2013. november 12., kedd

7.rész

Sziasztok! :)

Nos, újra itt volnánk a Never be yours folytatásával. Gizi, Riiaa köszönjük a komikat...sokat jelent nekünk, hogy azért még valakik olvassák a történetünket. :) Nos, nem is nagyon szaporítanánk tovább a szót, esetleg csak annyi fűznénk a részhez, hogy most talán minden megváltozik a 2 főhős között...vagy mégsem? Lehet találgatni  bátran a folytatást illetően.

Pusziiink
R&A

U.i.: Minél több komi, annál előbb jön a folytatás :)




   (Kimi)

Egyre jobban zavart a tudat, hogy semmit nem tudok Eliről. Be kell valljam,  aggódok érte. Hiszen ő az a fajta ember, aki elszökik a problémák elől. Azt viszont nem akarom, hogy ez elől is elmeneküljön. Ha még nem is vezetheti a Lotust, biztos vagyok benne, hogy műtéttel vagy f*szomtudja mivel, helyre lehet hozni a sérülését és meggyógyul. Még emlékszek a napra amikor először megláttam a partiházban.

Éppen az asztalon táncolt és még sose láttam annyira boldognak, mint akkor. Igaz kicsit már spicces volt, de nála boldogabb ember nem volt akkor abban a házban. Azt ünnepelte a csapatával, hogy megnyerte élete első formula autós futamát. Fura, hogy én akkor már világbajnok voltam, de irigyelltem azt a boldogságot...talán még a vb megnyerésekor sem voltam olyan boldog, mint akkor ő. Pedig még versenyezni se láttam, milyen kár. Igy legalább felkerült a listámra még egy dolog.

Miután lefutottam az utolsó kötelező köröket is, rögtön a büfébe szaladtam. Ha jól emlékszem, ott dolgozik Eli egyik barátnője is. Ő biztosan tudja, hogy mi van vele, hogy van. Már csak azt kéne kitaláltnom hogy mi is volt a csaj neve ....Lili, Lisa...fogalmam sincs, csak azt tudom hogy Li-vel kezdődik. 

A büféhez érkezve éppen szerencsém volt, mivel egy pincér szólította a csajszit és megtudtam, hogy Lina a neve. Igy rögtön utána mentem, nehogy még szem elől vesztem.

-Hééé...Lina-szólítottam meg – Hmm...ugye te Eli barátnője vagy, ha jól tudom-kezdtem bele kicsit zavartan, mi az hogy én kérem ki  a tanácsát egy idegennek.

Szuper Kimi Raikkönen, most csinálsz magadból bohócot!

-Ha az Eli alatt Hale-re gondolsz, akkor igen.-nevetett fel, nem értem mi olyan vicces ezen – Miben segíthetek Jégember?

-Öhm, nem tudod véletkenül hol van? Egész nap nem láttam és hááát...- na itt tartottam egy kicsi szünetet, basszus mit mondjak, hogy ne tűnjön rémesen cikinek a szitu –  meg kéne beszélnem vele pár beállítást a kocsiról.- erre csak megint nevetni kezdett a lány.

Hát mi a tököm vicces ezen? Tuti betépett ez a csaj.

- Már tudom mi a bajotok nektek – vállt egy kicsit komolyabbá – Kérlek szépen legyél kicsit tökösebb és azt kérdezd meg, hogy hogy van. Mert ezzel a macsós dologgal, hogy téged aztán nem érdekel nem érsz el semmit nála. Tudod ő árvaházban nőtt fel és ezáltal néhány apró dolog neki máshogy jön le. Könyörgöm Kimi, tudom semmi közöm hozzá, de ennek a csajnak biztos pont kell és nem egy olyan figura, aki nem mond konkrétumokat. Szóval szerintem kezdjük előlről ezt az egészet. Miben segíthetek?

