33.

Sziasztok!

Amint látjátok kicsit más lett a blog. Új dizi, új fejléc és ezenkívül egy új tartalom és új képek. Nos a Locked out of heaven... című tartalom, egy újabb történet tartalma lenne, ami a külön utakon befejezése után indulna el, persze ha csak ti is akarjátok. Ezért raktunk ki egy szavazást, hogy lenne-e rá igény.
Ja és itt lenne az új részünk, ami az utolsók egyike. Már nincs sok rész hátra ebből a sztoriból. Bevalljuk hiányozni fog nekünk.
Addig is jó olvasást hozzá! :D


Pusziii
R&A

Egy hét telt el azóta,hogy Matti nagypapa nálunk van. Kimi és a fia egyre közelebb kerültek egymáshoz. Én azthiszem elég jól alakulnak a dolgaink, hiszen Kims apukájának jelenléte nagyonis oldott a hangulatot és nem mellesleg én is örültem, hogy itt van. A pár nap alatt Kimi nálunk aludt és úgy érzem jól érezte magát itt. Egyik este olyan izgalommal mesélte azt, hogy a fia megverte PlayStation-n...igazán látni rajta, hogy milyen büszke apuka.

Tegnap viszont Matti úgy döntött, hogy ideje hazamennie és ugye megbeszéltük, hogy mi is megyünk. Kimi egész héten próbált rászedni, hogy nyugodjak meg, Paula biztosan örülni fog nekünk, de valahogy még mindig  nemtudom elhinni. Nem hiszem, hogy valaha meg fogja azt bocsájtani nekem, hogy megbántottam a fiát, sőt eltitkoltam az unokája létezését. Tudom, mert én se bocsájtanák meg annak a lánynak, aki bántaná az én Mattimat.

Most meg épp egy repülőn ülök, ami Finnország felé tart. Tiszta ideg vagyok, így szóba se jön az, hogy elalufjak úgy mint a többiek.

Olyan régóta nem jártam otthon. És nem csak Paula-tól félek. Ott van a kisöcsém, Jarkko. Bár már lassan ő is 20 éves lesz, így nem túl találó rá a kicsi jelző. Állítólag apám és Jenni anyja már régóta elköltöztek Kimiék szomszédjából, de amikor az öcsém 18 éves lett visszaköltözött. Ezt Kimitől tudom, ugyanis elég jó barátok lettek az öcsémmel. Fura, amikor még utoljára láttam azt mondta, hogy milyen gusztustalan, hogy Kimi és én csókolózunk és hogy ő mennyire nem szereti a barátomat, erre most meg barátok lesznek. Kíváncsi vagyok hogy néz ki Jarkko.

-Drágám, megérkeztünk!- simítja meg az arcom, mert látja, hogy elgondolkoztam.

-Ilyen hamar?Matti hol van?

-Nyugi Szivem, apával előre mentek, mert Matti valami újságot akar megvetetni, aztán odamennek az autóhoz.

-Már nem mehetek haza, ugye?- lett kétségbeesett a hangom, amikor leszálltunk a gépről és elindultunk a csomagjainkkal a parkoló felé.

-Pontosan, ezen is túl kell lenni valamikor és jobb előbb mint utóbb. Különben is este úgy terveztem, hogy elmehetnénk találkozni a haverokkal.-tervezett, bár én kétségesnek gondoltam a dolgot. Ki mondta, hogy én még este itt leszek?

-Kimi, ne fuss annyira előre. Először legyünk túl azon, hogy anyukád mit szól hozzánk!-sóhajtottam fel, majd elkezdtük keresni a parkolóban a két Mattit.

-Na akkor, ki kivel?- kérdezte meg az idősebb Matti, ugyanis itt parkolt ő is és Kimsnek is volt itt egy autója. Nem is értem, hogy lehet ennyi autója az én finnemnek.

- Hát szerintem úgy lenne a legjobb ha mi egy autóval mennénk.- szólalt meg Kimi – Végülis ők a családom!-vonta meg a vállát mosolyogva, miközben berakta a csomagtartóba a táskáinkat.

