2012. május 25., péntek

15.

Helloka mindenkinek! :))

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek a komit, reméljük ehhez a részhez is legalább ennyit kapunk majd. Kíváncsiak vagyunk mit szóltok ehhez a részhez. Szerintem nem számított mindenki erre.

Puszzaaa
R&A

-Nici én ezt már nem bírom tovább-sírtam el megint magam barátnőmnek.
Most nála voltam, ugyanis eléggé kiborított ez a mai nap.
Miután Jenson megjelent az ajtóban, csúnyán elfajult a helyzet és egymásnak estek Kimivel. Addig ütötték egymást, amíg végre meg nem érkezett Nico is, aki szétszedte őket.
Persze aztán még magyarázkodhattam egy sort azért Kiminek, hogy Nico mit keresett ott. De aztán hál' istennek sikerült azt bemagyaráznom, hogy Nicoval szimplán csak jó szomszédok vagyunk. Akkor perpillanat jobban érdekelte az, hogy megint neki essen Jensnek. Csak azt tudnám én, hogy mi a francért zavarja Őt ennyire az, hogy Jensonnel vagyok együtt.
És még akkor csak utána jött a java. Megkaptam unokatesómtól is a letolást, mert nem szóltam neki Matti balesetéről és arról sem, hogy Jensonnel együtt vagyunk. És még emellett Jens is azzal kezdett szapulni, hogy haggyam ott Kimit mint sajtós...Én már azthiszem, hogy beleőrülök ebbe az egészbe.
Végül odáig jutottam, hogy fogtam magam, beültem a kocsiba és a barátnőmig meg se álltam. Tudtam, hogy most csak ő tud engem megérteni.
És ahogy gondoltam, türelmesen meghallgatott és legalább ő nem cseszett le az miatt, hogy nem számoltam be rögtön az új pasimról neki.
-Jajj te nő-sóhajtott fel a történetem után-nagyon nem lennék a helyedben....két tűz közé kerültél de rendesen
-Most ezzel mire céloztál?-kérdeztem értetlenül
- Drága egyetlen barátnőm...te tényleg nem érted?
-Hát nagyon nem, szóval világosíts fel kérlek.
- Rose, vedd már észre a jeleket! Kimi belédzúgott mint vak ló a szakadékba-na ezen muszáj volt elnevetnem magam. Most komolyan, ki gondolná, hogy Nicole Scherzinger a Shrek-ből idézget- Nem igaz, hogy erre te még nem jöttél rá! Hiszen ha csak simán a munkatársad lenne, akkor le se szarná, hogy neked fiad van és hogy Jensonnal vagy együtt. Erre mikor megtudta, hogy fiad van dühösen kérdőre vont és miután meglátta az új pasidat neki esett. Ennél nyilvánvalóbban már nem lehetne féltékeny
-Ugyan Nici, ne beszélj már hülyeségeket! Már miért lenne belém szerelmes? Hiszen mióta ,,megismerkedtünk" állandóan csak bánt. Amúgy meg te is tudod jól, hogy felesége van- mondtam felháborodottan. Ilyen hülyeséget is már rég hallottam.
- Jó lehet, hogy ő se tud róla, hogy szerelmes, de szerintem a tudatalattija érzi, hogy te ki vagy és ösztönösen ragaszkodik hozzád
-Nici valld be, mennyit ittál?
- Nem is ittam.
-Akkor belőled meg ösztönösen áramlik a hülyeség. Mondd te mióta foglalkozol  ilyen tudatalatti szarságokkal?-komolyan mondom, hogy már Nici is felidegesített-Azthittem valaki meg fog érteni és kiönthetem neki a szívem, erre még te is jössz a nagyobbnál nagyobb hülyeségekkel.-mondtam miközben sietősen magamra kaptam a kabátomat és újra az autómban kötöttem ki.
Nem tudtam, hogy merre menjek...csak azt tudtam, hogy most haza biztos hogy nem.
Ez is csak én lehetek...Este 11 óra és én nem merek visszamenni a saját házamba...röhejes.

