25.

Hali mindenkinek!

Az új dizi után végre itt az új rész is :):):) 
Jó olvasást hozzá...ja és reméljük megint megajándékoztok egy-két hozzászólással

Pusszi
R&A

Miután kihevertem az első sokkot a beszélgetésünk után, úgy döntöttem, hogy kimegyek egy pohár forró csoki társaságába a teraszra. Nincs ilyenkor már az a nagy meleg este, de most kifejezetten jól esett ez az ücsörgés. Na meg volt időm gondolkodni anélkül, hogy valaki beleszólna a gondolataimba,
Érdemes lenne újból kezdeni?

Ez az egy kérdés lebegett a gondolatomban. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy mi lenne a jobb. Annyi érv szól mellette és ellene is.

 Próbáljunk meg úgy tenni mintha mi sem történt volna? Vagy felejtsük el egymást? Igaz ez kicsit nehéz lenne munkatársakként, de mindenre van megoldás.

Végül már oda jutottam gondolatban, hogy felidéztem amikor először szerelmet vallott nekem. Akkor annyival könnyebb volt. A szívem és az eszem is egyaránt azt akarta, hogy vele legyek. Most pedig teljesen ellentmondanak egymásnak..

„ Éppen aznap jött meg az egyik futamról. Már vagy egy hónappal ezelőtt nem láttuk Kimit, mivel az összes futam Ázsiában volt és nem jöhetett haza.

Még magamnak sem mertem bevallani, de ezalatt az egy hónap alatt nagyon hiányzott. Persze a haverok is hiányolták, de én nem az egyik hülyét a  társaságból hiányoltam, hanem én magát Kimit. Miután Toni jóvoltábol megismerkedtünk, egyre többet jártunk össze és nagyon megkedveltem. Egyszerűen felfogni nem tudtam, hogy eddig miért nem vettem észre...pedig a szomszédom.

Azon az estén amikor kilógtunk és az ő szobájából szöktem vissza a szobámba, megcsókolt. Azt hittem akkor, hogy csak szórakozik velem, de tévedtem. Azóta minden megváltozott. Nem egyszer átjött hozzám csak úgy, mert állítása szerint unatkozott. Persze ilyenkor szenvedett nekem egy sort, hogy nem tud mit csinálni, majd rászedett mindig valamire. Vagy filmet néztünk, vagy kártyáztunk, vagy megpróbáltam megtanítani főzni. Később rájöttem, hogy reménytelen eset...ő az egyetlen ember, aki soha se fog megtanulni főzni.

Szóval mindent csináltunk...csak egy dolgot nem. Azóta egyszer sem csókolt meg. Pedig lett volna rá alkalma, hiszen többször is voltunk olyan helyzetben, hogy csak pár centi választotta e laz ajkainkat egymástól. De Ő mégse lépett, szóval most rendesen összezavart. Ráadásul még le is lépett egy egyész hónapra.

És most itt tartom a kezembe a csörgő mobilom, mivel Ő hív..

- Kiscsillag, nem jössz ki olyan fél óra múlva?- kérdezte meg szinte köszönés nélkül. Én közben odamentem ahhoz az ablakhoz ami az ő szobája felé nyílik. És ahogy sejtettem, hát perszehogy az ablakban állt. Bevett szokásunk volt így beszélgetni, hiszen kb. két méter válassza el az ablakainkat.

- Csak nem hiányzom? Amúgy miért beszélünk telefonon, amikor itt állunk egymással szemben? Ki is nyithatnánk ám az ablakot és akkor nem lenne olyan magas a telefonszámla.

- Na megszólalt az okostojás.-vágott egy fintort.

 Tudtam, hogy direkt mondta, hogy csak fel tudjon bosszantani. Én erre durrogtam egy sort, amin Ő láthatóan jól szórakozott.

-Te... nehogy megsértődj ám! Csak vicceltem!-váltott át komoly hangnemre, amikor tüntetőleg behúztam a függönyöm előtte.

