2012. február 23., csütörtök

1.

  Történt már veletek olyan, hogy egy hozzátok nagyon közeli ember elárult és becsapott titeket? .... Velem már megtörtént. Az én nevem Rosaline Lambrick, de nem Rosaline-t árulták el. Akit piszkosul elárultak, az Riina Laine volt.
 Riina egy mindig vidám és mosolygós, 18 éves lány volt, aki egész addigi életét egy finn városkában, Espoo-ban élte. Az emberekben könnyen megbízott, mindenkiben csak a jót próbálta meglátni, már-már naivnak is gondolhatta volna az ember. Sajnos ez a tulajdonsága lett a veszte.
  Apukájával és kisöccsével éltek egy családi házban, mivel édesanyját öccse születésekor elvesztették. Anyja halála után sokáig elzárkózott a külvilágtól, már a barátnőivel sem találkozott többé, akik szépen lassan elfordultak tőle. Csak egy barátnője maradt, a nála két évvel idősebb Jenni. Ő mindig megértette a lányt, hiszen pár évvel ezelőtt Jenni is elvesztette az édesapját, így pontosan tudta min megy keresztül Riina. Riina megbízott Jenniben, minden titkát elárulta neki. Csak ő tudott róla, hogy Riina beleszeretett a szomszéd srácba, Kimibe, akivel már egy ideje randizgatnak is. A fiú nála négy évvel volt idősebb és autóversenyző volt, nagyon keveset volt otthon. De mégis, talán valami csoda folytán, de összejöttek. A jelek szerint jó párnak mutatkoztak, nagyon szerették egymást. Mikor a lány bemutatta Kimit barátnőjének, valahogy minden megváltozott. Ha jobban belegondolok  ott kezdődött minden.
Attól a pillanattól fogva Jenni csak akkor járt át barátnőjéhez, amikor biztos volt benne, hogy Kimi is ott van. De hogy a sztori ne legyen ennyire ,,egyszerű", időközben egyre többet találkozgatott a két lány szülője. Végül oda jutottak, hogy összeházasodtak és Jenni az anyukájával együtt a Laine családhoz költöztek. Ez volt az a pont Riinának, ahonnan már csak lejjebb vezetett az út, Jenni teljesen megváltozott.
Szépen lassan belopta magát Riina apja és öccse szívébe majd jöhetett a lejárató hadművelet. Állandóan a bajt csinálta, veszekedéseket szított, amiknél mindig Riinát állította be gonosznak, hibásnak. A lány tényleg nem értette, hogy Jenni miért lett ilyen és egyik napon vette a bátorságot és rákérdezett a miértekre barátnőjétől. Erre Jenni csupa gúnnyal válaszolt:
,, Kettőnk közül mindig te voltál a szebb, az ügyesebb,  téged jobban szeretett a családod, mint engem az anyám. Persze ez még neked nem is volt elég Riinácska. Neked kellett a tökéletes pasi és lám-lám meg is szerezted. De ennek mostantól vége drága barátnőm. Most rajtam van a sor és te fogsz szenvedni. Hidd el, mindent el fogok venni tőled. Apád és az öcséd már úgyis a tenyeremből esznek, ha belegondolok nem is volt nehéz őket az én oldalamra állítani. Az anyám? Ő meg mindig is túl buta volt ahhoz, hogy észrevegyen dolgokat. Szóval már csak a te drága autóversenyző pasid, Kimi van hátra. De ne félj kicsi Riina, se perc  alatt ő is az enyém lesz."-mondta, majd otthagyta Riinát leforrázva, aki nem tudta elképzelni, hogy a barátnője miért lett ennyire gonosz.
És hát sajnos amit mondott, az mind egytől egyig be is vált. Ha még ennyi szenvedés nem volt elég a családjából, hát kapott többet. Pokollá vált az élete, mindenért őt hibáztatták, szinte utált otthon lenni. Egyedül csak Kimi maradt neki. Legalábbis egy darabig.
Egyik nap Riina éppen a városban volt, amikor találkozott Kimi bátyjával Ramival. Megtudta tőle, hogy szerelme egy nappal előbb jött haza a versenyről és már otthon van. A lány nagyon örült és eldöntötte, hogy rögtön Kimihez siet. Be is szállt kocsijába és meg sem állt házukig. Onnan egyből a szomszéd házhoz ment. A bejárati ajtó nyitva volt és mivel jól ismerte már a járást, ezért rögtön felfutott a lépcsőn és Kimi szobája felé vette az irányt. Ott viszont nem várt ,,meglepetéssel" találta szemben magát. Kimi épp Jennivel csókolózott, amikor benyitott a szobába, akik észre se vették, hogy benyitottak a szobába. Riina teljesen összetört és tudta, hogy végleg Jenni nyert. Elvesztette azt az egyetlen embert is, aki még egy kicsit is szerette. Tudta, hogy nincs több keresnivalója Espoo-ban és minnél hamarabb el akart menekülni a városból. Nem tudta hova, csak hazament összeszedett pár személyes holmit és ruhát, fogott egy taxit és a reptér felé vette az irányt. Nem tudta, hogy most mitévő is legyen ezért, felhívta Nicot az unokatestvérét, aki Németországban él. Nico szintén autóversenyző volt, ők ketten mindig is úgy szerették egymást mintha testvérek lettek volna. A srác megértette Riinát és rögtön azt mondta, hogy majd ő megvédi és hogy költözzön hozzá. Nico éppen akkor költözött külön Svájcba, így Riina felült az első Zürich-i gépre.
Az úton csak az elmúlt órákon járt az esze és eldöntötte, hogy soha többé nem fognak róla hallani azok az emberek, akiket ott hagyott. Új életet akart kezdeni, külön utakon Kimitől és a családjától. Abban a percben amikor leszállt repülőgépről, örökre megváltozott az élete. Már nem a kis hiszékeny Riina Laine volt, attól a perctől kezdve egy erős nő lett, Rosaline Lambrick...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése