31.

Sziasztok!

Igy az év utolsó anpján sikerült meghoznunk a részt, amivel szeretnénk nektek boldog új évet kívánni. :) A történethez csak annyit, hogy már nincs sok rész hátra (kb. 10-15 még nem tudjuk pontosan), így ennek a történetnek is a  végére érkezünk lassan. Reméljük lesz igény majd egy következő F1-es törtönethez is a következő évben. Esetleg, ha van valami javaslatotok a következő sztorival kapcsolatban, akkor nyugodtan írjátok meg. 

Addig is sok pusziii
R&A

(Riina)

Másnap reggel egy nagy csörömpölésre keltem. Mivel nem tudtam elképzelni hogy mi volt ez a zaj, ezért magamra kaptam egy pólót és lesiettem a hang irányába.

Mikor leértem, Kimi ott állt a konyhába körülötte pedig a törött tányér szilánkjai. Nekem muszáj volt felnevetnnem, hiszen olyan arcot vágott, mint egy ijedt kisgyerek. Mitagadás, ritkán látni így a Jégembert.

- Mindjárt hozom a seprűt.- mondtam elfojtva a kuncogásom, miközben kaptam ezért egy fintort.

- Ezt nem hiszem el, pedig meglepetés reggelit terveztem.-bosszankodott magában.

-Nem baj,  majd legközelebb. Hozok seprűt, addig maradj ott és ha lehet ne nyúlj hozzá azzal a céllal hogy összeszeded, mert a végén megvágod magad.-mondtam neki.

Lehet, hogy ez így úgy hangzott mintha egy kisovisnak mondtam volna, de azt tudni kell Kimsről, hogy ilyenkor nagyon gyerekes tud lenni.

- Igenis anyuci.- mondta mire felnevettem.- Basszus, ezt nem hiszem el. Hallod Rii, asszem jobb ha nem jössz be. Piros lett a padló.-hallottam meg a hangját, miután elszaladtam seprűért.

Na mit mondtam? Szinte biztos voltam abba, hogy nem fog hallgatni rám.

- Istenem miért nem hallgatsz egyszer már rám?- mentem vissza a konyhába-  Rakd légyszives a mosogatóba azt a tányérdarabot és ne szorongasd. Még a végén jobban megvágod magad. Hol van az egészségügyi láda?

- Ott fenn a szekrényben találsz mindent.

- Mostmár értem, hogy miért a konyhában tartod. Tudod ez többnyire a fürdőben szokott lenni.

- Ne gonoszkodj asszony! Nálam azért van itt, mert kell egy kis változatosság és nem azért, mert tuti, hogy történik itt velem valami.

- Aha, azt látom.- motyogtam.

Gyorsan lefertőtlenitettem a kezét, bekötöttem és felküldtem, hogy menjen készülődni, mert nem fogunk haza érni Matti érkezésére. Ezután az egész reggelünk ilyen kapkodósra sikeredett. Indulás előtt még össze is kaptunk egy kicsit. Nem is nagyon beszéltünk a reptér felé vezető úton, mindketten inkább elmélyedtünk a saját gondolatainkban.

 Szerintem az is közre játszhatott a feszültségünkben, hogy pár óra múlva otthon leszünk és nem nagyon tudjuk, hogy mi fog velünk történni, hogyan is fognak fogadni minkat, vagyis azt a tényt, hogy újra egy pár vagyunk.

- Szerinted nagyon ki fog akadni?- kérdezte már a repülőn.

 Kimondatlanul is tudtam, hogy a fiúnkra gondol. A többiek egyszerűen nem érdekelték és őszintén megmondva engem se. Nekünk a fiunk volt az igazi mérvadó.

- Hát nem lesz boldog és arra készülj fel Szívem, hogy Nico se fog a nyakadba ugrani örömében.- világosítottam fel.

- Valahogy majd csak túl élem.- nyomott egy fintort, mire én adtam az arcára egy puszit.

-Ketten megoldjuk-mondtam bíztatóan, mire azért már kaptam egy mosolyt és egy csókot.

Nem is kellett sok idő és már meg is érkeztünk a zürichi reptérre. Na itt kezdett már nekem is gyomoridegem lenni.

Miután landolt a repülő, összeszedtük a csomagjainkat és  beültünk a kocsiba. Próbáltunk sietni, de nem jött össze, mivel a szokásos dugón kívül még egy baleset is közbe szólt. Persze máskor simán túljutok a városon, de amikor Mattiért kell mennem és amúgyis késésben vagyok, na akkor mindik közbeszól valami vagy valaki. Ez olyan tipikus én vagyok és húzom magamammal most Kimit is.

-Ilyen nem létezik! Miért most?- dühöngött Kims, de én se voltam sokkal nyugodtabb.

- Fél óra múlva itt lesz Matti, de így ki fog érte menni? Kimi nincs egy másik útvonal?

- Nyugi Angyalom, akkor már rég megtértem volna.-mondta, mire csak felnevettem. Engem nyugtat, miközben ő is egy ideg. Hát nem vagyunk csapnivaló szülők?

-Azt hiszem jobban teszed, ha felhívod Nicot, hogy menjen ki érte. Ő betud menni a városba egy másik útvonalon.

- Igazad lehet.- bólogattam, majd előhalásztam a telefonom és rögtön tárcsáztam az unokatesómat.

Szerencsére pár csengés után fel is vette. Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélküle.

- Szia Rii, csak nem hiányzom? Te amúgy hova tűntél? Tegnap reggel óta nem is voltál otthon.

-Nico...ezt majd később. Kérlek, tegyél meg nekem egy hatalmas szívességet. Menj el Mattiért a suli elé, 20 perc és megérkeznek a kirándulásról. Ne kérdezd hol vagyok,  mi most éppen egy dugóban ülünk Zürich elején. És nem úgy tűnik, hogy egyhamar kikerülünk innen.

- Mi az hogy „mi”? – akadt ki hirtelen -  Ő is veled van? Riina, ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy kibékültél azzal az alakkal? Ugye Claire-rel mentetek valahova, vagy Matti nagypapát hozod a reptérről?

 
- Ezt majd otthon megbeszéljük.Ugye megteszed nekem?- zártam rövidre, hiszen ha elmondom, lehet hogy annyira megharagszik rám, hogy el se megy Mattiért.

- Már indulok is-sóhajtott egy nagyot.

- Köszönöm, szia.- tettem le a telefont.

Igazam volt, nem egykönnyen szabadultunk ki a dugóból. Másfél órát várakoztunk, mire felszabadultak az utak és mehettünk tovább, most már haza.

Amikor felhajtottunka kocsifeljáróra, szinte elkapott egy kissebbfajta pánik. Féltem, hogy Matti hogy fog reagálni a helyzetre. Azért valahol a szívem mélyén bíztam benne, hogy nem fog nagyon kiakadni. Mikor beléptünk a lakásba, csak csend volt és sehol nem találtuk őket. A fiam cuccai le voltak rakva a lépcső mellet. Benéztem a konyhába, hátha ott vannak, de csak egy levelet találtam a hűtőre felragasztva.

„ Nálam vagyunk. Matti unatkozott és én is. Ha megjöttél, gyere át. Nico”

- A szomszédban vannak.-mondtam Kiminek, amikor lejött a lépcsőn, ugyanis ő az emeleten nézte meg a két szöszkét.

 
- Mit keresnek ott?-kérdezte értetlenül. Istenem, ez a pasi ész.

- Tudod drágám Nico ott lakik.-világosítottam fel.

- Ja tényleg. Oké, akkor menj érte én itt megvárlak.-ült le a kanapéra, mint aki jól végezte dolgát.

 Tudtam, hogy nem fog merni átjünni Nico-hoz. Nmetudom miért nem tudnak ezek ketten felnőtt módjára viselkedni...komolyan mint két ovis.

- Nem-nem te is jössz.-húztam fel.

- De itt azt írja, hogy ha megjöttél akkor menj át és nem többes számban. Szerintem nem kéne feszegetni az unokatestvéred határait.

- Csak nem félsz?- kérdeztem meglepődve, miközben kuncogtam.

Ma teljesen úgy viselkedik reggel óta, mint egy kisgyerek. Merem remélni, hogy ezt nem én hoztam ki belőle és visszakapom az én magabiztos Kimimet.

- Nem ...csak nincs kedvem látni Nico önelégült arcát, amikor a fiam felhúzza magát és kioszt minket , mint egy felnőtt. Biztos Ő tanítja meg Mattit olyan felnőttesen viselkedni, pedig még csak 10 éves lesz.

- Nem fogod azt látni, na gyere.- húztam magammal a hátsó udvarba, ahol van egy átjáró Nico házához.

Kelletlenül, de mégis követett. Mikor beléptünk a lakásba csak azt vettük észre, hogy mind a ketten a kanapén voltak kiterülve és Play Station-öztek. Na ennyit arról, hogy Nic tanítja meg a fiamat felnőttesen viselkedni.

- Sziasztok.- köszöntem rájuk, mire a fiam rögtön felállt és jött volna felém.

De mikor megpillantotta, hogy Kimi velem van és a derekamat fogja, megállt, mint aki megfagyott. Na ettől a reakciótól féltem. Nagyon félek, hogy most durcázni fog egész nap.

- Kimi mit keres itt?-kérdezte.

Hát igen, ettől féltem...megint Kiminek hívja. Pedig a múltkor a futam előtt már apának szólította.

- Matti az a helyzet, hogy az anyukád és én úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk együtt még egyszer. Persze, ha te is beleegyezel a dologba.-szólalt meg végre Kimi is.

- Most akkor elköltözünk hozzá? Mert akkor én maradok itt, Nico-val.-mondta mérgesen és a választ meg se várva felszaladt az emeletre, ha jól sejtem a régi szobájába.

- Ez hiányzott nektek? Hogy a fiatok mégjobban kiboruljon? Nem elég, hogy nem az anyja várta őt a sulinál, akkor még ezt is bejelentitek? Gratulálok Raikkönen, csúcsszuper apa vagy!-mondta Nico idegesen, és ő is ment a fiunk után....