Anyám ez a nő tényleg nem normális. Két másodpercben úgy letolt engem, hogy még pislogni se volt időm. Lesznek még vitáim ezzel a nővel, érzem. De ha ez az ára annak, hogy rendeződjenek a Vöröskével a dolgaim, hát állok elébe. Mit nekem eggyel több bolond nő.

-És azt ugye tudod hogy ehhez az egészhez neked kurvára semmi közöd sincs?-kérdeztem csak úgy mellékesen.

-Úgy látom rám már nincs szükséged...-legyintett, majd ott készült engem hagyni. Na ezt nem hagyhatom.

-Hééé, állj meg! Aggódom érte.-nyögtem ki végül – Na most elégedett vagy?

-Igen.-mosolygott önelégülten a csaj.

-Na de elmondanád azt is, hogy mi van vele? Hol van? Nézd...én tényleg szeretném helyrehozni a hibáimat.

- Délután beszéltem vele pár szót, amikor bejött Boullierhez, utána állítólag visszament a hotelba.

-Hát ezzel sokra megyek. És mit mondott neki az orvos?-kérdeztem

-Passz...azt nekem se mondta. Kérdeztem, de azt mondta, hogy most hagyjam, mert fáradt. De ha annyira érdekel, hogy mi van vele akkor vársz egy fél órát, amíg én is végzek. És akkor ha visszaviszel a hotelba, akkor beengedlek a lakrészünkbe.

Kénytelen voltam Linára várni, hiszen még mindig kíváncsi voltam, hogy mi van vele. Kb. háromnegyed óra múlva már az ajtajukon nyitottunk be.

-Az ő szobája balra van-mondta a lány, majd elindultam abba az irányba, de még mielőtt kinyithattam volna  az ajtót még szólt hozzám – De Kimi, okosan. Ha visszaakarod szerezni, akkor ne úgy viselkedj vele, mint ahogy mostanában.

-Rendben Teréz anya, most már mehetek?-kérdeztem szemforgatva, mire csak bólintott én pedig benyitottam Eli szobájába, ahol elég érdekes látvány fogadott.

Ő az ágyon feküdt ruhástól, kabátostól együtt és aludt. Ezek szerint tényleg elfáradt. Sok mindent szerettem volna megbeszélni vele, de nem volt szivem felkelteni, ezért inkább óvatosan levettem róla a kabátot és a cipőt, majd felemeltem és takaró alá raktam.

 Biztos nem lett volna felhőtlen jókedve, ha reggel arra ébred, hogy kabátban van...nem olyan kényelmes. 
Éppen a takarót terítettem rá amikor félkómásan elkapta a kezem és egy olyan mondatot motyogott, amit még csak remélni se mertem.

-Kimi, maradj velem.

Na bumm! Erre most mit csináljak? Visszakérdezni nem tudok, hiszen visszaalszik. Hülyeséget meg nem csinálhatok, mert mi van, ha reggel sikítozva ébred, hogy „miazistennyilát“ keresek én a szobájában. És akkor tuti egy életre elásom az esélyeimet, de még szerintem előtte ő engem.

De mivan akkor, ha tényleg megviselte ez az egész és valami hülyeséget csinál? Hiszen mindenki azt mondta, hogy még csak beszélni se volt kedve.  Tudom milyen az, ha valamilyen oknál fogva nem versenyezhetsz és azért ezzel hirtelen szembesülni elég szar egy helyzet.

Ezért inkább úgy döntötem, hogy maradok. Persze csak a fotelban ülök, mert azért tényleg félreérthetetlen lenne, ha befeküdnék mellé az ágyba. Nem mintha nem akarnám, de rájöttem, hogy már csak egy esélyem van nála, amit tényleg nem akarok elszúrni....


(Eli)

Reggel hunyorogva kelek a nap első sugaraira, amik bevilágítanak az ablakon. Pár percig még kómásan nyitogatom a szemeim, de amikor felülök észreveszem  Kimit, ahogy a fotelben alszik. Ahogyan fejben visszapörgetem az eseményeket, minden világos lesz, a kérésem, hogy maradjon... és maradt is.

