25.

Hali mindenkinek!

Az új dizi után végre itt az új rész is :):):) 
Jó olvasást hozzá...ja és reméljük megint megajándékoztok egy-két hozzászólással

Pusszi
R&A

Miután kihevertem az első sokkot a beszélgetésünk után, úgy döntöttem, hogy kimegyek egy pohár forró csoki társaságába a teraszra. Nincs ilyenkor már az a nagy meleg este, de most kifejezetten jól esett ez az ücsörgés. Na meg volt időm gondolkodni anélkül, hogy valaki beleszólna a gondolataimba,
Érdemes lenne újból kezdeni?

Ez az egy kérdés lebegett a gondolatomban. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy mi lenne a jobb. Annyi érv szól mellette és ellene is.

 Próbáljunk meg úgy tenni mintha mi sem történt volna? Vagy felejtsük el egymást? Igaz ez kicsit nehéz lenne munkatársakként, de mindenre van megoldás.

Végül már oda jutottam gondolatban, hogy felidéztem amikor először szerelmet vallott nekem. Akkor annyival könnyebb volt. A szívem és az eszem is egyaránt azt akarta, hogy vele legyek. Most pedig teljesen ellentmondanak egymásnak..

„ Éppen aznap jött meg az egyik futamról. Már vagy egy hónappal ezelőtt nem láttuk Kimit, mivel az összes futam Ázsiában volt és nem jöhetett haza.

Még magamnak sem mertem bevallani, de ezalatt az egy hónap alatt nagyon hiányzott. Persze a haverok is hiányolták, de én nem az egyik hülyét a  társaságból hiányoltam, hanem én magát Kimit. Miután Toni jóvoltábol megismerkedtünk, egyre többet jártunk össze és nagyon megkedveltem. Egyszerűen felfogni nem tudtam, hogy eddig miért nem vettem észre...pedig a szomszédom.

Azon az estén amikor kilógtunk és az ő szobájából szöktem vissza a szobámba, megcsókolt. Azt hittem akkor, hogy csak szórakozik velem, de tévedtem. Azóta minden megváltozott. Nem egyszer átjött hozzám csak úgy, mert állítása szerint unatkozott. Persze ilyenkor szenvedett nekem egy sort, hogy nem tud mit csinálni, majd rászedett mindig valamire. Vagy filmet néztünk, vagy kártyáztunk, vagy megpróbáltam megtanítani főzni. Később rájöttem, hogy reménytelen eset...ő az egyetlen ember, aki soha se fog megtanulni főzni.

Szóval mindent csináltunk...csak egy dolgot nem. Azóta egyszer sem csókolt meg. Pedig lett volna rá alkalma, hiszen többször is voltunk olyan helyzetben, hogy csak pár centi választotta e laz ajkainkat egymástól. De Ő mégse lépett, szóval most rendesen összezavart. Ráadásul még le is lépett egy egyész hónapra.

És most itt tartom a kezembe a csörgő mobilom, mivel Ő hív..

- Kiscsillag, nem jössz ki olyan fél óra múlva?- kérdezte meg szinte köszönés nélkül. Én közben odamentem ahhoz az ablakhoz ami az ő szobája felé nyílik. És ahogy sejtettem, hát perszehogy az ablakban állt. Bevett szokásunk volt így beszélgetni, hiszen kb. két méter válassza el az ablakainkat.

- Csak nem hiányzom? Amúgy miért beszélünk telefonon, amikor itt állunk egymással szemben? Ki is nyithatnánk ám az ablakot és akkor nem lenne olyan magas a telefonszámla.

- Na megszólalt az okostojás.-vágott egy fintort.

 Tudtam, hogy direkt mondta, hogy csak fel tudjon bosszantani. Én erre durrogtam egy sort, amin Ő láthatóan jól szórakozott.

-Te... nehogy megsértődj ám! Csak vicceltem!-váltott át komoly hangnemre, amikor tüntetőleg behúztam a függönyöm előtte.

