24.

Hali mindenkinek!

Megint jelentkezünk az új résszel :):):) Bízunk benne, hogy tetszeni fog és megajándékoztok egy-két komival. Most többet nem is fűznék hozzá....egyszerűen csak jó olvasást!

Pusszantás
R&A

Már egy hete annak a reggelnek, amikor aztán végülis ott hagytam Kimit. És azóta nem is nagyon beszéltünk egymással.

Legalábbis én nem akartam vele beszélni. Csak egyszer váltottunk pár szót, amikor eljött Mattiért, hogy találkozzanak. Mindenképp szerette volna látni a fiát, mielőtt elmegy a Kínai Nagydíjra. És őszintén megmondva örültem is annak, hogy akar találkozni a fiúnkkal. A legnagyobb meglepetésemre Matti is várta a találkozást. Bár még mindig csak Kiminek szólítja és nem apának, de én tudom, hogy a részéről ez igencsak nagy lépés. Nem is erőltettük ezt a témát, tudom, hogy nemsokára úgyis megenyhül egy kicsit....

Én még mindig otthon voltam Mattival a törött lába miatt. És ennek jelen pillanatban nagyon örülök. Még mindig nincs nagy kedvem Kimivel kommunikálni, mert tudom, hogy úgyis az lenne a vége, hogy meggyőz arról, hogy mi lehetünk egy család. És én ezt nem akarom. Pedig elkerülhetetlen lesz a beszélgetés, ugyanis még mindig a sajtúsa vagyok.

De a jó hí raz, hogy jövőhéten már leszedik Matti lábáról a gipszet, aminek már nagyon örülünk. Bár így az én szabadságom is végetér, de sokkal könnyebb lesz így a fiamnak is, hiszen majd megőrült ezalatt a pár hét alatt, amíg rajta volt.

 Úgy döntöttem, hogy a hétvégén még az étteremmel se fogok foglalkozni...egyedül csak a fiamra fogok koncentrálni. És ez a tervem sikerült is. Nagyon jól éreztük magunkat. Megnéztünk egy csomó filmet, társasoztunk, sőt még egy meccs megnézésére is rátudott szedni. Már a napját se tudom, hogy én mikor néztem utoljára focit. Pedig régen én is ugyanúgy szerettem a focit, ahogy most a fiam. Tudom nem lányos sport, de akkoriban Toni, Kimi és a sok hülye mellett nem volt sok választásom.

 Ja és akkor a hétvége fő programjáról még nem is esett szó. Ami igazán elmaradhatatlan volt a hétvégén az a Kínai Nagydíj. Persze nemcsak a futamot, hane maz időmérőt is néztük Mattival., ahol  a fiúk kicsit felemásan teljesítettek. Míg Nico és Seb a 6. és az 1. helyet szerezték meg, addig Kimi csak a 12. lett és ezzel már a Q2-ben búcsúznia kellett a többiektől.

Persze senki se várta el, hogy a visszatérése utáni 3. időmérőn jól teljesítsen, de azért ekkora különbség közte és a csapattársa Seb között mégse lehet. És tudom, hogy Ő sokkal többre képes ennél.

Amikor kiszállt a Q2 végén az autóból, arra számítottam, hogy dühös lesz és mindent csapkodni fog. Erre teljesen ledöbbentett Csak kiszállt egykedvűen és a mérnökeihez ballagott, majd elment interjúkat adni.

Igen, interjúkat adni. Először én is azt hittem, hogy rosszul látok. Normális esetben már érg a hotelben lenne és magasról leszarná az újságírókat. És erre Ő mindenkinek adja fapofával az interjúkat. Ezt egyserűen el se akartam hinni. Pedig nekem az első futamon legalább egy órát kellett könyörögnöm azért, hogy adjon egy nyomorult interjút. Nem tudom, hogy most mi ütött belé.

-Anyu min gondolkodsz ennyire?-zökkentett ki gondolataimból Matti.

-Csak hogy mi ütött apádba! Interjúkat adott, pedig csak 12. lett!-keltem ki egy kicsit magamból

-Miért, nem szeret interjút adni?-kérdezett rá.

-Hát nem éppen ez a kedvenc elfoglaltsága-mondtam neki.

Éppen ebben a pillanatban csengettek. Gyorsan kiszaladtam megnézni, hogy ki lehet az és nagy meglepetésemre, az aszisztensem Claire volt az a fiával Dani-val. Dani és Matti ugyanabba az osztályba jártak és barátok voltak. Igy Claire-rel nem is csodálkoztunk, hogy alig lehetett őket szétválasztani estére, amikor hazaindultak. Matti duzzogott is egy sort, mert nem mehettek ki focizni az udvarra. Csak azt nem értem, hogy akart ő focizni törött lábbal.Na mindegy ezt már nem tudom meg. A duzzogás eredménye viszont az lett, hogy korán elment a fiatalúr aludni ezzel is tüntetve ,,szigorú és kegyetlen“ anyukája ellen...vagyis ellenem.

Én meg egyedül maradtam a gondolataimmal.

Fura volt, hogy nincs teli a ház. Szombat este, ha nincs futam általában mindig itt van mindenki. Nico, Seb, Nici és Jenson. Bár szerintem az utóbbi egyhamar nem fog velem beszélgetni. Most meg olyan üres a ház.

Végül arra jutottam, hogy felhívom Sebet, hogy mégis mi van velük. Nicot már úgy is hívtam az időmérő után. Bár Kínában már bőven este volt, azért reméltem hogy még nem alszik.

-Már azt hittem, hogy nem is fogsz hívni, hogy megdícsérj!-vette fel egy még igencsak éber Sebastian.

-Jaj szöszke, hogy is tudnám kihagyni, hogy gratuláljak a pole-hoz-mondtam neki.

-Na így már minden más!-hallottam a hangján, hogy mosolyog-És hogy vagytok? Matti még tűri a gipszet?Naaa...-mondta a végét fájdalmasan és nem  nekem.

Volt egy olyan érzésem, hogy Kimi adta ,,parancsba“ ezeket a kérdéséket.

-Köszi, mi megvagyunk. Bár most duzzog egy kicsit a fiatalember, de minden rendben. Ugye jól sejtem, hogy Kimi van ott melletted?-kérdeztem tőle.

-Igen, ő az. Éppen DVD-zünk. Nincs kedved vele beszélni?

-Köszi, inkább nem....de most mennem kell. Szia-ráztam le gyorsan, mielőtt még odaadja Neki a mobilt.

Pár perc se telt el az előbbi telefonálásunk óta, de a mobilom Seb smsét jelezte ki.

,, Igazán beszélhetnél ezzel a majommal itt melettem. Még vezetni is elfelejt ha nem vagy mellette. Basszus, Rose ...vedd már észre, hogy SZERET“

Sokat gondolkoztam ezen az smsen, nem tudtam hogy mit csináljak aztán végülis visszapötyögtem Sebinek:

" Telefonszámom tudja, ha annyira hiányzik neki az hogy beszéljünk, akkor hívjon fel."

Gondolom rögtön megmondta Kiminek mert 2 perc se telt el, de már csörgött a telefonom és Kimi neve villogott a képernyőn.
- Szia Rii, hogy vagytok?
- Szia. Megvagyunk. Veled mi újság?
- Semmi érdekes. Figyelj, ha hazamentünk akkor eljössz velem vacsorázni?-bökte ki nagy nehezen.
- Hát ha nem töröd össze magad a futamon, akkor beszélhetünk róla.-mondtam egy kicsit jobb kedvvel. Reméltem, hogy ettől az ő életkedve is megjön és jobban fog majd holnap vezetni
- Ha kell, még meg is nyerem neked-mondta egy kicsit hallkabban.
- Na azért ennyire ne haladjunk előre. Elsőnek elégedjünk meg azzal ha végig mész a pályán sértetlenül - mondtam neki.

Azt azért nem akartam, hogy hamis reményekben ringassa magát. Hiszen ez a vacsora nem lesz egyenlő a teljes békülésse.
- Igenis. Mattival minden rendben van?
- Persze megvan csak már elege van a gipszből. Kicsit sokat szenved miatta de ki lehet birni. De a jövőhéten már leveszik neki, szóval minden könnyebb lesz.

-Az jó, örülök neki.-hallottam a hanglyán, hogy mosolyog.

- Na de neked nem aludnod kéne Kimi? Azért hidd el, hogy nem vagyok hülye ehhez az időeltolódáshoz és tudom, hogy ott lassan már hajnal lesz.

-Tudom, hogy nem vagy hülye, de egyszerűen nem tudtam aludni. Beszélnem kellett veled.

-Na akkor már semmi kifogás sincs az ellen, hogy aludj....szóval jóéjszakát Kimi!

-Szép álmokat neked is! Vigyázzatok ám magatokra és üdvözlöm Mattit!

- Jajj te agyalágyult.-nevettem el magam- Ne nekünk mondd, hogy vigyázzunk magunkra. Te fogsz holnap 300-zal száguldozni két betonfal között....szóval légyszíves ehhez mérten viselkedj! Ne csinálj semmi hülyeséget ha nem muszáj.-magyaráztam neki.

Ezzel megint elfogott egy annyira ismerős érzés. Tisztán emlékszek még azokra a futamokra, amikor mi még együtt voltunk. Akkor is ugyanígy kellett neki magyarázni a dolgokat.

-Nem fogok. Szia, szeretlek!-hadarta el gyorsan majd azonnal ki is nyomta.

Ugyanezt csinálta régebben is. Csak akkor azért nyomta ki, hogy többet ne papoljak neki, hogy tényleg vigyázzon magára. Most viszont azért nyomta ki, mert a végén azt mondta, hogy szeretlek.

Pár évvel ezelőtt ez természetes volt, de valahogy most nem. Tudja júl, hogy nekem ez a szó még nem fér bele. És itt nem arról van szó, hogy én mást érzek és nem szeretem...sokkal inkább arról, hogy én ne mlátom értelmét annak, hogy újrakezdjük...