesen összetört és tudta, hogy végleg Jenni nyert. Elvesztette azt az egyetlen embert is, aki még egy kicsit is szerette. Tudta, hogy nincs több keresnivalója Espoo-ban és minnél hamarabb el akart menekülni a városból. Nem tudta hova, csak hazament összeszedett pár személyes holmit és ruhát, fogott egy taxit és a reptér felé vette az irányt. Nem tudta, hogy most mitévő is legyen ezért, felhívta Nicot az unokatestvérét, aki Németországban él. Nico szintén autóversenyző volt, ők ketten mindig is úgy szerették egymást mintha testvérek lettek volna. A srác megértette Riinát és rögtön azt mondta, hogy majd ő megvédi és hogy költözzön hozzá. Nico éppen akkor költözött külön Svájcba, így Riina felült az első Zürich-i gépre.

Az úton csak az elmúlt órákon járt az esze és eldöntötte, hogy soha többé nem fognak róla hallani azok az emberek, akiket ott hagyott. Új életet akart kezdeni, külön utakon Kimitől és a családjától. Abban a percben amikor leszállt repülőgépről, örökre megváltozott az élete. Már nem a kis hiszékeny Riina Laine volt, attól a perctől kezdve egy erős nő lett, Rosaline Lambrick...