Nagyon jól esett ez a mondat, végre úgy érzem, hogy tényleg kezdünk hasonlítani egy családra. Lassan a fiam is belátja, hogy így jobb mint apa nélkül és ennek nagyon örülök.
- Igazad van fiam, akkor én előre megyek. Sziasztok.- szállt be a kocsiba Matti, majd mi is követtük a példáját és elindultunk Espoo felé.

Körülbelül fél órás az út, de most egy örökkévalóságnak tűnt. Matti se súrún szólalt meg, de valahogy én se jutottam most szóhoz. Mikor Kimi leparkolt a házuk előtt már remegtem az idegességtől. Félve szálltam ki a kocsiból. Megfogtam a fiam kezét és Kimi után beléptünk a házba.

-Szia anya!- üvöltött Kimi.

- Kisfiam szia, hogy hogy nem apáddal jöttél?- jött ki a konyhából Paula.

Csak amikor már előttünk állt, akkor jört rá a miértekre. Mikor megláttot minket, több érzés ült ki az arcára. Először nem tudhatta, hogy ki is vagyok és mit keresek itt, majd pár perc múlva kiült az arcára a felismerés, a döbbenet és a mérhetetlen gyűlölet keveréke.

-Hát Ő meg mit keres itt? És ki az a fiú mellette?- kérdezte fiától.

- Anya, Rii azért van itt, mert sikerült újra rátalálnom és kibékültünk. Épp ezért jöttünk, hogy ezt elmondjuk neked. És ez a kissrác pedig a fiam! Matti a neve. – mutatta be büszkén a fiát, aki persze csak megilletődötten nézte a nagymamáját.

- Ő az én unokám? Ez biztos? Apasági tesztet csináltattál egyáltalán kisfiam? Ne jelents ki felelőtlenül dolgokat. Tíz év alatt millió férfival csinálhatott gyereket ez a nő.

- Anyaaa, nincs miért kételkedem Riinában.- lett feszült Kimi hangja.

Ettől féltem. Amit igazán nem akarta, az az volt, hogy Kims összeveszzen az anyukájával miattunk.

- Azért hagyott el, mi?- kérdezte gunyorosan.

-Elnézést asszonyom de ez nem pont így volt.- itt volt az a pont, amikor nekem is muszáj volt megszólalnom.

-Te ebbe ne szólj bele!

- Anya ezt fejezd be! Riina nem tehet semmiről, tíz éve is én voltam a hülye. És ők ketten a családom és ezt fogadd el!

 
-Fiam, azt hiszem ezt el kell magyaráznod.

-Mindent elmagyarázunk, csak előtte lepakolnánk a cuccaink.-sóhajtott fel Kims és felfelé terelt minket a régi szobájába.

Éreztem, hogy Paula ilyen ellenséges lesz velem, szóval nem lepett meg a dolog. Csak abba bízom, hogy a fiammal nem lesz baja ....nem akarom, hogy csalódjon a nagymamájában. De talán nem is fog, mivel mikor lementem, hallottam hogy Paula és Matti a konyhában beszélgetnek. Nem akartam őket megzavarni, ezért leültem a nappaliba Kimihez és Mattihoz.

-Rii este a régi ismerősökkel, meg az öcséddel elmegyünk bulizni. Mit szólsz hozzá?

- És Mattival mi lesz?-kérdeztem kétségbeesetten.

Tény, hogy régen találkoztam már az itteniekkel, de a fiamat nem akartam itt hagyni ebben az új, idegen környezetben.

- Az unokánk addig itt lesz. Nyugodtan menjetek el! Rátok fér egy kis szórakozás. Attól még, hogy van egy fiatok, nektek is kell hogy kettesben legyetek.- mondta Matti

- Biztos? Paulának nem lesz gond?-kérdeztem.

-Dehogy gond, hidd el idővel ő is megbékél, csak tudjátok hirtelen lett egy nagy unokája. Kicsit fura neki.- mondta

-Igazad van! Megértem őt, én se örülnék felhőtlenül a helyében.-húztam el a szám a gondolatra.

 
-Na akkor mehetünk?- nyafogott tovább Kimi. Ilyenkor olyan tud lenni, mint egy ovis...és azok a boci szemek. Ezek fognak engem egyszer a sírba vinni.

- Persze, hogy mehetünk. El se tudod képzelni, mennyire hiányzik már az öcsém.-mondtam már a végét vágyakozva és láttam Kimin, hogy neki is tetszik már ez a lelkesedés.