- És merre megyünk?-szólaltam bele ismét jókedvűen. Most azért ezt megérdemelte, az előbbi húzása miatt.- Milyen ruhát vegyek fel? Fél óra alatt esélytelen, hogy elkészülök. Jönnek ki a többiek is?-zúdítottam rá a kérdésáradatot. Csodálnám, ha ebből valamit megjegyzett volna.
- De igen, hiányzol- válaszolt még a régebbi kérdésemre- Úgy gondoltam, hogy sétálhatnánk egyet, esetleg beülünk valahova. A többieket nem hívtam, velük majd kimegyünk este.-mondta, amit nem tudtam mire vélni. Azt hittem, hogy az egész banda jön, hiszen már régóta látta a barátait.- Ja...legyél csinos és igazad van a nők nem tudnak elkészülni egykönnyen. Szóval, hogy lásd kivel van dolgod, adok egy órát. Azt hiszem minden kérdésre válaszoltam-nevette el a végét.
- Köszönöm ...igazi úriember vagy, hogy egy egy teljes órát hagysz nekem készülődni.
- De ne késs, mert akkor lecipellek ám, é snem fog érdekelni, hogy van-e rajtad valami.-szemtelenkedett- Tényleg, nincs kedved kihúzni azt a függönyt?  Ellenőrizhetném, hogy biztosan készülődsz.
- Na menj oda, ahova gondollak Kimster.-vágtam vissza neki, majd kinyomtam a telefont.

Ezután rögtön beálltam a szekrény elé és azon gondolkoztam mit vegyek fel. Végül egy piros kockás felső és egy farmer gatya mellett döntöttem. Ez mégse annyira elegáns, viszont jól néz ki.

 Lezuhanyoztam a hajamba raktam pár hullámot  és egy enyhe sminket vittem fel. Gyorsan bedobáltam a táskámba a fontos dolgokat felvettem a cipőt amit kiválasztottam na meg az órámat és már siettem is le a lépcsőn, mert így is késésben voltam. Arra már nem is jutott időm, hogy szóljak anyuéknak, hogy elmentem.

Mikor kiértem Kimi már ott várt a korlátnak támaszkodva.
-Szinte tudtam, hogy az az egy óra is kevés lesz. De azthiszem elnézem ezt a pár percet, ugyanis kitettél magadért. Csini vagy.-mondta, miközben mi már elindultunk a belváros felé.
- Ne szemétkedj, mert megbánod Räikkönen. Különben köszönöm a bókot...tőled nem is olyan rossz.-vágtam vissza az előbbiért.- És merre megyünk?
- Beüljünk valahova vagy csak sétáljunk?
- Elmegyünk abba a kávézóba?
- Melyikbe? A fejedben még mindig nem tudok olvasni.
- Tudod, ahol a múltkor voltunk a srácokkal, mert majdnem megáztunk.
- De az nagyon messze van. Bírni fogod? - nézett rám kétkedve.
- Nem is mersz még engem. Én ne bírnám? Na de induljunk már-kezdtem el húzni, mivel egyhelyben álltunk.
Az út gyorsan telt hiszem az egészet végig röhögtem, annyi hülyeséget összehordott. Nagyon jól éreztük magunkat. Én legalábbis nagyon, de szerintem ő se unta a helyzetet. Mikor odaértünk, azzal szórakoztam hogy ha megkérdezte mit kérek inni, akkor mindig valami hülyeséget mondtam neki. Végül megállapodtam egy alkoholmentes Bora-Bora koktél mellett. Persze nem is létezett ilyen...legalábbis itt nem csináltak olyan koktélt.
- Miért pont Bora-Bora?- kérdezte.
- Mert oda elmennék szívesen.- mondtam, mire felnevetett.
- Ne nevessél ki!-durcáztam, de végülis én is elnevettem magam.

Majd újra elkezdtünk beszélgetni. Nekem szinte be se állt a szám, szinte mindent elmondtam neki, ami velem történt az elmúlt egy hónapban. Egy idő után viszont észrevettem, hogy ő csak hallgat.

-Nagyon untatlak?-kérdeztem.
- Nem, csak megtennéd, hogy egy percre elhallgatsz?-kérte, amit nem tudtam hova tenni. Úgy gondoltam, hogy itt kész, vége, most unt rám végleg. Pár másodperc se telt el, mire zavartan  megszólalt.- Most ugyanis éppen össze kell szednem minden bátorságomat, hogy szerelmet valljak neked. Az ilyesmiben egyáltalán nincs gyakorlatom. –mondta még mindig zavartan, mire én teljesen sokk alá kerültem.
- Tessék?! –csak ennyit tudtam kinyögni.
- Beléd szerettem - mondta most már komolyan.
- Most viccelsz?- esett le, hogy mit mondott.
- Szerinted viccelnék ilyennel?-kérdezte talán kicsit feszülten.
- Nem, de ez most lesokkolt.
- Szóval te nem...-vált egyszerre szomorúvá

Én nem akartam így látni. Én akkor szeretem a legjobban, amikor nevet. És azthiszem, ebben a pillanatban jöttem rá, hogy én is szeretem Őt.
- De igen.- szakítottam félbe, mielőtt még azt hiszi, hogy én felőlem ez nem viszonzott.

