2012. június 10., vasárnap

17.

Hali mindenkinek!

Újra itt vagyunk a frissel...és hát elég fordulatos lett szerintünk :) Reméljük tetszeni fog nektek és kapunk egy két komit is :D 
De nem is húzzuk tovább a szót...jó olvasást!

Pusziink
R&A


(Rose)

Másnap a reggelem borzalmasan indult. Bár hétvége volt és Matti is otthon volt, attól függetlenül egész nap rossz előérzetem volt. Valamiért mindent kiejtettem a kezemből, semmi se sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Nagy meglepétesemre még az ebédet is elégettem. Pedig legalább 13 éve nem rontottam el ételt. De ma még ez is sikerült.
-Rii, mi van ma veled?-jött ki utánam aggódva a teraszra Nico.
Éppen akkor gyújtottam rá egy cigire. Bár én soha nem cigiztem, az utóbbi hetekben mégis rászoktam. Valamivel le kellett vezetnem a feszültséget. Persze Nico már meg se lepődött a dolgon.... kb. két hete nyugodott bele abba, hogy cigizek. Persze előtte volt belőle egy nagy balhé De azért abban megegyeztünk, hogy Mattinak nem kell róla tudni.
-Én nem tudom Nico....ma nem sikerül semmi se. Reggel amikor felébredtem, olyan rossz érzés fogott el...félek.-fújtam ki a füstöt, de közben rájöttem hogy remeg a kezem
- Jajj Riinus nyugodj le! Nem lesz semmi baj!-ölelt át unokatesóm és elkezdte nyugtatólag simogatni a hátam.- Amíg én itt vagyok, addig nincsa mitől félned. Rendben?
- Tudom, de akkor mi ez a rossz érzés?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Szerintem csak azt érezted meg, hogy elégeted az ebédet- próbált ezzel az érvvel nyugtatni.
Éppen ebben a pillanatban nyílt a teraszajtó, én meg gyorsan elnyomtam a csikket, hátha a fiam az. De amikor kijött az illető, teljesen mást pillantottam meg. Az idősebb Matti volt az.
- Szia Matti, hát te?-kérdeztem miközben megöleltem őt.
- Szia lányom!-üdvözölt ő is- Csak jöttem meglátogatni az én lábadozó unokámat-mosolygott.
Nem hiába. Látni rajta azt a bizonyos büszke nagypapa tekintetet.-Te mióta dohányzol?-kérdezte, gondolom megérezte rajtam a füstszagot.
-Hát pár hete – vallottam be lesütött szemmel, mire ő rosszallóan megrázta a fejét.
- A fiam teljesen tönkretesz téged. Ne is tagadd, szinte biztos vagyok benne, hogy azóta cigizel, mióta Kimi sajtósa vagy. Még nem láttam ilyen nagy szerelmet, mint a tiétek. Látom rajtad, hogy minden egyes pillanat, amikor hazudsz neki az nagyon fáj neked.
- Matti, ez már nagyon régóta nem szerelem...sőt talán sose volt az. Azt nem tagadom, hogy én nagyon szerettem Őt, de ez a fiadról már kevésbé mondható el. Amint nem voltam a látószögében, rögtön megcsókolta Jennit. És még kitudja, hogy hány nője volt Jennin kívül akkoriban. Hiszen azóta is csak a fiad nőügyeitől hangos az egész sajtó. Matti fogadd el azt, hogy ez nem volt szerelem! – mondtam a végét már dühösen, ugyanis eléggé felkavartak az emlékek.
-Csak tudod, Kimi azokban a nőkben mindig csak téged keresett. Ő sose szerette igazán Jennit, soha nem láttam azt a mosolyt az arcán Jennivel, mint amikor veled volt. És ezt elhiheted nekem!
-Figyelj...én nem akarok veled vitázni Matti. Szerintem inkább menjünk be az unokádhoz és érezzük jól magunkat.-mondtam és ezzel lezártnak tekintettem a témát.
Nem akartam erről többet beszélni, így inkább bementem a nappaliba, majd jött utánam Nico és az idősebb Matti is. Ahogy mondtam, a továbbiakban megpróbáltuk jól érezni magunkat, szinte egész délután társasoztunk. De ettől függetlenül az a rossz érzés még mindig nem múlt el...