- Jó akkor kapsz egy órát, hogy elkészülj.- nyomott egy gyors csókot a számra és ott hagyott n meg elindultam az emelet felé.

Pontosan 1 órával később indultam le a lépcsőn. Mindenki a nappaliban volt, csak Paula nem. Gondoltam itt az ideje hogy beszéljek vele. Nem szeretném úgy itt hagyni a fiam, hogy nem tisztáztuk a dolgot.

- Indulhatunk?- jött oda hozzám Kimi.

Mi tis gondolhattam, hát már megint a konyhából jön...amennyit tud enni, csodálkozom is rajta, hogy még nem hízott el. Bár Mark eléggé karban tudja azért tartani.

- Még adj pár percet.- mondtam és bementem a konyhába, mivel úgy gondoltam hogy ott megtalálom Paulát.

- Beszélhetnénk?- kérdeztem tőle talán kissé félénken, miközben ő zöldséget pucolt a konhapultnál.

- Miről akarsz te velem beszélni?-hallottam megint azt a gúnyos hangot.

- Csak meg szeretném köszönni, hogy vigyáznak Mattira.

- Figyelj, nem fogom most azt mondani, hogy kedvellek, mert ez nem egészen igaz. Bár a fiam azt mondta, hogy neki ti vagytok a családja és hogy nagyon boldog veled. Én pedig tiszteletben fogom tartani, amit a fiam mond. De ezenkívül  Matti ugyanúgy az unokám, mint Justuu vagy Tituus. A fiam veled boldog aminek nagyon örülök, szóval így te is a családhoz tartozol.- mondta, ami kicsit meglepett.

A mondókája végén egészen normális hangon beszélt már velem, amit haladásnak vettem.
Visszamentem a nappaliba, de mostmár Paulával együtt. Mikor Kimi és az idősebbik Matti meglátott minket, ugyanolyan mosoly ült ki az arcukra. Le se tagadhatják egymást, főleg ilyenkor.

Ezután elköszöntünk a családtól,beültünk a kocsiba és a régi törzshelyünk felé vettük az utunkat. Ugyanaz az idegesség uralkodott rajtam, mint pár órával ezelőtt, ugyanis nemtudom hogyan fognak fogadni a többiek.

- Te Kimi, tudod mit nem értek?-kérdeztem pár perc némaság után.

- Na áruld el Angyalom.

- Miért autóval jöttünk? Régen is mindig sétáltunk, most meg gondolom nem azt tervezed, hogy nem iszol.

- Ez jó kérdés. Na mindegy ... maximum itt hagyjuk a kocsit és holnap eljövünk érte. Úgyis megkéne mutatni Mattinak a várost.

- Szerinted sikerülni fog kihozni a szabad levegőre? Mostanában csak számítógépezik.

- Ahha, hidd el megoldjuk- kacsintott rám- A fagyi mindent megold-nevetett fel

-Hát sok sikert.- mondtam, miközben kiszálltunk az autóból...

 Jézusom milyen rég volt, hogy valahova beültünk együtt, mindannyian. Sőt hogy találkoztunk az is rég volt. Be kell hogy valljam hiányoztak. Mindenki. Jó volt őket újból látni. Mikor odaértünk mindenki ott volt csak egy ember nem. Az öcsém. Féltem attól, hogy utál amiért ott hagytam őt 10 éve.

- Sziasztok.- köszöntem mosolyogva a kissebb csapatnak.

-Rii, istenem de rég láttunk. Hiányoztál ám nekünk csajszi.- jöttek oda és mindenki egyenként megölelt.

- Tegnap láttuk őt utoljára akkor még az volt hogy mindenképp jön mer már látni akar ami érthető.-szólalt meg Atte, miután rákérdeztem, hogy hol az öcsém.
 
Már több órája ott ültünk és beszélgettünk nevettünk, ugyanyúgy mint régen, amikor Toni félrehívott.

- Csajszi van itt valaki, aki veled akar beszélni.-nyújtotta át a mobilját, nekem meg fogalmam sem volt, hogy ki lehet az.

- Igen?-szólaltam bele a készülékbe.

- Nőverkém, ne haragudj hogy nem mentem el, de kicsit belemélyedtem a tanulásba. Ha gondolod találkozhatnánk a régi játszótéren, tudod ahova mindig kivittél. A buliba már nincs kedvem menni.