-Akkor mi a baj?-kérdezte és tényleg láttam rajta, hogy most megijedt.
- Egyszerűen csak nem tudom felfogni, hogy azt mondtad szeretsz-nevettem el magam zavaromban, miközben éreztem hogy teljesen elpirulok.
Közben mégközelebb ült hozzám és hirtelen megcsókolt. De ez teljesen más volt mint az az egy, amit kaptam tőle. Most valahogy éreztem azt, hogy amit az előbb mondott azt komolyan gondolta.
-Pedig muszáj lesz hozzászoknod...ugyanis fogod még hallani tőlem-mondta mosolyogva miután elváltak ajkaink.“

Annyira belemerültem az emlékekbe, hogy azt vettem észre, hogy hajnali két óra van. Ideje volt már aludnom, főleg ha fel akarok kelni, reggel megnézni élőben a futamot, így lezuhanyoztam és bedőltem az ágyba és már aludtam is.

 Reggel viszonylag hamar felkeltem ahhoz képest hogy mikor feküdtem le. Kikászálódtam az ágyból, benéztem a fiamhoz de ő még az igazak álmát aludta, szóval lementem a konyhába késziteni magamnak kávét és reggelit. Éppen kész voltam mire Matti is felébredt. Ezért a segíségemmel ő is lejött a földszintre és együtt reggeliztünk meg.

Nem nagyon szóltunk egymáshoz evés közben, ugyanis mindkettőnk esze már a futam körül forgott.

-Anyu, szerinted ki fog nyerni?-kérdeztem meg Matti, mikor már a kanapé előtt ültünk és néztük a tévét.

A futam még nem kezdődött el, még csak azt mutatták, ahogyan a pitwallnál pihennek a pilóták az edzőikkel. Én akaratlanul is, de azt vártam, hogy végre Őt mutassák.

-Nem tudom Matti, nem tudom-mondtam neki le se véve a szemem a TV-ről.

-Azon gondolkoztam, hogy te drukkolj apának.-mondta, mire majdnem leestem a kanapéról. Most hívta először apának Kimit.- Én majd drukkolok helyetted is Nico-nak.-mondta nagy bölcsen az én tízéves kisfiam.

Erre reagálni nem nagyon tudtam, mivel a pont Kimit és Markot mutatta a kamera. Be se mertem magamnak vallani, de nagyon örültem neki, hoy látom.

Az viszont aggasztott, hogy valamiért nagyon komoly volt. Az tény, hogy ő nem az a vigyor fajta a pályán, de azért ennyire komoly se szokott lenni. Még Markkal se beszélt, pedig ő nem csak az edzője, hanem a barátja is.

 Nem tudtam, hogy mit cselekszek, csak ösztönösen nyúltam a telefonomért és azzal együtt kimentem a kertbe. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy muszáj beszélnem Vele. Rögtön tárcsáztam Kimi számát, de nem vette. De hogy is lehetek olyan hülye, hogy őt hívom, miközben ő már a pályán van overallban. Ezért bepötyögtem Mark számát és öt hívtam. Nála ott szokott lenni a telefonja ilyenkor.

- Szia! Mondjad!-szólalt bele az edző, miután felvette.

- Tudom, hogy most ezért meg fogsz ölni Mark, de szépen kérlek add oda Kimit.

-De tudod jól, hogy neki ilyenkor már a versenyre kell koncentrálnia.-kaptam a letolást, mire meghallottam Kimit is.

-Ki akar velem beszélni? Mark, mondd már!-hallottam a hangját, mire az edző csak felsóhajtott.

-Az asszony az...Riina.-mondta neki, majd ha sjól sejtem neki adta a készüléket.

Elvileg nem szeretem, hogy  ha a régi nevemen szólítanak, de most ez se érdekelt. Muszáj Vele beszélnem.

-Mondd, hogy nincs semmi bajotok!-szólalt meg idegesen Kimi.

-Ne aggódj, nincs semmi bajunk, csak ...csak úgy éreztem, hogy beszélnem kell veled.

- És miről szeretnél beszélgetni?

-Őőő...nem is tudom. Őszintén szólva, csak hallani akartam a hangodat. És azt akartam, hogy tudd én is szeretlek-böktem ki nagy nehezen azt az utolsó mondatot.

-Mi?-kérdezte hitetlenkedve, majd válaszolni akart volna, de nem engedték neki. Személyesen Horner  vette ki a kezéből a telefont és nyomta ki.

Nem is számított, hogy nem tudtam elköszönni, mivel sokkal jobban tudtam örülni annak, hogy kimondtam azt, amit már régóta ki akartam.... 

Új külső....

