23.

Sziasztok!

Nos, nem kezdünk el mentegetőzni, borzasztóan sokat késtünk ezzel a résszel és a nyáron nem hoztunk több részt, mint ahogyan ígértük. De be kell valljuk nem ment. Valahogy egész nyáron el voltunk foglalva és lehet, hogy a napsütés okozta, de valahogy ritkán tudtunk úgy odaülni a géphez, hogy volt ihlet. Ezért szeretnénk tőletek bocsánatot kérni, nem így terveztük, de így sikerült. Viszont most már reményeink szerint visszaáll a régi kerékvágás és több lesz az ihlet és a rész is. Reméljük, hogy nem pártoltatok el tőlünk és továbbra is olvasni fogjátok a történetet

Addig is itt egy rövidebb rész, ebből a szituból ennyit tudtunk öszzehozni.

Pusziii

R&A

(Riina)

A  reggel valami borzalmasan kezdődött. Valaki úgy érezte, hogy feltétlen be kell csapnia a bejárati ajtót. Csak melyik hüly lehetett az....biztos Nico.

De várjunk csak....én nem is otthon vagyok.

Hirtelen beugrott a tegnap este és az, hogy Kimi házában (és egyben ágyában) vagyok most. És ekkor kezdtem furcsállni az ajtócsapkodást. Ugyanis miután kinyitottam a szemeimet Kimivel találtam szemben magamat, aki még most is ugyanúgy átkarol, mint ahogy tegnap este. Na itt kezdtem kicsit megijedni, így elkezdtem felébreszteni Őt.

-Kimi ébredj-próbáltam először az arcsimogatós technikával, de nem nagyon hatott.

Gondolhattam volna, hogy ez nem fog menni...ugyanis ha Räikkönen egyszer alszik, akkor alszik. Azt tudni kell róla, hogy jó alvókája van.

-Légyszíves... Raikkönen ne kelljen neked könyörögni!!! Ébredj!-böködtem, majd amikor már teljesen reménytelennek éreztem a helyzetet a lábammal kezdtem rugdosni.

-Rii...-nyöszörgött-Kicsim hagyjál még aludni!-motyogta, majd átfordult a másik oldalára.

Gondolom a kicsim automatikusan jött neki, hiszen nem ez az első ilyen eset az életünkben. Én csak remélni tudtam, hogy felébred még mielőtt ,,neadjisten” kirámolják a házát.

-De Kimi, van itt valaki!-mondtam neki már kétségbeesetten.

Na erre már reagált és hirtelen visszafordult felém. Azért a reakciói mégiscsak jók maradtak.

-Mi?-kérdezte kábán- Basszus az előbb amit mondtam...uhh bocsi-jött rá arra, hogy mit is motyogott az előbb-Csak annyira olyan volt, mint régen.

-Nem baj, most nem számít, csak áruld el nekem, hogy ki járkál ilyenkor a lakásodban-kértem-Az előbb valaki úgy becsapta a bejárati ajtót, hogy azthittem leszakad.

-Biztos Mark az-ásított egyet, majd engem is visszahúzva az ágyra újfent aludni akart. Micsoda meglepetés. De ekkor hirtelen, mint akibe villám hasított bele, újra felült az ágyban.

-Mi az?-kérdeztem ijedten.

Nem sejtettem sok jót abból, ahogyan rám nézett.

-Nem lehet Mark, mert ő most Korzikán nyaral a családjával.-na itt állt meg bennem az ütő.

- Kimi...akkor ki az?-kérdeztem meg félve.

Sejtettem a válaszát, de közben imádkoztam azért, hogy ne legyen igazam.

-Markon kívül csak Jenninek van kulcsa-mondta ki félve.

-De nem azt mondtad nekem, hogy miután megtudtad ezt az egészet utána rögtön kirúgtad a házból?

-De és akkor el is ment. Csak a kulcsai még mindig megvannak...ööö, azokat mérgemben nem kértem el.-húzta be a nyakát csak azt nem tudom miért.

Hiszen felnőtt független ember, Jenni meg akárhogy is nézzük a felesége.

-Nem tudom, hogy most miért vagy olyan, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre. Nekem nincs jogom számonk érni téged. Hiszen akárhonnan nézzük, ő a feleséged és ez a közös házatok....sőt ez a közös ágyatok.

