3.

Szerencsére az este folyamán többet nem nagyon jött elő ez az ,,ismerős vagy nekem" téma. Tudtam, hogy egyszer még elő fogja hozni ezt a témát és végig kell majd hazudnom, hogy mit csináltam mielőtt találkoztunk volna. De most nem akartam erre gondolni. Nem is jött még el ennek az ideje.

Olyan fél óra múlva csatlakozott még az asztalunkhoz Christian, Tommi Pärmäkoski és Mark Arnall is. Mint megtudtam Mark és Tommi, Kimi és Seb személyi edzői. Biztos most felmerült mindenkiben a kérdés, hogyha Sebbel annyira jóban vagyok akkor miért nem ismerem az edzőjét. Nos a válasz egyszerű, nem akartam, hogy még egy ember tudjon a titkomról, ráadásul egy finn...amit Seb meg is értett és sose hozta magával Tommit, amikor hozzánk jött. Tudom az, hogy eljön még nem ok arra, hogy elmondjuk neki a titkom, de nem akartuk, hogy kényelmetlen legyen a helyzet, ugyanis amikor összeülünk mi barátok, akkor nincs köztünk titok és nem tabu téma a múltam.

Ettől függetlenül most nem bánom, hogy megismertem a srácot. Mindkét edző szimpatikus nekem, szerintem a munkámon belül nagyon jól ki fogunk jönni egymással.

Ahhoz képest, hogy milyen csendben zajlott az első pár perc a találkozásnál...elég jól elbeszélgettünk. Én legalábbis jól elbeszélgettem Christiannal, Sebivel, Markkal és Tommival. Kimivel valahogyan nem ment a dolog, nem tudtam, hogy most miről is kéne beszélgetnünk. Jó persze, a munkáról, de szerintem egy bulin mégse illendő munkáról beszélni. Kicsit hülyén jönne ki a dolog.

Éppen Kimi akart Sebtől kérdezni valamit, amikor a kicsi németnek megcsörrent a telefonja. Ránézett a kijelzőre, majd egy pillanatra rám, utána pedig felállt az asztaltól.

- Bocsánat, de ezt most fel kell vennem-mondta gyorsan, majd elhagyta a társaságunkat.

- Mindegy. Rose, akkor tőled kérdezem meg-fordult hirtelen felém a Jégember.

- Nem tudom mit fogsz kérdezni, de ha tudok válaszolok-mondtam neki félve, volt egy olyan érzésem, hogy megint az előbbi témánkkal lesz kapcsolatos.

- Ti honnan ismeritek egymást Sebbel? - igazam lett, lottóznom kéne.

Na ez volt az a pont, amit nem nagyon beszéltünk meg Sebastiannal. Nem beszéltük meg, hogy mit is mondunk a csapatnak, hogy honnan is ismerjük egymást. Pedig gondolhattam volna erre. Az elején nem tudtam, hogy mit fogok neki mondani, de már kezdett körberajzolódni egy jó kis sztori a fejemben. Éppen nekikezdtem volna a kitalált történetemnek, amikor Seb visszaért és felém nyújtotta a mobilját.

- Igen Seb?

- Téged keresnek Rosie.

- Fontos?- kérdeztem reflexszerűen, de gondolhattam volna, hogy az, mert otthon mindenki tudta, hogy most hol vagyok.

- Az, tudod a vonal másik végén életed legfontosabb férfija várakozik rád- mondta, mire mindenki tekintete rám szegeződött.

Biztos azt hitték, hogy a pasimról vagy a férjemről van szó, de mi ketten tudtuk, hogy a fiamról, Mattiról van szó. Azért nagyon hálás voltam Sebnek, hogy így fogalmazott...nem nagyon kéne kiderülni annak, hogy van egy fiam. Azért nagyon izgultam, hogy ne legyen semmi baja a kisfiamnak.