Helloka! :):):)

Nem...még nem résszel jelentkezünk, de nemsokára az is lesz, ígérjük :D
Amint lássátok új kinézete lett a blognak és van egy - két változtatás formailag. Nem vagyunk valami profik photoshopban, ezért nem tudunk valami csúcsszuper fejlecet csinálni...sajnáljuk. Azért ha valamelyikkőtök vállalkozik csinálni nekünk egyet, az nyugodtan írjon, örülnénk neki.
Reméljük tetszik ez az új kinézet, ha van véleményetek róla, akkor nyugodtan írjatok chat-be vagy komit. :)

Puszzantás
R&A

24.

Hali mindenkinek!

Megint jelentkezünk az új résszel :):):) Bízunk benne, hogy tetszeni fog és megajándékoztok egy-két komival. Most többet nem is fűznék hozzá....egyszerűen csak jó olvasást!

Pusszantás
R&A

Már egy hete annak a reggelnek, amikor aztán végülis ott hagytam Kimit. És azóta nem is nagyon beszéltünk egymással.

Legalábbis én nem akartam vele beszélni. Csak egyszer váltottunk pár szót, amikor eljött Mattiért, hogy találkozzanak. Mindenképp szerette volna látni a fiát, mielőtt elmegy a Kínai Nagydíjra. És őszintén megmondva örültem is annak, hogy akar találkozni a fiúnkkal. A legnagyobb meglepetésemre Matti is várta a találkozást. Bár még mindig csak Kiminek szólítja és nem apának, de én tudom, hogy a részéről ez igencsak nagy lépés. Nem is erőltettük ezt a témát, tudom, hogy nemsokára úgyis megenyhül egy kicsit....

Én még mindig otthon voltam Mattival a törött lába miatt. És ennek jelen pillanatban nagyon örülök. Még mindig nincs nagy kedvem Kimivel kommunikálni, mert tudom, hogy úgyis az lenne a vége, hogy meggyőz arról, hogy mi lehetünk egy család. És én ezt nem akarom. Pedig elkerülhetetlen lesz a beszélgetés, ugyanis még mindig a sajtúsa vagyok.

De a jó hí raz, hogy jövőhéten már leszedik Matti lábáról a gipszet, aminek már nagyon örülünk. Bár így az én szabadságom is végetér, de sokkal könnyebb lesz így a fiamnak is, hiszen majd megőrült ezalatt a pár hét alatt, amíg rajta volt.

 Úgy döntöttem, hogy a hétvégén még az étteremmel se fogok foglalkozni...egyedül csak a fiamra fogok koncentrálni. És ez a tervem sikerült is. Nagyon jól éreztük magunkat. Megnéztünk egy csomó filmet, társasoztunk, sőt még egy meccs megnézésére is rátudott szedni. Már a napját se tudom, hogy én mikor néztem utoljára focit. Pedig régen én is ugyanúgy szerettem a focit, ahogy most a fiam. Tudom nem lányos sport, de akkoriban Toni, Kimi és a sok hülye mellett nem volt sok választásom.

 Ja és akkor a hétvége fő programjáról még nem is esett szó. Ami igazán elmaradhatatlan volt a hétvégén az a Kínai Nagydíj. Persze nemcsak a futamot, hane maz időmérőt is néztük Mattival., ahol  a fiúk kicsit felemásan teljesítettek. Míg Nico és Seb a 6. és az 1. helyet szerezték meg, addig Kimi csak a 12. lett és ezzel már a Q2-ben búcsúznia kellett a többiektől.

Persze senki se várta el, hogy a visszatérése utáni 3. időmérőn jól teljesítsen, de azért ekkora különbség közte és a csapattársa Seb között mégse lehet. És tudom, hogy Ő sokkal többre képes ennél.

Amikor kiszállt a Q2 végén az autóból, arra számítottam, hogy dühös lesz és mindent csapkodni fog. Erre teljesen ledöbbentett Csak kiszállt egykedvűen és a mérnökeihez ballagott, majd elment interjúkat adni.

Igen, interjúkat adni. Először én is azt hittem, hogy rosszul látok. Normális esetben már érg a hotelben lenne és magasról leszarná az újságírókat. És erre Ő mindenkinek adja fapofával az interjúkat. Ezt egyserűen el se akartam hinni. Pedig nekem az első futamon legalább egy órát kellett könyörögnöm azért, hogy adjon egy nyomorult interjút. Nem tudom, hogy most mi ütött belé.

-Anyu min gondolkodsz ennyire?-zökkentett ki gondolataimból Matti.

-Csak hogy mi ütött apádba! Interjúkat adott, pedig csak 12. lett!-keltem ki egy kicsit magamból

-Miért, nem szeret interjút adni?-kérdezett rá.

-Hát nem éppen ez a kedvenc elfoglaltsága-mondtam neki.

