3. rész

Hali! :)

Igaz pár óra késéssel( amit nagyon sajnálunk), de itt is lennénk a  harmadik részzel. Először is nagyon szépen köszönjük a komikat, reméljük most is kapunk párat. Sőt, hogy fokozzuk az egészet, ha most eléri a rész az 5 komit, akkor még a hétvégén olvashattok új részt :D Ez rajtatok áll.
 Addig is jó olvasást!


Puszi
R&A

A Kimis közjáték után már alig vártam, hogy hazamehessek, ami pár óra múlva szerencsére be is következett. Amint hazaértem elég nagy kupi várt a lakásban, mindenhol ruhák, kiegészítők és egyéb fotós kellékek voltak szétszórva. Komolyan mondom sose fogom megérteni Eddie-t. Fél napra hagyja magára az ember és felforgatja a környezetét.

-Megkérdezhetném drága Edward, hogy mi is itt ez a világvége, tornádópusztítás?-kérdeztem, amikor megtaláltam az említettet a nappaliban. Éppen Inának magyarázta hogy milyen ruhát vegyen fel és milyen stílusú képeket akar, miközben Chris a konyhapultnál duzzogott egy bögre kávé társaságában.

-Még él a reggeli ajánlatod, hogy kilógatod az ablakon?-kérdeztem sóhajtva, miközben leültem  mellé egy adag kávét töltve magamnak.

-Mi a szösz?-hökkent meg – Reggel még te voltál az egyik buzdító Kedvesem – morgott, majd újra belekortyolt a forró italba.

-Reggel még nem volt rossz napom.Chriiis, el akarok tűnni a világ felszínéről-temettem a vállába az arcomat.

Rajtam valahogy most jött ki ez az egész nap és valamilyen oknál fogva ez most nyűgösségben tört ki.

- Ennyire harap ez a Raikkönen?-kérdezte nevetve. Na ennyit erről, hogy majd ő nem piszkál.

-Köszönöm Christian, te mindig megnyugtatod az embert – szálltam le a bárszékről unottan, majd a kávém társaságában bevonultam a szobámba.

 Ma már tényleg nem akarok látni senkit se, ezért inkább úgy döntöttem, hogy elkezdek kipakolni az új szobámban. Kapcsoltam egy kis zenét és próbáltam csak a pakolásra koncentrálni. De valamiért ahogy ma semmi, úgy ez se nagyon sikerült. A régi kacatok közül kezembe akadt egy gyerekrajz, ami most minden emléket a felszínre hozott...

A kirándulás nem is alakulhatott volna jobban. Nem is tudom hogyan, de az utolsó pár napot már csak Kimivel töltöttem, aki megmutatott mindent a környéken. Sokat hülyéskedtünk, nevettünk és csókolóztunk. Nem tudom mi ez, de sokkal több mint egy szimpla barátság. Akárhányszor megcsókol úgy érzem menten elájulok...soha nem éreztem még így.

 - Mi jót csinálsz nélkülem?-ölelt át hátulról és csókolt a nyakamba az utolsó napon Kimi.

- Hát pakolok – nevettem el magam, mert hirtelen az ágyra rántott és felém kerekedett – De ha rajtam fekszel, úgy ez nehezen kivitelezhető.

-Akkor ne pakolj – vonta meg a vállát, majd egy szédítő csókban részesített.

- De muszáj Kimi. Pár óra és indul a repülőgép. A többiek már rég bepakoltak, de mivel mi megint csak nem voltunk itt, nem volt rá időm. Tudod, hogy én nem itt élek..-lett szomorúbb a hangom, ugyanis eddig még nem nagyon vitattuk meg, hogy mi lesz ezután és ez a helyzet azért elkeserít.

Valószínűleg csak ennyi voltam neki, nem több egy kalandnál. Gratulálhatok magamnak. Megint sikerült egy olyan srácot kifognom, aki semmit se akar tőlem.

 - Naaa...Eli, ne legyél már ilyen szomorú. Gondolom, hogy mi jár a fejedben. Az, hogy egy szemét dög vagyok, aki csak kihasznált, de éppen azért jöttem, hogy...- na itt vágódott ki az ajtó és rontott be rajta Rami, Kimi bátyja.

-Huppsz, nem láttam semmit-takarta el a szemeit a srác – Eli csakazért jöttem, mert a többiek kérdik hogy hogyan is állsz a pakolással. Tőled öcsi meg megkérdezném, hogy fel raktad-e már  a nagy kérdést, mert akkor elküldöm a többieket.

-Ha nem lennél itt, már túl lettem volna rajta – szólt kicsit idegesen Kims, miközben megforgatta a szemeit.