Erre csak egy sóhajtás volt a válasza. Nem tudom minek sóhajtgat itt, amikor ez az igazság.

-Figyelj, én nem tudom, hogy emlékszel-e arra amit tegnap este mondtam, de a biztonság kedvéért megismétlem. Csak, hogy tudd Riina Laine-na itt fintorogtam egy kicsit, amit meg is szólt-Hiába fintorogsz, számomra te Riina Laine maradsz, mert hiába akarsz egy új ridegebb és kegyetlenebb ént varázsolni magadnak, hidd el nekem nem tudsz. Te mindig is az a kedves Rii maradsz, akit én megismertem és akibe beleszerettem. Szóval a lényegre visszatérve, ahogy tegnap is mondtam még mindig szerelmes vagyok beléd és nem adom fel a harcot. Ha kell várok rád száz évig is.-fejezte be, majd hirtelen megcsókolt.

Az agyam azt kiáltotta, hogy most rögtön lökjem el magamtól. 

De valahogy most a testem a szívemre hallgatott, így én is viszonoztam a csókját. Most jöttem csak rá, hogy mennyire is hiányzott a csókja....és be kell valljam ilyet egyáltalán nem éreztem Jensonnél.

Már az ágyon elterülve csókolóztunk, amikor hirtelen kivágódott az ajtó és ahogy gondoltuk Jenni jelent meg. De ez valahogy nem izgatott jelen pillanatban minket, Kimi újra nekem szentelte minden figyelmét.

-Ne törődj vele, jó?-suttogta a fülembe Kims, majd mégis felé fordultunk.

- Mégis mi a fenét csináltok ti itt?-kezdett el sipítozni- Most azonnal szálj le a férjemről, te utolsó kis....

-Na micsoda? Halljam Jenni, megint milyen jelzőt akarsz rám aggatni? Hidd el angyalom már lepereg rólam.-szólaltam meg gúnyosan, miközben odaálltam elé.

Ugyanis ő ennél a hangsúlynál többet nem érdemel meg.

-Hú de milyen nagy lett a szád hirtelenjében! Persze, amikor lelöktelek a lépcsőről nem voltál annyira az elemedben kedvesem.-vetette oda.

Na ez volt az a pillanat, amikor Kimi is beleavatkozott a dologba.

-Ezt most fejezd be és takarodj innen!-mondta neki dühösen, miközben a derekamnál fogva maga mögé húzott.

- Már miért mennék el innen? Tudtommal ez az én házam is  és te még mindig az én férjem vagy.

- Lehet, hogy papíron még a férjed vagyok, de a múltkor nyíltan megmondtam neked, hogy sose szerettelek annyira, mint Riinát. És azok után, hogy kiderültek a mocskos kis dolgaid ne is reméld, hogy ez a ház a tiéd lesz és hogy a férjed maradok. Az ügyvédem már elkezdte intézni a válóperes papírokat és meg ne tudjam, hogy Riina vagy a fiunk közelébe merészkedsz, mert akkor esküszöm, hogy börtönbe juttatlak.-szinte már kiabálta a végét.-És ahogy már két napja is megmondtam neked, tűnj el innen!

Talán még sose hallottam így beszélni Őt. Kicsit meg is ijedtem tőle, de amikor megfogta a kezemet, azért kicsit megnyugodtam.

-Azért azt ne higgyétek, hogy ezzel minden le van zárva!-vágott vissza azért Jenni is.- Ti sose lesztek boldogok együtt, sose lesztek igazi család és erről én fogok kezeskedni!-kiabálta, majd amilyen hirtelen jött úgy ki is viharzott a házból.

Én csak addig tartottam magam, amíg ki nem lépett a szobából. Kimi követte, mert biztos akart lenni abban, hogy az egész házat elhagyja és nemcsak a szobát.

Miután már Ő sem volt a szobában, már szabadon utat engedtem a könnyeimnek. Tudtam, hogy Jenninek igaza van és most hogy így kimondta tudatosult bennem igazán, hogy mi sose leszünk igazi boldog család.

Újra megpróbálhatjuk Kimivel és lehetünk boldogok, de olyanok mint egy igazi család sose lehetünk. Hiszen hiányzik az, ami minden családot családdá tesz, a közös emlékek. 