- Oké öcsi,  várj meg ott.- mondtam neki vidáman, ugyanis hatalmas kő gördült le a szívemről, amikor megtudtam mégsem utál.

A telefonbeszélgetés után visszamentem szólni Kiminek, hogy én lelépek egy kis időre, de ő  nyugodtan maradjon. Szerettem volna csak kettesben lenni az öcsémmel. Sok megbeszélnivalónk volt. Hirtelen szegényem nem tudta, hogy miért megyek el, de mikor a szemeimbe nézett, gondolom rájött hogy nincs semmi gond.

Pár perccel később már úton is voltam. De mivel megszomjaztam ezért bementem a legközelebbi éjjel - nappaliba ahol vettem egy üveg vizet. Ezek után vidáman sétáltam tovább. Fél órával később már a park előtt voltam. Egy ember volt a környéken, az is a pad tetején ült és csak bámult maga elé.  Nagyon régen találkoztam vele és fogalmam se volt, hogyan nézhet ki. Már nem egy kisfiú, mint amikor elmentem, hanem kész férfi lett így gondoltam csak ő lehet az. Odasettenkedtem a háta mögé és megcsikiztem.

 
- Na nee, Riina ezt fejezd be.- nevetett fel. Igen, ő volt az öcsém. Bár mélyebb már a hangja, de ez az övé.

- Jarkoo, istenem olyan jó újra látni!- öleltem meg, és kicsordult egy könnycseppem. Most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott nekem.

- Na ne sírj itt nekem.-tolt el magától és letörölte a könnyemet- Nővérkém, hogy vagy? Meséljél nekem. Miért léptél le?-halmozott el a kérdéseivel.

Tömören elmeséltem neki a történteket, utána pedif  elkezdtem faggatni hogy vele mivan. Sok új dolgot tudtam meg. Például, hogy szerelőnek tanul és a forma1-be akar szerelő lenni és hogy van egy barátnője, akivel kezdenek igazán komolyra fordulni a dolgok, talán még eljegyzés is lesz a dologból...

Mikor mind a ketten megbizonyosodtunk arról, hogy jól vagyunk elkezdtük lényegtelen dolgokról fecsegni.Nagyon jól éreztük magunkat. Olyan gyorsan eltelt az idő, hogy mikor feleszméltünk, azt vettük észre hogy lassan hajnalodik.

- Basszuus én megígértem Kiminek, hogy visszamegyek a bárba. Már biztos keres.-csaptam a homlokomra, amikor ránéztem az órámra.

- Már mindegy Riri-hallottam öcsém hangját, aki megfordított és szemben találtam magam az említettel.

 
- Mióta vagy itt?- kérdeztem meg Kimitől, aki ott állt egy fának dőlve.

- Hát már egy jó ideje. A fiúk  kettő után kidőltek, aztán idejöttem. Toni mondta, hogy itt talállak meg téged. De olyan boldognak, mint most rég láttalak, ezért álltam meg a háttérbe. Jó újra együtt látni titeket-jött oda és adott egy hosszú csókot.

- Kimi, a boldogságomba te is beletartozol Mattival és Jarkooval együtt.- öleltem meg őt és a tesómat.

- Rii azthiszem ideje hazamennünk, lassan Matti is fel fog kelni és előtte jobb lenne egy picit pihenni.
- Igazad van. Jarkoo, ma délután 4 körül mit csinálsz?-kérdeztem
- Hát én úgy gondoltam, hogy a nővérem bemutatja nekem a fiát.-mosolygott rám, miközben elindultunk hazafelé.

- Nagyon helyes. Négykor akkor átmegyünk, jó?Szia öcsiii.-öleltem meg őt már a háza előtt.
- Sziasztok.-köszönt, majd bement a házba.

 Örültem hogy tudtam találkozni a barátainkkal, már tényleg nagyon hiányoztak. Sose gondoltam volna hogy ő miattuk nem lehet teljes az életem. Na meg persze Kimi nélkül. Kicsivel több mint egy órával már mi is az ágyban feküdtünk és próbáltunk pihenni mielőtt Matti felkel. Nem kellett sokat várnom, amint le raktam a fejemet már álomvilágban jártam...