Képes volt miattam ebben a kényelmetlen fotelben aludni és még csak nem is feküdt be mellém, gondolva, hogy ideglelést kapok reggel, ha az ágyamban látom. Talán  tényleg komolyan gondolja ezt az újrakezdést?

Nem tudom, de annyi biztos, hogy megmelengette a szívemet ez a gesztusa. Miután kikelek az ágyból és gyorsan átöltözök  a fürdőben, visszamegyek a szobába és elkezdem  a vállát rázogatva ébreszteni.

- Hmm...mi van?-kezdi nyitogatni szemeit kómásan. Hát igen, ha valamit megtanultam azalatt a rövidke idő alatt az az volt, hogy Kimi nagyon szeret aludni.- Eli, baj van?-pattant ki a szeme, amint érzékelte a külvilágot – Jól vagy?

-Nyugi, megvagyok...csak gondoltam felébresztelek. Ne aludj ezen a kényelmetlen valamin. Ha gondolod nyugodtan feküdj az ágyba, ma már úgyse tesztelsz.  De amúgy szeretném megköszönni, hogy maradtál, nagyon rendes volt tőled, pedig tudod hogy álmomban azért összetudok egy-két hülyeséget hordani-beszéltem zavartan. Jesszus, én mióta vagyok zavarban előtte?

- Nem hiszem, hogy még alszok...bár nem volt egy luxuskörülmény ez a fotel-nevettett fel halkan. Láthatóan ő is kicsit zavarban volt, mint én.- De szívesen maradtam. Akár elhiszed, akár nem... érdekel hogy mi van veled.-állt fel és így eléggé közel kerültünk egymáshoz.

Túl közel. És itt ha valami megint elpattant volna bennem és menekülni akartam ebből a közelségből. Mert tudom, hogyha közel engedem magamhoz, akkor megint meg fog bántani, ezért zavarodva elhúzódtam tőle és hátráltam két lépést, amit láthatóan nem értékelt.

- Cserébe főzök neked kávét - erőltettem magamra egy mosolyt és elindultam a kis konyhánk felé nyomomban a Jégemberrel.

-Woww, a ti lakosztályotokhoz konyha is van?-kérdezte ledöbbenve.

-Drága, a lakosztály az amiben te laksz. Nemtudom észre vetted-e a bútorozásból, de ez messze nem egy lakosztály. Csak két szoba egybe van kapcsolva egy közös résszel-mondtam neki, miközben feltettem a kávét  főni.

- Örülök-jelentette ki hirtelen.

-Minek? Hogy neked jobb a szállásod? Örülök, hogy örülsz Raikkönen.

-Nem. Annak örülök, hogy egy cseppet sem változtál. Még mindig ugyanaz a szarkazmus meg van a hangodban és még mindig ugyanúgy futsz előlem-mondta újra elég közel hozzám. Amint megfordultam szinte összeütköztünk. Megint vészesen közel volt hozzám.

-És te se m változtál. Még mindig nem tudod, hogy mi az intimszféra jelentése-motyogtam egy fintort vágva, mire hirtelen  tarkómnál fogva magához húzott.

 A következő pillanatban viszont már válaszolni se volt időm, hiszen az ajkait az enyémen éreztem. És itt teljesen lefagytam, nem tudtam még csak tiltakozni se,  de azthiszem már nem is akartam. Újra hatalmába kerített az a nyugodt érzés, ami mindig, amikor ő csókolt. Először csak puhatolózva csókolt, majd amikor érzékelte, hogy nincs sok ellenvetésem elmélyítette csókunkat. Jóleső érzés volt újra érezni az ajkait, csak fogalmam sincs mi jön ezután...

2013. november 3., vasárnap

6. rész 2/2

Hello!