Éppen ebben a pillanatban csengettek. Gyorsan kiszaladtam megnézni, hogy ki lehet az és nagy meglepetésemre, az aszisztensem Claire volt az a fiával Dani-val. Dani és Matti ugyanabba az osztályba jártak és barátok voltak. Igy Claire-rel nem is csodálkoztunk, hogy alig lehetett őket szétválasztani estére, amikor hazaindultak. Matti duzzogott is egy sort, mert nem mehettek ki focizni az udvarra. Csak azt nem értem, hogy akart ő focizni törött lábbal.Na mindegy ezt már nem tudom meg. A duzzogás eredménye viszont az lett, hogy korán elment a fiatalúr aludni ezzel is tüntetve ,,szigorú és kegyetlen“ anyukája ellen...vagyis ellenem.

Én meg egyedül maradtam a gondolataimmal.

Fura volt, hogy nincs teli a ház. Szombat este, ha nincs futam általában mindig itt van mindenki. Nico, Seb, Nici és Jenson. Bár szerintem az utóbbi egyhamar nem fog velem beszélgetni. Most meg olyan üres a ház.

Végül arra jutottam, hogy felhívom Sebet, hogy mégis mi van velük. Nicot már úgy is hívtam az időmérő után. Bár Kínában már bőven este volt, azért reméltem hogy még nem alszik.

-Már azt hittem, hogy nem is fogsz hívni, hogy megdícsérj!-vette fel egy még igencsak éber Sebastian.

-Jaj szöszke, hogy is tudnám kihagyni, hogy gratuláljak a pole-hoz-mondtam neki.

-Na így már minden más!-hallottam a hangján, hogy mosolyog-És hogy vagytok? Matti még tűri a gipszet?Naaa...-mondta a végét fájdalmasan és nem  nekem.

Volt egy olyan érzésem, hogy Kimi adta ,,parancsba“ ezeket a kérdéséket.

-Köszi, mi megvagyunk. Bár most duzzog egy kicsit a fiatalember, de minden rendben. Ugye jól sejtem, hogy Kimi van ott melletted?-kérdeztem tőle.

-Igen, ő az. Éppen DVD-zünk. Nincs kedved vele beszélni?

-Köszi, inkább nem....de most mennem kell. Szia-ráztam le gyorsan, mielőtt még odaadja Neki a mobilt.

Pár perc se telt el az előbbi telefonálásunk óta, de a mobilom Seb smsét jelezte ki.

,, Igazán beszélhetnél ezzel a majommal itt melettem. Még vezetni is elfelejt ha nem vagy mellette. Basszus, Rose ...vedd már észre, hogy SZERET“

Sokat gondolkoztam ezen az smsen, nem tudtam hogy mit csináljak aztán végülis visszapötyögtem Sebinek:

" Telefonszámom tudja, ha annyira hiányzik neki az hogy beszéljünk, akkor hívjon fel."

Gondolom rögtön megmondta Kiminek mert 2 perc se telt el, de már csörgött a telefonom és Kimi neve villogott a képernyőn.
- Szia Rii, hogy vagytok?
- Szia. Megvagyunk. Veled mi újság?
- Semmi érdekes. Figyelj, ha hazamentünk akkor eljössz velem vacsorázni?-bökte ki nagy nehezen.
- Hát ha nem töröd össze magad a futamon, akkor beszélhetünk róla.-mondtam egy kicsit jobb kedvvel. Reméltem, hogy ettől az ő életkedve is megjön és jobban fog majd holnap vezetni
- Ha kell, még meg is nyerem neked-mondta egy kicsit hallkabban.
- Na azért ennyire ne haladjunk előre. Elsőnek elégedjünk meg azzal ha végig mész a pályán sértetlenül - mondtam neki.

Azt azért nem akartam, hogy hamis reményekben ringassa magát. Hiszen ez a vacsora nem lesz egyenlő a teljes békülésse.
- Igenis. Mattival minden rendben van?
- Persze megvan csak már elege van a gipszből. Kicsit sokat szenved miatta de ki lehet birni. De a jövőhéten már leveszik neki, szóval minden könnyebb lesz.

-Az jó, örülök neki.-hallottam a hanglyán, hogy mosolyog.

- Na de neked nem aludnod kéne Kimi? Azért hidd el, hogy nem vagyok hülye ehhez az időeltolódáshoz és tudom, hogy ott lassan már hajnal lesz.

-Tudom, hogy nem vagy hülye, de egyszerűen nem tudtam aludni. Beszélnem kellett veled.

-Na akkor már semmi kifogás sincs az ellen, hogy aludj....szóval jóéjszakát Kimi!