- És merre megyünk?-szólaltam bele ismét jókedvűen. Most azért ezt megérdemelte, az előbbi húzása miatt.- Milyen ruhát vegyek fel? Fél óra alatt esélytelen, hogy elkészülök. Jönnek ki a többiek is?-zúdítottam rá a kérdésáradatot. Csodálnám, ha ebből valamit megjegyzett volna.
- De igen, hiányzol- válaszolt még a régebbi kérdésemre- Úgy gondoltam, hogy sétálhatnánk egyet, esetleg beülünk valahova. A többieket nem hívtam, velük majd kimegyünk este.-mondta, amit nem tudtam mire vélni. Azt hittem, hogy az egész banda jön, hiszen már régóta látta a barátait.- Ja...legyél csinos és igazad van a nők nem tudnak elkészülni egykönnyen. Szóval, hogy lásd kivel van dolgod, adok egy órát. Azt hiszem minden kérdésre válaszoltam-nevette el a végét.
- Köszönöm ...igazi úriember vagy, hogy egy egy teljes órát hagysz nekem készülődni.
- De ne késs, mert akkor lecipellek ám, é snem fog érdekelni, hogy van-e rajtad valami.-szemtelenkedett- Tényleg, nincs kedved kihúzni azt a függönyt?  Ellenőrizhetném, hogy biztosan készülődsz.
- Na menj oda, ahova gondollak Kimster.-vágtam vissza neki, majd kinyomtam a telefont.

Ezután rögtön beálltam a szekrény elé és azon gondolkoztam mit vegyek fel. Végül egy piros kockás felső és egy farmer gatya mellett döntöttem. Ez mégse annyira elegáns, viszont jól néz ki.

 Lezuhanyoztam a hajamba raktam pár hullámot  és egy enyhe sminket vittem fel. Gyorsan bedobáltam a táskámba a fontos dolgokat felvettem a cipőt amit kiválasztottam na meg az órámat és már siettem is le a lépcsőn, mert így is késésben voltam. Arra már nem is jutott időm, hogy szóljak anyuéknak, hogy elmentem.

Mikor kiértem Kimi már ott várt a korlátnak támaszkodva.
-Szinte tudtam, hogy az az egy óra is kevés lesz. De azthiszem elnézem ezt a pár percet, ugyanis kitettél magadért. Csini vagy.-mondta, miközben mi már elindultunk a belváros felé.
- Ne szemétkedj, mert megbánod Räikkönen. Különben köszönöm a bókot...tőled nem is olyan rossz.-vágtam vissza az előbbiért.- És merre megyünk?
- Beüljünk valahova vagy csak sétáljunk?
- Elmegyünk abba a kávézóba?
- Melyikbe? A fejedben még mindig nem tudok olvasni.
- Tudod, ahol a múltkor voltunk a srácokkal, mert majdnem megáztunk.
- De az nagyon messze van. Bírni fogod? - nézett rám kétkedve.
- Nem is mersz még engem. Én ne bírnám? Na de induljunk már-kezdtem el húzni, mivel egyhelyben álltunk.
Az út gyorsan telt hiszem az egészet végig röhögtem, annyi hülyeséget összehordott. Nagyon jól éreztük magunkat. Én legalábbis nagyon, de szerintem ő se unta a helyzetet. Mikor odaértünk, azzal szórakoztam hogy ha megkérdezte mit kérek inni, akkor mindig valami hülyeséget mondtam neki. Végül megállapodtam egy alkoholmentes Bora-Bora koktél mellett. Persze nem is létezett ilyen...legalábbis itt nem csináltak olyan koktélt.
- Miért pont Bora-Bora?- kérdezte.
- Mert oda elmennék szívesen.- mondtam, mire felnevetett.
- Ne nevessél ki!-durcáztam, de végülis én is elnevettem magam.

Majd újra elkezdtünk beszélgetni. Nekem szinte be se állt a szám, szinte mindent elmondtam neki, ami velem történt az elmúlt egy hónapban. Egy idő után viszont észrevettem, hogy ő csak hallgat.

-Nagyon untatlak?-kérdeztem.
- Nem, csak megtennéd, hogy egy percre elhallgatsz?-kérte, amit nem tudtam hova tenni. Úgy gondoltam, hogy itt kész, vége, most unt rám végleg. Pár másodperc se telt el, mire zavartan  megszólalt.- Most ugyanis éppen össze kell szednem minden bátorságomat, hogy szerelmet valljak neked. Az ilyesmiben egyáltalán nincs gyakorlatom. –mondta még mindig zavartan, mire én teljesen sokk alá kerültem.
- Tessék?! –csak ennyit tudtam kinyögni.
- Beléd szerettem - mondta most már komolyan.
- Most viccelsz?- esett le, hogy mit mondott.
- Szerinted viccelnék ilyennel?-kérdezte talán kicsit feszülten.
- Nem, de ez most lesokkolt.
- Szóval te nem...-vált egyszerre szomorúvá

Én nem akartam így látni. Én akkor szeretem a legjobban, amikor nevet. És azthiszem, ebben a pillanatban jöttem rá, hogy én is szeretem Őt.
- De igen.- szakítottam félbe, mielőtt még azt hiszi, hogy én felőlem ez nem viszonzott.

-Akkor mi a baj?-kérdezte és tényleg láttam rajta, hogy most megijedt.
- Egyszerűen csak nem tudom felfogni, hogy azt mondtad szeretsz-nevettem el magam zavaromban, miközben éreztem hogy teljesen elpirulok.
Közben mégközelebb ült hozzám és hirtelen megcsókolt. De ez teljesen más volt mint az az egy, amit kaptam tőle. Most valahogy éreztem azt, hogy amit az előbb mondott azt komolyan gondolta.
-Pedig muszáj lesz hozzászoknod...ugyanis fogod még hallani tőlem-mondta mosolyogva miután elváltak ajkaink.“

Annyira belemerültem az emlékekbe, hogy azt vettem észre, hogy hajnali két óra van. Ideje volt már aludnom, főleg ha fel akarok kelni, reggel megnézni élőben a futamot, így lezuhanyoztam és bedőltem az ágyba és már aludtam is.

 Reggel viszonylag hamar felkeltem ahhoz képest hogy mikor feküdtem le. Kikászálódtam az ágyból, benéztem a fiamhoz de ő még az igazak álmát aludta, szóval lementem a konyhába késziteni magamnak kávét és reggelit. Éppen kész voltam mire Matti is felébredt. Ezért a segíségemmel ő is lejött a földszintre és együtt reggeliztünk meg.

Nem nagyon szóltunk egymáshoz evés közben, ugyanis mindkettőnk esze már a futam körül forgott.

-Anyu, szerinted ki fog nyerni?-kérdeztem meg Matti, mikor már a kanapé előtt ültünk és néztük a tévét.

A futam még nem kezdődött el, még csak azt mutatták, ahogyan a pitwallnál pihennek a pilóták az edzőikkel. Én akaratlanul is, de azt vártam, hogy végre Őt mutassák.

-Nem tudom Matti, nem tudom-mondtam neki le se véve a szemem a TV-ről.

-Azon gondolkoztam, hogy te drukkolj apának.-mondta, mire majdnem leestem a kanapéról. Most hívta először apának Kimit.- Én majd drukkolok helyetted is Nico-nak.-mondta nagy bölcsen az én tízéves kisfiam.

Erre reagálni nem nagyon tudtam, mivel a pont Kimit és Markot mutatta a kamera. Be se mertem magamnak vallani, de nagyon örültem neki, hoy látom.

Az viszont aggasztott, hogy valamiért nagyon komoly volt. Az tény, hogy ő nem az a vigyor fajta a pályán, de azért ennyire komoly se szokott lenni. Még Markkal se beszélt, pedig ő nem csak az edzője, hanem a barátja is.

 Nem tudtam, hogy mit cselekszek, csak ösztönösen nyúltam a telefonomért és azzal együtt kimentem a kertbe. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy muszáj beszélnem Vele. Rögtön tárcsáztam Kimi számát, de nem vette. De hogy is lehetek olyan hülye, hogy őt hívom, miközben ő már a pályán van overallban. Ezért bepötyögtem Mark számát és öt hívtam. Nála ott szokott lenni a telefonja ilyenkor.

- Szia! Mondjad!-szólalt bele az edző, miután felvette.

- Tudom, hogy most ezért meg fogsz ölni Mark, de szépen kérlek add oda Kimit.

-De tudod jól, hogy neki ilyenkor már a versenyre kell koncentrálnia.-kaptam a letolást, mire meghallottam Kimit is.

-Ki akar velem beszélni? Mark, mondd már!-hallottam a hangját, mire az edző csak felsóhajtott.

-Az asszony az...Riina.-mondta neki, majd ha sjól sejtem neki adta a készüléket.

Elvileg nem szeretem, hogy  ha a régi nevemen szólítanak, de most ez se érdekelt. Muszáj Vele beszélnem.

-Mondd, hogy nincs semmi bajotok!-szólalt meg idegesen Kimi.

-Ne aggódj, nincs semmi bajunk, csak ...csak úgy éreztem, hogy beszélnem kell veled.

- És miről szeretnél beszélgetni?

-Őőő...nem is tudom. Őszintén szólva, csak hallani akartam a hangodat. És azt akartam, hogy tudd én is szeretlek-böktem ki nagy nehezen azt az utolsó mondatot.

-Mi?-kérdezte hitetlenkedve, majd válaszolni akart volna, de nem engedték neki. Személyesen Horner  vette ki a kezéből a telefont és nyomta ki.

Nem is számított, hogy nem tudtam elköszönni, mivel sokkal jobban tudtam örülni annak, hogy kimondtam azt, amit már régóta ki akartam....