Már napját se tudjuk, mikor közöltünk utoljára bejegyzést a blogon, amit rettentően szégyenlünk. Csak hát nekem személy szerint elkezdődött az egyetem az ország egy másik pontján, ezért most erősen szokom az egyetemi és a koli életet :) :) :) De végre eljutottam oda is, hogy felnézzek a blogra...remélem azért még páran olvasni fogjátok. Megpróbálunk most már nem ekkora közöket hagyni két rész között. Ha még olvassátok kérünk jelezzetek, ha nem nagy kérés...csak szeretnénk tudni, hogy érdemes-e újból írni. Előre is köszike!

Pusziii
R&A


U. i.: Ezt az idézetet a minap olvastam és szerintem eléggé beleillik a történetbe. Mit gondoltok róla?



   ,, Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle."

 
(Eli)

Egész este a Kimivel való beszélgetésemről gondolkodtam. Valahogy most láttam a szemében, hogy őszinte és mindent elmondott. De azzal a kérdésével, hogy van-e még esélye nálam...hát mit mondjak, eléggé meglepett. Magam se tudom, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban és egyáltalán úgy Kimivel kapcsolatban. Az tény, hogy nem közömbös számomra, de abban nem vagyok biztos, hogy valaha még meg tudnék benne bízni.

Másnap reggel  viszont sík idegen keltem fel. Hiszen ma van a kivizsgálásom a csapatorvossal. Tegnap már beszéltem vele, de valahogy semmi jóval nem kecsegtetett. Legalább 5 fajta terheléses kivizsgálást fog rajtam végezni és akkor még ne is beszéljünk a többiről. Borzasztóan félek az egésztől, hiszen most hogy már a forma 1 kapujában vagyok, lehet hogy ez az álmom örökre odaveszik.

Már éppen a hotelszobám ajtaját csuktam be, amikor megcsörrent a telefonom és egy idegen számot írt ki a készülék.

-Elizabeth Hale-mutatkoztam be egész névvel, hiszen kitudja, hogy ki van a vonal másik végén.

-Itt meg Kimi Raikkönen....komolyan nincs meg neked a telefonszámom?-szólt bele nevetve.

-Itt az a kérdés Kimi, hogy neked honnan van meg az én számom?-szóltam bele kissé idegesen, már csak ő hiányzik nekem – Na de mindegy, miért hívsz? Dolgom van!-mondtam, miközben már a liftbe szálltam.

-Igen, tudom. Ma tesztelsz. Csak azért hívtalak, mert úgyis megyek ki a pályára, kiviszlek.-hadarta az egészet.

-Te lüke...ma te tesztelsz,de csak délután. Én ma is csak megfigyellek! De ma csak később érek  a pályára, ahogy mondtam...-szálltam ki a liftből, de elakadt a szavam, mivel valakibe épp beleütköztem.
És lám csodák csodájára Kimivel találtam szemben magam.

-Dolgod van.-fejezte be a mondatomat mosolyogva, amit most valahogy nem tudtam visszonozni.-Mi a baj? Nagy baj hogy felhívtalak?-lett zavart.

-Most kivételesen te vagy a legkissebb gondom. De remélem délután már újra visszakerülsz az élre. Majd pályán találkozunk.-próbáltam egy erőltetett mosollyal elhúzni mellette, de megragadta a karom.

-Azthiszed ennyivel lerázol? Mi a gond?-fürkészte az arcom.
Úgyis tudom, hogy addig fog az idegeimen táncolni amig el nem mondom neki az egészet.

-Tudod mi  a gond? Jelenésem van a csapatorvosnál, aki istentudja mennyi vizsgálatot fog rajtam végezni..és konkrétan nem is biztos, hogy beleülhetek abba a nyamvadt autódba holnap vagy egyáltalán valaha.-magyaráztam el neki, miközben a feszültségem már könnyekben jelent meg.

Egyáltalán nem akartam sírni, főleg előtte nem, de valahogy nem tudtam megálljt parancsolni a könnycsatornámnak.

-Héé...azért nem kell sírni-szólt gyengéden, miközben át akart karolni, amit nem hagytam.