-Szép álmokat neked is! Vigyázzatok ám magatokra és üdvözlöm Mattit!

- Jajj te agyalágyult.-nevettem el magam- Ne nekünk mondd, hogy vigyázzunk magunkra. Te fogsz holnap 300-zal száguldozni két betonfal között....szóval légyszíves ehhez mérten viselkedj! Ne csinálj semmi hülyeséget ha nem muszáj.-magyaráztam neki.

Ezzel megint elfogott egy annyira ismerős érzés. Tisztán emlékszek még azokra a futamokra, amikor mi még együtt voltunk. Akkor is ugyanígy kellett neki magyarázni a dolgokat.

-Nem fogok. Szia, szeretlek!-hadarta el gyorsan majd azonnal ki is nyomta.

Ugyanezt csinálta régebben is. Csak akkor azért nyomta ki, hogy többet ne papoljak neki, hogy tényleg vigyázzon magára. Most viszont azért nyomta ki, mert a végén azt mondta, hogy szeretlek.

Pár évvel ezelőtt ez természetes volt, de valahogy most nem. Tudja júl, hogy nekem ez a szó még nem fér bele. És itt nem arról van szó, hogy én mást érzek és nem szeretem...sokkal inkább arról, hogy én ne mlátom értelmét annak, hogy újrakezdjük...

23.

Sziasztok!

Nos, nem kezdünk el mentegetőzni, borzasztóan sokat késtünk ezzel a résszel és a nyáron nem hoztunk több részt, mint ahogyan ígértük. De be kell valljuk nem ment. Valahogy egész nyáron el voltunk foglalva és lehet, hogy a napsütés okozta, de valahogy ritkán tudtunk úgy odaülni a géphez, hogy volt ihlet. Ezért szeretnénk tőletek bocsánatot kérni, nem így terveztük, de így sikerült. Viszont most már reményeink szerint visszaáll a régi kerékvágás és több lesz az ihlet és a rész is. Reméljük, hogy nem pártoltatok el tőlünk és továbbra is olvasni fogjátok a történetet

Addig is itt egy rövidebb rész, ebből a szituból ennyit tudtunk öszzehozni.

Pusziii

R&A

(Riina)

A  reggel valami borzalmasan kezdődött. Valaki úgy érezte, hogy feltétlen be kell csapnia a bejárati ajtót. Csak melyik hüly lehetett az....biztos Nico.

De várjunk csak....én nem is otthon vagyok.

Hirtelen beugrott a tegnap este és az, hogy Kimi házában (és egyben ágyában) vagyok most. És ekkor kezdtem furcsállni az ajtócsapkodást. Ugyanis miután kinyitottam a szemeimet Kimivel találtam szemben magamat, aki még most is ugyanúgy átkarol, mint ahogy tegnap este. Na itt kezdtem kicsit megijedni, így elkezdtem felébreszteni Őt.

-Kimi ébredj-próbáltam először az arcsimogatós technikával, de nem nagyon hatott.

Gondolhattam volna, hogy ez nem fog menni...ugyanis ha Räikkönen egyszer alszik, akkor alszik. Azt tudni kell róla, hogy jó alvókája van.

-Légyszíves... Raikkönen ne kelljen neked könyörögni!!! Ébredj!-böködtem, majd amikor már teljesen reménytelennek éreztem a helyzetet a lábammal kezdtem rugdosni.

-Rii...-nyöszörgött-Kicsim hagyjál még aludni!-motyogta, majd átfordult a másik oldalára.

Gondolom a kicsim automatikusan jött neki, hiszen nem ez az első ilyen eset az életünkben. Én csak remélni tudtam, hogy felébred még mielőtt ,,neadjisten” kirámolják a házát.

-De Kimi, van itt valaki!-mondtam neki már kétségbeesetten.

Na erre már reagált és hirtelen visszafordult felém. Azért a reakciói mégiscsak jók maradtak.

-Mi?-kérdezte kábán- Basszus az előbb amit mondtam...uhh bocsi-jött rá arra, hogy mit is motyogott az előbb-Csak annyira olyan volt, mint régen.

-Nem baj, most nem számít, csak áruld el nekem, hogy ki járkál ilyenkor a lakásodban-kértem-Az előbb valaki úgy becsapta a bejárati ajtót, hogy azthittem leszakad.

-Biztos Mark az-ásított egyet, majd engem is visszahúzva az ágyra újfent aludni akart. Micsoda meglepetés. De ekkor hirtelen, mint akibe villám hasított bele, újra felült az ágyban.

-Mi az?-kérdeztem ijedten.

Nem sejtettem sok jót abból, ahogyan rám nézett.