Végül arra jutottam hogy hazamegyek Spiezbe ott tuti senki nem talál rám,
 esetleg Nico de ő most nem fog utánam jönni és ott volt az egyik kedvenc kávézóm. Körülbelül olyan fél órás autókázás után vissza is értem.
- Hello Bruno!- köszöntem a pincérnek, akit már jól ismertem.
 Elég sokszor szokok idejönni, csak valahogy mostanában nem volt rá időm.
- Jézusom most komolyan jól látok? Rose te vagy az? Hát te? Olyan rég jártál itt!- támadott rám rögtön.
-Nyugalom... igen én vagyok. Tudom rég voltam, de sok minden közbe jött ne haragudj. De most itt vagyok és remélem kapok abból a csodálatos Latte Machiattoból jó sok tejszinhabbal.-néztem rá boci szemekkel.
-Persze már is készitem, fennt ülsz le?
- Ha nincsenek sokan, akkor igen.
-Ha jól emlékszem, akkor csak egy fiatalember van fennt.
-Oké akkor várom a kávém.- dobtam neki egy nagy vigyort és ott hagytam.
Mikor felértem senkit nem láttam, csak egy asztalnál egy pohár kávét de a tulajdonosa nem volt ott gondolom elment a mosdóba.Épp a kilátásban csodálkoztam mikor zajt hallottam a hátam mögött. Úgy megijedtem, hogy hirtelen hátrafordultam. A meglepődöttségtől majdnem lefordultam még a székről is, de szerencsére két erős kéz megragadott és segitett.
-Te mit keresel itt? Még itt se lehet nyugta az embernek?- förmedt rám.
- Ezt énis kérdezhetném. Na de mindegy, szerintem elég nagy ez a hely ahhoz,  hogy külön asztalnál elférjünk minden vita nélkül.-mondtam neki és szó nélkül beleegyezett. 
Pár perccel később Bruno meghozta a kávémat és tényleg sok tejszinhabot kaptam rá, aminek nagyon örültem.  Épp a tejszínhabot kanalaztam mikor Kimi odajött hozzám és szó nélkül leült az előttem lévő székre. Egy ideig néma csendben ült mikor elkezdtem bámulni.
-Mit nézel?- kérdezte huncut mosollyal.
Lassan már agyrázkódást fogok kapni ezektől a kedélyváltozásoktól. Előbb még mérges volt rám, most meg itt mosolyog mint a tejbetök.
- Hát figyelj, ideül mellém valaki szó nélkül és néma csendben ül. Ennek szerinted van értelme? Mert szerintem nincs.- vágtam oda neki
-Beszélgethetünk?- kérdezett, de ez olyan hülyén hangzott hogy majdnem felröhögtem.
 Ebben csak az állitott meg hogy olyan komolyan nézett rám.
-Kimi, bocsánat, hogy nem mentem el veled a Genfi Autószalonra, de meg kell értened hogy a fiam abban a helyzetben sokkal fontosabb volt mint bármiféle rendezvény.- mondtam neki némi gondolkodás után.
- Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem, hogy úgy rád törtem és kiakadtam. Sajnálom.- mondta
-Jó felejtsük el az egészet. Ha kérdezek valamit válaszolsz nekem és őszintén?- kérdeztem mire hirtelen a szemembe nézett.Még ennyi év után is megbabonáztak.
-Miért akadtál ki annyira hogy van egy fiam meg hogy Jenssel együtt vagyok?- kérdeztem
-Mert hirtelen jött nem gondoltam volna hogy van gyereked. Az meg hogy Jenssel együtt vagy... féltem hogy inkább átmész a Mclarenhez és itt hagysz.- mondta és tényleg őszintének tűnt.- És hány éves a kiskrapek?- érdeklődött ezzel témát váltva.
-9 múlt.- mondtam neki vidáman.
- Hú ...9 éves a fiad? Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy fiad van. Én azt hittem max. 3 éves lehet.-teljesen meg volt döbbenve.
Nem is tudom, hogy mi ütött belém, hogy most miért mondom el ezeket a dolgokat Neki. Pedig most annyira pengeélen táncolok, akármikor lebukhatok...de perpillanat már ez se érdekel, most legalább tudok Vele normálisan beszélgetni.
- És egyedül neveled? Az apja hol van?- kérdezte én meg akaratlanul is elsírtam magam.
Istenem, ha tudná hogy ki vagyok és hogy mi történt velem.
-Igen, egyedül nevelem. Tudod, a szomszédom Nico rengeteget segít nekem...nagyon imádják egymást a fiammal. Az apja? Ő nem fontos...ugyanis neki egy másik nő sokkal fontosabb volt nálam. De ez egy nagyon bonyolult történet nagyon sok árulóval.-nem is tudom, hogy ez hogy szaladhatott ki a számon. Hogy lehetek ennyire hülye? Csak reménykedni tudok, hogy nem jön rá az igazságra.
-Bocsáss meg, de nekem most mennem kell-kaptam fel hirtelen a kabátomat, mielőtt még több dologra rákérdezett volna.
De mielőtt elhagytam volna az emeletet két erős kéz megragadta a karomat és visszarántott.
-Riina? -csak ennyit kérdezett fürkészően, én meg úgy éreztem menten elájulok.
Szóval rájött...vagy legalábbis sejti. De én nem akarom, hogy megtudja...sőt Matti se akarja. Most nem tehetem tönkre az életünket ezzel. Kénytelen vagyoklegalább megpróbálni hazudni neki.
- Mi van? Ki az a Riina?-próbáltam minél jobban meglepődött lenni.
- Mindegy, haggyuk....bocsánat, már megint hülye vagyok.-sóhajtott fel csalódottan.
-Nincs semmi baj, de én most már tényleg mennék.
-Rendben, vigyázz magadra Rose-és ezzel adott egy puszit az arcomra. Tényleg nem tudtam mire vélni a dolgot.-Szia!
-Szia Kimi!-búcsúztam el zavartan, majd hazaindultam...








3 megjegyzés:

  1. Sziasztok!! Nagyon szuper lett. Kimi meg jó lenne, ha tényleg érezne iránta valamit, megtudná, hogy tényleg Rose Riina és ha nehezen is, de kibékülnének. Izgatottan várom a folytatást!!
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. hát majdnem rájött....sőt Kimiii kimondta az igazat...még jo hogy Rose hazudott neki....ez izgalmasabb volt mint bármelyik...wow....nagyon várom a következőt

    VálaszTörlés
  3. Szijasztok!
    Bocsi hogy csak most, de az előző fejezet kimaradt az életemből! :) Most viszont pótoltam és azt kell mondjam hogy valami fantasztikus jó mind a kettő. Izgalmakkal teli. :) Kimi jófelé tapogatózik csodálom, hogy ennyivel le tudta rázni. Bár szerintem nem hitte el hogy nem ő az, csak nem akart megint veszekedni...
    Mondjuk így hogy a kis Matti teljesen érthető okok miatt látni se akarja az apját, elég nehéz ügy lenne ha kiderülne... Hát de ez ugyebár csak rajtad áll...
    Szupcsi lett! Igyekszek majd részeként jönni!
    Puszi:
    Vii

    VálaszTörlés