(Kimi)

Mióta Tonival beszéltem, azóta kavarognak a fejemben a gondolatok. Azt mondta, hogy közel van hozzám. De mégis ki lehet?
Lehet, hogy minden nap látom Riinát és csak úgy elsétálok mellette anélkül, hogy észrevenném ki is Ő?
Annyit gondolkoztam már ezen és mindig ugyanoda kötöttem ki. Számba vettem már a szomszédokat és a munkatársakat is, de mindig egy embernél kötöttem ki.
Minden egyes alkalommal Rose-nál kötök ki...de az nem lehet. Hiszen amikor rákérdeztem tiszta hülyének nézett és azt se tudta, hogy milyen Riináról beszélek. Nem, biztos nem ő az...de azok a szemek. Azok viszont teljesen olyanok, mint Riináé. Komolyan mondom, én már nemsokára megfogok zavarodni!
-Kimii-hallottam meg Jenni hangját az emeletről, majd pár perc múlva már a nappaliban volt- Szívem, nincs kedved elmenni valahova vacsorázni?-váltott olyan hízelgő hangra, amitől már lassan felfordul a gyomrom.
Ilyenkor tuti, hogy akar valamit vetetni magának...már elegem van.
-Hát te egy gondolatolvasó vagy...ugyanis nincs kedvem elmenni vacsorázni-válaszoltam neki gúnyosan. Erre ő meg elkezdett hisztizni.
-Csak tudnám, hogy mivel érdemlem ki ezt a hangnemet drágám. Én mindig melletted álltam...nem úgy mint az a cafka Riina!-na itt öntötte el az agyamat a lila köd. Én sose ütnék meg egy nőt, de most annyira ideges voltam, hogy elég erősen kaptam el Jenni karját.
- TE  NEM VEHETED A SZÁDRA RIINÁT!!! MEGÉRTETTED?-kiabáltam vele. Erre ő csak megvonta a vállát.- Ne vonogasd nekem itt a vállad! Egyedül te tehetsz arról, hogy Ő elment.-szinte sziszegtem az arcába, majd elengedtem és az ajtó felé vettem az irányt.
-Kimii most hova mész?-kérdezte ugyanolyan nyálasan.
-Téged az ne érdekeljen! Lényeg, hogy el innen.-vetettem oda neki, majd a garázsba mentem és kihajtottam a Ferrarival.
Tényleg nem tudtam, hogy hova menjek, csak azt tudta, hogy minél távolabb legyek Jennitől. Valahogyan muszáj volt kieresztenem a gőzt, ezért felhajtottam a sztrádára és tövig nyomtam a gázt. Nem érdekelt, hogy akármikor lekapcsolhatnak a rendőrök, nekem most erre volt szükségem.
Egyszerűen nem tudom hogyan jutottam el eddig.
10 éve még arról álmodoztam, hogy majd egyszer Riina lesz a feleségem és ilyenkorra már lesz legalább egy kisbabánk. Erre én mindent elrontottam. Képes voltam hagyni, hogy Jenni akkor megcsókoljon, pedig én Riinát szerettem...

Nem tudom meddig száguldoztam az autópályán, egyszerűen minden kiesett a fejemből. Végül Rose háza előtt kötöttem ki. Perpillanat az se érdekelt, hogy ha Button még mindig ott teszi a szépet neki. Eldöntöttem, hogy beszélek vele, hátha ismeri Riinát, ha már nem Ő az.
Miután összeszedtem magam, kiszálltam az autóból és becsengettem hozzá. Először senki se nyitott ajtót, majd mégegyszer csöngettem.
Itt is vártam pár percet, majd egy olyan személy nyitott ajtót, akire egyáltalán nem számítottam.
-Apa?-kérdeztem meglepetten-Te mit keresel itt?
-Ó..szia fiam. Tudod, meséltél a sajtósodról és mindenképp meg akartam ismerni.-hebegte.
Láttam rajta, hogy nem számított rám és mivel az apám sose hazudott igazán jól, tudtam, hogy valami van még a háttérben.
Már éppen rá akartam kérdezni a dologra, amikor egy srác szólalt meg, miközben gipsszel baktatott.
-Papi, ki az ? Ugye Seb jött meg?-kérdezte, mire bennem meghűlt a vér is.
Ez a fiú papának szólította az apámat. Atyaúristen, ez csak egyet jelenthet. Ezt nem akarom elhinni.
Olyan ideges lettem hirtelen, hogy még megszólalni se tudtam. Ezek szerint mindenki átvert engem...még a saját apám is.
-Apa mit jelentsen ez?????-szinte csak suttogásra jutotta a hangomból. Még mindig sokk alatt lehettem
Erre a srác is végre ideért, így végre teljesen láthattam őt.
És ekkor kaptam az újabb sokkot. A fiú teljesen úgy nézett ki, mint én ekkora koromban. És láttam a srácon, hogy nagyon megrémült.
-Matti, menj vissza anyádhoz én elintézek mindent!-intézte ezeket a szavakat apám a fiúhoz.
Szóval Matti a neve. Már semmi kétségem sincs az felől, hogy Ő a fiam.
Van egy fiam és erről senki nem szólt nekem. Még a saját apám is eltitkolta előlem.
Ekkor villantak be azok a mondatok, amiket Rose mondott múltkor a kávézóba. Azt mondta, hogy van egy 9 éves fia és hogy a fiú apja mincs a képben. Hogy lehettem akkora barom, hogy nem jöttem rá?
És akkor még Rose tette a hülyét, hogy ő nem ismer semmilyen Riinát! Hát perszehogy nem ismer, hiszen Ő maga az! Most olyan düh tombolt bennem, mint még eddig soha. És ezzel együtt hatalmasat csalódtam Riinában...Ő is csak egy utolsó számító nőszemély, ahogy a többi.
-AZT KÉRDEZTEM, HOGY MIT JELENTSEN EZ!?-már kiabáltam apámmal, miközben éreztem, hogy remegek a dühtől.
-Kimi...én...én megmagyarázom....
-TE CSAK NE MAGYARÁZZ SEMMIT SE! BECSAPTAD A SAJÁT FIADAT!!!!- üvöltöttem, majd utat törve magamnak berohantam a házba. Nem tudtam merre menjek, csak azt, hogy meg kell találnom Riinát, hogy a szemére vethessem mennyire gyűlölöm Őt.-RIINA LAINE MERRE VAGY?-kiabáltam, miközben a nappaliba mentem.
Ott láttam meg, ahogyan zokog a kanapén és felém néz. De engem egyáltalán nem tudott ez a színjátéka meghatni. Odamentem és felrángattam a kanapéról, közben szorosan tartottam a karjánál fogva. Ő még mindig csak zokogott.
-MIT KÉPZELTÉL MAGADRÓL MI? AZTHITTED  SOHA NEM FOGOM MEGTUDNI?? HÁT NAGYON TÉVEDTÉL! ÉS ENNEK MEG LESZ A KÖVETKEZMÉNYE, EL FOGOM VENNI TŐLED A FIAMAT!!! Ő NEM ÉRDEMEL MEG EGY ILYEN FELELŐTLEN ANYÁT! GYŰLÖLLEK RIINA!!!-szintén kiabáltam a képébe, majd elengedtem őt, egyszerűen undorodom tőle. Persze ő még mindig játszotta a hattyú halálát álszenten.
-Kimii, én...-suttogta, majd egyszer csak összeesett...