-Nem lehet Mark, mert ő most Korzikán nyaral a családjával.-na itt állt meg bennem az ütő.

- Kimi...akkor ki az?-kérdeztem meg félve.

Sejtettem a válaszát, de közben imádkoztam azért, hogy ne legyen igazam.

-Markon kívül csak Jenninek van kulcsa-mondta ki félve.

-De nem azt mondtad nekem, hogy miután megtudtad ezt az egészet utána rögtön kirúgtad a házból?

-De és akkor el is ment. Csak a kulcsai még mindig megvannak...ööö, azokat mérgemben nem kértem el.-húzta be a nyakát csak azt nem tudom miért.

Hiszen felnőtt független ember, Jenni meg akárhogy is nézzük a felesége.

-Nem tudom, hogy most miért vagy olyan, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre. Nekem nincs jogom számonk érni téged. Hiszen akárhonnan nézzük, ő a feleséged és ez a közös házatok....sőt ez a közös ágyatok.

Erre csak egy sóhajtás volt a válasza. Nem tudom minek sóhajtgat itt, amikor ez az igazság.

-Figyelj, én nem tudom, hogy emlékszel-e arra amit tegnap este mondtam, de a biztonság kedvéért megismétlem. Csak, hogy tudd Riina Laine-na itt fintorogtam egy kicsit, amit meg is szólt-Hiába fintorogsz, számomra te Riina Laine maradsz, mert hiába akarsz egy új ridegebb és kegyetlenebb ént varázsolni magadnak, hidd el nekem nem tudsz. Te mindig is az a kedves Rii maradsz, akit én megismertem és akibe beleszerettem. Szóval a lényegre visszatérve, ahogy tegnap is mondtam még mindig szerelmes vagyok beléd és nem adom fel a harcot. Ha kell várok rád száz évig is.-fejezte be, majd hirtelen megcsókolt.

Az agyam azt kiáltotta, hogy most rögtön lökjem el magamtól. 

De valahogy most a testem a szívemre hallgatott, így én is viszonoztam a csókját. Most jöttem csak rá, hogy mennyire is hiányzott a csókja....és be kell valljam ilyet egyáltalán nem éreztem Jensonnél.

Már az ágyon elterülve csókolóztunk, amikor hirtelen kivágódott az ajtó és ahogy gondoltuk Jenni jelent meg. De ez valahogy nem izgatott jelen pillanatban minket, Kimi újra nekem szentelte minden figyelmét.

-Ne törődj vele, jó?-suttogta a fülembe Kims, majd mégis felé fordultunk.

- Mégis mi a fenét csináltok ti itt?-kezdett el sipítozni- Most azonnal szálj le a férjemről, te utolsó kis....

-Na micsoda? Halljam Jenni, megint milyen jelzőt akarsz rám aggatni? Hidd el angyalom már lepereg rólam.-szólaltam meg gúnyosan, miközben odaálltam elé.

Ugyanis ő ennél a hangsúlynál többet nem érdemel meg.

-Hú de milyen nagy lett a szád hirtelenjében! Persze, amikor lelöktelek a lépcsőről nem voltál annyira az elemedben kedvesem.-vetette oda.

Na ez volt az a pillanat, amikor Kimi is beleavatkozott a dologba.

-Ezt most fejezd be és takarodj innen!-mondta neki dühösen, miközben a derekamnál fogva maga mögé húzott.

- Már miért mennék el innen? Tudtommal ez az én házam is  és te még mindig az én férjem vagy.

- Lehet, hogy papíron még a férjed vagyok, de a múltkor nyíltan megmondtam neked, hogy sose szerettelek annyira, mint Riinát. És azok után, hogy kiderültek a mocskos kis dolgaid ne is reméld, hogy ez a ház a tiéd lesz és hogy a férjed maradok. Az ügyvédem már elkezdte intézni a válóperes papírokat és meg ne tudjam, hogy Riina vagy a fiunk közelébe merészkedsz, mert akkor esküszöm, hogy börtönbe juttatlak.-szinte már kiabálta a végét.-És ahogy már két napja is megmondtam neked, tűnj el innen!

Talán még sose hallottam így beszélni Őt. Kicsit meg is ijedtem tőle, de amikor megfogta a kezemet, azért kicsit megnyugodtam.

-Azért azt ne higgyétek, hogy ezzel minden le van zárva!-vágott vissza azért Jenni is.- Ti sose lesztek boldogok együtt, sose lesztek igazi család és erről én fogok kezeskedni!-kiabálta, majd amilyen hirtelen jött úgy ki is viharzott a házból.

Én csak addig tartottam magam, amíg ki nem lépett a szobából. Kimi követte, mert biztos akart lenni abban, hogy az egész házat elhagyja és nemcsak a szobát.