- Óó, értem. Akkor, ha megbocsájtotok, akkor egy kicsit eltűnnék.-mondtam az asztalnál ülőknek.

- Persze Rose, menj csak - mondta Christian én meg siettem is egy nyugodt helyre.

Amint olyan távolságba kerültem, ahol már biztos nem hallanak, a fülemhez emeltem a mobilt és beleszóltam.

- Szia kisfiam, minden rendben? Miért hívtál? Ugye nincs semmi bajod?-támadtam le talán egy kicsit túlságosan is.

-Dehogy anyaaaaa, nincs semmi, csak szerettem volna beszélni veled-szólt bele Matti is.

- De tudod Matti, hogy most Sebbel mentünk dolgozni.

- Ja, tudom.-ezek a bő válaszok, mindig is szerettem őket- Anya figyi, most minek kell az apámmal dolgoznod? Eddig is megvoltunk ketten. Tudom, hogy nem akarod neki elmondani, de nem kéne ezt-komolyan mondom, hogy néha elgondolkodom azon, hogy az én fiam tényleg 9 éves . Néha olyan beszédeket tart, amit egy felnőtt tartana.

-Matti, ezerszer megbeszéltük már...Mire megy ki ez?

-Oké, lebuktam. Anyuuu...gyere hazaa. Hiányzol!-hallottam meg.

A szívem majd megszakadt, olyan szomorúan beszélt. Nem sűrűn szokunk távol lenni egymástól és nekem is nagyon hiányzott már.

-Jajj kicsim, nekem is hiányzol, de nagyoon. Igérem holnap, amikor hazajösz a suliból én már otthon leszek. Okés?

-Okés-vágta rá már jó kedvvel- És ugye főzöl nekem valami finomat?-szinte már láttam magam előtt a boci szemeit.

Tudtam, hogy erre megy ki a játék, felnevettem.

-Most ez milyen kérdés? Mint hogyha csak néha napján főznék neked. Jó hogy nem azt mondod, hogy éheztetlek-mondtam neki viccesen.

-Tudom, anyuu...de már két napja nem ettem a kajádból és amit Nico főz, hát arról inkább ne beszéljünk. Tésztát eszünk már második napja-panaszkodott

- Hééé...fiatalember ezt ám hallottam-mondta a háttérből Nico - Nem kell leszólni a főztömet, igazán jó kajákat ettünk eddig - mondta durcásan, mint egy sértett kisgyerek-A fiad csak túlságosan el van kényeztetve a sok változatos kajától-kiabálta valahonnan.

-Jólvan, jólvan...el tudom képzelni, milyen harcok mennek otthon - nevettem a telefonba.-Vigyázzatok magatokra, majd holnap találkozunk. Most mennem kell vissza!

-Oké, sziaa anyu. Szeretlek, siess haza, holnap találkozunk.

-Én is szeretlek Matti, szia. És fogadj szót a nagybácsikádnak. Értve?

-Értve!-mondta majd inkább le is rakta a mobilt, nehogy itt meghallgatja, az ő szerinte ,,prédikálásomat".

Miután befejeztük a beszélgetést, visszamentem az asztalhoz. Mindenki jó kedvű volt, kivéve Kimit. Ő valamiért bunkó lett és már volt előtte egy két üres kupica. Na ez az a helyzet, ami régen nem volt, de állítólag mostanában ez már szokásos nála.

-És otthon minden rendben?- kérdezte meg a csapatfőnök.

Christian igazán kedves, szerintem nagyon jó csapatfőnök is.

-Persze, minden rendben. Köszi a kérdést.

-Na a pasid megnyugodott, hogy még élsz?-kérdezte gúnyosan Kimi.

Fel tudtam volna pofozni, olyan hangnemben beszélt.

-Na ahhoz neked semmi közöd Raikkönen!-kezdtem dühös lenni. Hogy engedhet meg magának ilyen hangnemet, akár ismer, akár nem…