9 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Meg ne kövezzetek ezért, de Kimi egy idiótaként viselkedik. Én megértem, hogy ideges, de akkor sem lehet ilyen. Jaj, nagyon bízom benne, hogy normálisan, nyugodtan is megtudják beszélni a dolgokat és a végén boldogok lesznek együtt!! Siessetek a folytatással!!
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!
    OMG! Ez nagyon durva lett!! Mikor azt olvastam,hogy fordulatos erre nem számítottam!! Kimit is meg lehet érteni,mert megtudta,hogy van egy gyereke akiről eddig nem is tudott.De az,hogy az apjával és a/az/ (elvileg) szeretett nővel is kiabál az már egy igen bunkó viselkedés! És most komolyan,hogy jön ahhoz,hogy elvegyen egy gyereket az anyjától?? Aki idáig nevelte,aki megszülte?? Meg amúgy is Mattinak a legjobb helye az anyjánál van és az apját meg szinte utálja. Oké Kimi ideges,de ez akkor sem megengedett viselkedés. Remélem Riinának nem lesz semmi komolyabb baja és Kimi észhez tér.
    Várom a folytatást.
    puszy:Vivi

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Nagyon jó rész lett,de hogy lehet itt abbahagyni?!?! Mi van Linaval? Kimi pedig egy idióta.... Nem lett volna szabad ilyeneket mondania Linanak.
    Folytatást minél hamarabb!
    Pusy:
    Vivy

    VálaszTörlés
  4. pont a legjobb eseménynél hagytátok abba... nagy bűn :P :D nagyon várom a folytatást......egyébként mikor elkezdtem olvasni....nem számitottam arra hogy Kimi megtudja..... kiváncsi vagyok mi lesz ebből :)

    VálaszTörlés
  5. nagyon örülünk hogy mindenkinek ennyire teccik nem gondoltuk volna :))) hát azért Kimit se kell félteni Riinaval együtt :DDD az hogy mi lesz Riivel és hogy Kimi mit fog tenni a következő részekből emgtudjátok
    köszikee a komikat nagyon jól esnek :))
    puszi
    R&A

    VálaszTörlés
  6. Azt a szent szalamandra :D:D:D ez brutál rész lett! a véleményem még mindig ugyan az! Kimi egy köcsög, és remélem h Matti Rinával marad! holnapra kérem az új rész :D:D:D

    VálaszTörlés
  7. végre megértük ezt is :D irt komit és nem káromkodott xDDD :D Kimi nem köcsög csak egy tapló xD két különböző dolog :D holnapra meg nem várd mer holnap fogom megirni :DDD

    VálaszTörlés
  8. de várom :D:D:D és mi az h ezt is megéltük? eddig sem szoktam káronkodni szivem :P

    VálaszTörlés
  9. nézzél vissza pár komidat édess aztán rájössz kinek volt igaza :DDD

    VálaszTörlés