Miután már Ő sem volt a szobában, már szabadon utat engedtem a könnyeimnek. Tudtam, hogy Jenninek igaza van és most hogy így kimondta tudatosult bennem igazán, hogy mi sose leszünk igazi boldog család.

Újra megpróbálhatjuk Kimivel és lehetünk boldogok, de olyanok mint egy igazi család sose lehetünk. Hiszen hiányzik az, ami minden családot családdá tesz, a közös emlékek. 

És ez nekünk nincs. Nekem köszönhetően sosem lesznek közös emlékeink...sosem fogunk azon nevetni, hogy mik is voltak a fiúnk első szavai, vagy hogy oviban milyen kis nőcsábász volt. Most jöttem rá, hogy sokkal többet vettem el Kimitől, mint gondoltam volna. 

Nem csak a fiúnkat vettem el, hanem a közös emlékeket is...

(Kimi)

Most miért kellett idejönni Jenninek? Miért kell mindent elrontania?

Pár perce még majd kitudtam volna ugrani a bőrömből, most viszont rettentő dühös vagyok.

Hiszen józan volt és úgy is hagyta, hogy megcsókoljam és visszacsókolt. Most már kezdek látni egy kis reményt arra, hogy talán újra kezdhessük...

Erre beállít Jenni és mindent tönkretesz. Tudom, hogy Rii csak Jenni előtt tartotta magát, mert nem akarta, hogy gyengének lássa. Miután megbizonyosodtam róla, hogy tényleg elment a ,,drága" feleségem félve, de újra a szobám felé vettem az irányt.

Nem tudtam, hogy mi fog odabent várni, de azt tudtam, hogy szerelmem nem lesz a legjobb állapotban. 

És a sejtésem beigazolódott. Amikor benyitottam, arra lettem figyelmes, hogy Ő a földön ül és átkarolva a térdeit sír. És ez nagyon nem volt a rendjén így. Hiszen 24 órán belül már másodszor látom őt zokogni és tényleg nem tudom, hogy mit csinálhatnék, hogy jobb kedve legyen.

Csak leültem mellé és átkaroltam.

-Rii, kérlek ne sírj. Nem érdemli meg az a nő. Most már minden helyre fog jönni és ha mindannyian akarjuk, akkor egy család leszünk. Te, Matti és én.-próbáltam megnyugtatni, de az utolsó mondatomra mégjobban felsírt.

-Jaj Kimi, már hogy lehetnénk egy igazi család?-csattant fel- Lehet, hogy mi újra tudjuk kezdeni és lehet, hogy Matti is elfogad apjaként, de egy valamit nem tudunk visszahozni. Az emlékeket. És mindig ott lesz körülöttünk az a tüske, hogy te nem láttad az első lépéseit, nem hallottad az első szavait, nem vitted el oviba vagy nem neked mutatta meg az első jegyét a suliban. Ezt én nem tudom neked visszahozni, és tudom, hogy ez idővel elő fog jönni benned. ÉRTSD MEG, HOGY MI SOSE LESZÜNK EGY CSALÁD!-kiáltotta a végét kétségbeesetten, majd elhúzódott tőlem.

Ettől féltem a legjobban. Attól, hogy megint olyan rideg lesz velem, mint az elején. Pedig már annyira megnyílt nekem.

- Szerintem pedig lehetünk egy család. Lehet, hogy fontosak az emlékek, de nem minden azokról szól. És istenem, ha nincsenek közös emlékeink akkor mi van? Majd teszünk róla, hogy legyenek. Igen, nem voltam ott amikor megtanult járni, vagy amikor kiejtette az első szavát. De még ott lehetek, amikor elballag a suliból, vagy haza hozza az első barátnőjét. És szerintem azok is ugyanolyan szépek lesznek. De tudod ez csak rajtunk múlik, hogy igazán akarjuk-e.-magyaráztam neki.

- Látom nem értetted meg-rázta meg a fejét- Kimi, én már belefáradtam ebbe az egészbe. Én már nem akarok harcolni, nekem már elegem van ebből az egészből. Tíz éve próbálok a sorsom ellen harcolni, de azthiszem eljött annak az ideje, hogy feladjam. Hidd el, ez nekünk nem működne. Ami egyszer elromlott, azt sose tudjuk igazán megjavítani.-mondta csalódottan, majd felállt és kisétált a szobából.

Én meg csak ültem ott és nem tudtam mit tenni. Valahogy éreztem, hogy jelen pillanatban nem tudom megygyőzni az igazamról. De egyet biztosan tudok.

Nem fogom megengedni azt, hogy újra elveszítsem őket...