-Jól van, azért nem kell megenni - duzzogott a nagyobbik Raikkönen.-És máskor ha együtt hemperegtek, lesztek szívesek kulcsra zárni az ajtót, mert nem vagyok kíváncsi a nemi életetekre, köszönöm-ment ki morogva, mire mi hangos nevetésben törtünk ki.

-Ez mi volt?-kérdeztem- És milyen kérdésről beszélt itt össze- vissza?

-Hát, szeretném, ha te is hazajönnél velem-vakarta meg a fejét, miközben legördült rólam.

-Mi? Mármint haza a szüleidhez?-kérdeztem mire csak bólintott – Szerinted nem korai azért ez még?

- Nem mindegy, hogy most vagy fél év múlva mutatlak be?Ha rajtam múlik nem változik a helyzet – adott egy csókot, hogy nyomatékosítsa a szavait.

Azért azt be kell valljam erre nem számítottam. Csak remélni tudtam, hogy ennek az egész kapcsolatnak nem lesz ma vége, de hogy a szüleinek akarjon bemutatni...ez lehet, hogy egy kicsit gyors még.

-Na mi lesz Vöröske?- szólított a saját becenevén.

És én erre az ajánlatra mondtam neki igent, ami mint később bebizonyosodott, nem volt egy jó döntés. Ezen a ponton kellett volna, hogy vége legyen a kapcsolatunknak.

De nem így történt. Én naív liba beleegyeztem ebbe az egészbe és elutaztam vele, Ramival és a feleségével Kristiivel Espooba. A baj nem is itt kezdődött, és még csak nem is a szülőkkel volt a gond. Matti és Paula is nagyon aranyosak és kedvesek voltak velem, úgy láttam kedvelnek. De már az első nap is ott lógott valami a levegőben, ugyanis miután megérkeztünk Kimit az anyukája félrehívta beszélgetni és jó pár órán keresztül ki se jöttek a konyhából. A beszélgetés után viszont Kims eléggé ideges volt. Rá kérdeztem, hogy mi a baj, de csak egy ,,semmi”-t kaptam válaszul, majd folytatódtak Espoo-ban a napok.

Már vagy három napja a finn városkában lehettünk, amikor átlátogattunk Ramiékhoz, ahol megismerhettem két fiúkat, Justuu-t és Tiitus-t. Nagyon aranyos gyerekek voltak, akiknek éppen azon a napon ünnepeltük a szülinapjaikat. Szinte egész délután a gyerekekkel játszottunk, akik láthatóan imádták Kimit, a keresztapjukat.

-Hova mész? – kérdeztem, mikor hirtelen felállt a szőnyegről, ahol éppen nekünk rajzoltak a törpék.

-Szomjas vagyok. Kérsz valamit?-adott egy puszit, majd miután nemlegesen megráztam a fejem eltűnt a konyhában, mi pedig folytattuk a rajzolást hármasban.

-Ide meg jajzojj töjpét-mutogatott Justuu, mire kézségesen lerajzoltam neki a kívánt figurát – Kösi.-kaptam ajándékul egy puszit a csöppségtől

-Kejianyu!!!-visított fel örömében a Tituus és tapsikolva az ajtó felé totyogott.

Épp ekkor fordultam meg és észrevettem, hogy egy nő áll az ajtóban és megvetően pillant felém.

-Hát te ki vagy? – kérdezte mogorván, mire szinte köpni-nyelni nem tudtam. Ki ő egyáltalán?

 - Én Elizabeth Hale vagyok, Kimi... öhmm ismerőse – mondtam ezt, mivel nem tudtam ki ő és azért idegeneknek mégse teregetem ki a magánéletemet -  És én megkérdezhetném, hogy te ki vagy?

 - Te aztán szuper ismerőse lehetsz Kiminek, ha még azt se árulta el neked, hogy én a felesége vagyok-vetett rám egy fölényes mosolyt, miközben én a szavak hallatára megmozdulni se tudtam, nem hogy megszólalni.

-Jenni, te mit keresel itt?-dörrent Matti hangja.

-Hát már az is baj, ha meglátogatom a férjemet és a keresztfiaimat?-szólt hangosabban.

-Mi ez a kia...-jött ki Kimi a konyhából, de amint meglátott engem és ezt a Jenit vagy kit, rögtön belé fagyott a szó.-Jenni?!

-Neked is üdv drága férjecském!-ment oda mosolyogva a csaj és megcsókolta Őt...

Én eddig bírtam nézni a jelenetet, felkaptam a kabátomat, táskámat  és a nekem készített rajzot, majd kifutottam a házból. Nem tudtam hogy merre megyek, az arcomat már rég eláztatták a könnyek. Nem figyeltem semmire, csak menekülni akartam. Éppen az úton szaladtam át, amikor dudaszót hallottam, majd hirtelen azt vettem észre, hogy a földön fekszem és valami oknál fogva egyre inkább leragadnak a szemeim....