És ez nekünk nincs. Nekem köszönhetően sosem lesznek közös emlékeink...sosem fogunk azon nevetni, hogy mik is voltak a fiúnk első szavai, vagy hogy oviban milyen kis nőcsábász volt. Most jöttem rá, hogy sokkal többet vettem el Kimitől, mint gondoltam volna. 

Nem csak a fiúnkat vettem el, hanem a közös emlékeket is...

(Kimi)

Most miért kellett idejönni Jenninek? Miért kell mindent elrontania?

Pár perce még majd kitudtam volna ugrani a bőrömből, most viszont rettentő dühös vagyok.

Hiszen józan volt és úgy is hagyta, hogy megcsókoljam és visszacsókolt. Most már kezdek látni egy kis reményt arra, hogy talán újra kezdhessük...

Erre beállít Jenni és mindent tönkretesz. Tudom, hogy Rii csak Jenni előtt tartotta magát, mert nem akarta, hogy gyengének lássa. Miután megbizonyosodtam róla, hogy tényleg elment a ,,drága" feleségem félve, de újra a szobám felé vettem az irányt.

Nem tudtam, hogy mi fog odabent várni, de azt tudtam, hogy szerelmem nem lesz a legjobb állapotban. 

És a sejtésem beigazolódott. Amikor benyitottam, arra lettem figyelmes, hogy Ő a földön ül és átkarolva a térdeit sír. És ez nagyon nem volt a rendjén így. Hiszen 24 órán belül már másodszor látom őt zokogni és tényleg nem tudom, hogy mit csinálhatnék, hogy jobb kedve legyen.

Csak leültem mellé és átkaroltam.

-Rii, kérlek ne sírj. Nem érdemli meg az a nő. Most már minden helyre fog jönni és ha mindannyian akarjuk, akkor egy család leszünk. Te, Matti és én.-próbáltam megnyugtatni, de az utolsó mondatomra mégjobban felsírt.

-Jaj Kimi, már hogy lehetnénk egy igazi család?-csattant fel- Lehet, hogy mi újra tudjuk kezdeni és lehet, hogy Matti is elfogad apjaként, de egy valamit nem tudunk visszahozni. Az emlékeket. És mindig ott lesz körülöttünk az a tüske, hogy te nem láttad az első lépéseit, nem hallottad az első szavait, nem vitted el oviba vagy nem neked mutatta meg az első jegyét a suliban. Ezt én nem tudom neked visszahozni, és tudom, hogy ez idővel elő fog jönni benned. ÉRTSD MEG, HOGY MI SOSE LESZÜNK EGY CSALÁD!-kiáltotta a végét kétségbeesetten, majd elhúzódott tőlem.

Ettől féltem a legjobban. Attól, hogy megint olyan rideg lesz velem, mint az elején. Pedig már annyira megnyílt nekem.

- Szerintem pedig lehetünk egy család. Lehet, hogy fontosak az emlékek, de nem minden azokról szól. És istenem, ha nincsenek közös emlékeink akkor mi van? Majd teszünk róla, hogy legyenek. Igen, nem voltam ott amikor megtanult járni, vagy amikor kiejtette az első szavát. De még ott lehetek, amikor elballag a suliból, vagy haza hozza az első barátnőjét. És szerintem azok is ugyanolyan szépek lesznek. De tudod ez csak rajtunk múlik, hogy igazán akarjuk-e.-magyaráztam neki.

- Látom nem értetted meg-rázta meg a fejét- Kimi, én már belefáradtam ebbe az egészbe. Én már nem akarok harcolni, nekem már elegem van ebből az egészből. Tíz éve próbálok a sorsom ellen harcolni, de azthiszem eljött annak az ideje, hogy feladjam. Hidd el, ez nekünk nem működne. Ami egyszer elromlott, azt sose tudjuk igazán megjavítani.-mondta csalódottan, majd felállt és kisétált a szobából.

Én meg csak ültem ott és nem tudtam mit tenni. Valahogy éreztem, hogy jelen pillanatban nem tudom megygyőzni az igazamról. De egyet biztosan tudok.

Nem fogom megengedni azt, hogy újra elveszítsem őket...