-Nem sírok..csak..csak ideges vagyok-töröltem le  könnycseppjeimet.

 Azt se tudom, hogy mi ütött belém. Hiszen megfogadtam, hogy soha többet nem sírok előtte

-De most már tényleg mennem kell. Szia!-hadartam és választ se várva elindultam az autóm felé...


(Kimi)

Még sose láttam Elit ilyennek, mint most....ennyire kétségbeesettnek. És persze ez is miattam van. Ha pár évvel ezelőtt őszintébb vagyok, akkor őt nem ütik el. Ez vagyok én, egy szerencsétlen csődtömeg. Még csak normálisan bocsánatot kérni se tudok tőle...mert az a fene nagy egom mindig megakadályoz tőle. Igaza van Marknak, valamit tennem kell. Most jöttem rá, hogy nekem igenis kell ez a lány, mégpedig boldogan, mosolygósan.

Még csak annyit se várt, hogy megkérdezhessem elvigyem-e a dokihoz, de most már mindegy, én is késésben vagyok, ezért sietősre veszem a figurát.

A nap nagy része hamar el is telik, délelőtt sajtótájékoztatás, délután viszont már autóba is ülök. De ami a legfurcsább, hogy Eli még mindig sehol, kezdek aggódni.
-   
-  - El-t nem láttad még?-kérdeztem edzőmet az autóban ülve. Éppen valamit állítanak a szerelők az autón, ami nagyon nem ugy akar működni, ahogyan kéne

-  -  Nem, de várj!-mondta miközben odahajolt az egyik szerelőmhöz – Chris...nem tudod véletlenül merre van Elizabeth?- ennek a srácnak egyáltalán honnan kéne tudni, hogy merre van?

-  -  Minden rendben a biztonsági övekkel, nem szoros?-kérdezi meg a srác tőlem, miután összecsatolta őket. Én bólintok, mire újra Markhoz fordul – Kb. 2 órája láttam elsuhanni a home mellett, de nem volt valami jó passzban a szivem, hullasápadt volt. Halvány rózsaszín gőzöm sincs arról, hogy mi lehet vele...reggel is ideges volt.
Na jó, itt álljunk meg! Mi az, hogy szivem??? Meg mi az, hogy reggel látta??? Ki ez a tag egyáltalán?

-Még mielőtt itt eldurran az agyad...ő  a lakótársa-súgta oda Mark pár perc múlva – de Kimi, nem rosszból, miattad van ez  az egész? Ennyire összevesztetek?

- Bárcsak veszekedtünk volna-morogtam magamnak...

(Eli)

Borzalmas egy délelőttön vagyok túl. Annyira megterhelő volt ez az egész lelkileg és testileg is, hogy csak bámulok ki a fejemből. Most már önmagam is kezdek kételkedni abban, hogy bírni fogok autóba szállni. Bár az orvos még csak holnap fog biztosat mondani, de egy cseppet sem vagyok nyugodt.

Viszont annyira leterhelt ez a mai nap, hogy még járni sincs erőm, nemhogy kimenni a pályára és hallgatni Kimit. Ma nincs erőm a veszekedéseinkhez.
Ezért inkább csak befutottam Eric-hez és megbeszéltem vele a dolgot. Szerencsére nem volt semmi ellenvetése, ezért visszaindulhattam a szállodába. Amint a szobába értem ruhástól bedőltem az ágyba és a plafont bámultam. Miért pont velem történik ez?

Sokáig nem tudtam ezen gondolkozni, mivel pár perc múlva már álomföldön jártam. Következő dolog amire feleszmélek az, hogy valaki leveszi rólam a kabátomat és a cipőmet, majd felemel és takaró alá tesz. Kómásan, de kinyitom a szemem és Kimivel találom szemben magam. Nem nagyon vagyok magamnál, ezért kicsúszik az első gondolat a számon.

-  - Kimi, maradj velem – mondom álmosan, de a választ már nem hallom, hiszen ismét visszaalszok...